Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

10 Ember Győző A kancellária részére adott uralkodói utasításokból, amelyekre hagyatkozni kényszerülünk, jól megismerhetjük szervezetét és ügymenetét, már kevésbé hatáskörét, területi illetékességéről pedig semmit sem tudunk meg, mert erről az utasítások nem beszélnek. Pedig nem volt lényegtelen az a kérdés, hogy az országnak milyen területei tartoznak a kancellária illetékessége alá. Minthogy területi alapon működő udvari hatósága az anyaországon kívül csak Erdélynek volt, azt mondhatjuk, hogy a magyar kancellária illetékessége elvileg Erdélyen és amikor a Partium Erdélyhez tartozott, a Partiumon kívül az ország egész területére, az anyaországon kívül Horvátországra, Szlavóniára és Dalmáciára is kiterjedt. A gyakorlatban azonban mind az anyaországnak, mind pedig a háromegy királyságnak csak az országhoz visszacsatolt részei tartoztak a magyar kancellária illetékessége alá. A visszacsatolás ténye elsősorban éppen azt jelentette, hogy a visszacsatolt terület valamely más udvari hatóság — elsősorban az udvari kamara és az udvari haditanács — illetékessége alól átkerült a magyar kancellária illetékessége alá. A visszacsatolás, a reincorporatio kérdése szorosan összefüggött a magyar kancellária illetékességének a kérdésével. Időszakunkban, azaz 1711 és 1765 között, több területnek, amelyek a töröktől történt visszafoglalásuk után részben az udvari kamara, részben az udvari haditanács illetékessége alá kerültek, a visszacsatolása, azaz a magyar kancellária illetékessége alá utalása, megtörtént. Ezek között a legjelentősebbek a budai kamarai igazgatóság gondjára bízott dunántúli és alföldi részek, valamint Alsó-Szlavóniának (a későbbi Szlavóniának) azok a részei voltak, amelyekből nem szerveztek határőrvidéket. A Maros és a Tisza menti határőrségeket nagyrészt megszüntették, területüket visszacsatolták. A többi határőrség területe azonban, valamint az egész Bánát, nem került visszacsatolásra, kívül maradt a magyar kancellária illetékességi Körén. Nem tartoztak a magyar kancellária illetékessége alá a Lengyelországnak elzálogosított szepesi területek sem. A magyar kancellária hatásköréről már bővebben tájékoztatnak az uralkodói utasítások, mint illetékességéről, egész pontosan azonban azt sem határozták meg. összefoglalóan úgy határozhatjuk meg hatáskörét, hogy beletartozott illetékességi területének minden olyan ügye, amely döntésre az uralkodó elé került, kivéve azokat az ügyeket, amelyeket valamely tárgyi alapon működő, az egész Habsburg birodalomra kiterjedő illetékességű udvari hatóság vagy hivatal terjesztett döntésre az udalkodó elé, hogy a tárgyi alapon működő udvari szakhatóságok és hivatalok hatáskörébe tartozó magyarországi ügyekkel a magyar kancellária egyáltalában nem foglalkozott, hogy hatásköréből az ilyen ügyek, például a kamaraiak, a katonaiak, teljesen hiányoztak. Pontosan azonban sem az utasítások, sem egyéb rendelkezések nem határozták meg, de még a gyakorlat sem alakította ki, hogy hol van a határ a tárgyi alapon működő udvari hatóságok és hivatalok, valamint a területi alapon működő magyar kancellária hatásköre között. Annyi azonban bizonyos, hogy a szakszervek, például az udvari kamara és az udvari haditanács szerepe az illető szak magyarországi ügyeiben, például a kamarai vagy a katonai ügyekben, jóval nagyobb volt, mint a magyar kancelláriáé. A magyar kancellária — mint az uralkodói kancelláriák általában - elsősorban közigazgatási, de nem tisztán közigazgatási hatóság volt. Ez az uralkodói hatalom jellegéből következett. A kormányzói hatalom és tevékenység mindhárom ága: a törvényhozás, az igazgatás és az igazságszolgáltatás legmagasabb fokon az uralkodó kezében