Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Lőrincz Zsuzsa: Adatok a Heinrich Brüning-kormány tevékenységéhez / 265–293. o.

Adatok a Heinrich Brüning-kormány tevékenységéhez 271 mondott ellent az európai tőkés országok, köztük Franciaország politikájának sem -, hogy mindent meg kell tenniök a birodalmi kormány pozíciójának erősítésére, mert különben az számukra sem kívánatosan szélsőséges irányba csúszik el. Ezért sietett az USA az ún. Hoover-moratóriummal a német gazdasági élet segítségére — azzal, hogy a jóvátételi fizetések elhalasztását javasolta. A német kapitalistákat akarták segíteni, pedig azok jelentős része inkább a válság további elmélyítésén munkálkodott. Kétségtelen nem kellett nagyon tevékenykedniök, a Danatbank után más bankok is kezdték beszüntetni a fizetéseket, a hitelek folyósítását, a német munkások és alkalmazottak munkabéreinek kifizetését. Az amerikai és brit bankok újabb engedményeket tettek befektetéseik érdekében. A Németországnak nyújtott százmillió dolláros hitelt három hónappal meghosszabbították. Mindez - ezt a szakértői bizottság is tudta — nem tette lehetővé, hogy Németország képes legyen folyósítani a jóvátételi fizetéseket. A krízis sürgette a vezető tőkés köröket egy még reakciósabb irányzat uralomra juttatására. Az uralkodó osztályok jelentős része elfordult a Brüning-kormány tói és követelte a nacionalista ellenzék uralomra juttatását. 1931 közepén a „Berliner Börsen-Zeitung" gazdasági szerkesztője, Walther Funk, vezető monopoltőkések, mint August Diehn (a Kalisyndikattól), Carl Duisberg (az IG Farbentől), Hermann Kellermann, Gustav Knepper és Ernst Poensgen (Vereinigte Stahlwerke), Kurt Schmitt (Allianz Versicherung), Ludwig von Winterfeld (Siemens konszern) megbízásából beléptek a náci pártba. 1931. szeptember 29-én a vezető gazdasági szervezetek ultimátumszerűén követelték a kormánytól további reakciós gazdaságpolitikai intézkedések kiadását. Brüning bejelentette a harmadik és negyedik szükségrendeletet a gazdasági és pénzügyi élet egyensúlyának megteremtésére (1931. október 6. és december 8.). Az új szükségrendelet minden fizetést 10—15%-kal csökkentett, kivéve az állami hivatalnokok fizetését, mert ezekét csak 9%-kal csökkentették. Ekkor került sor október 10-én a kormány átszervezésére (azún. II. Brüning-kormány). Azok a miniszterek, akik a pénzügyi körök előtt nem voltak népszerűek, kikerültek a kabinetből. Ilyen volt Joseph Wirth, Hermann Warmbold (Német-néppárt). Harc a fasiszta veszély ellen 1930 június-júliusban a Mansfeld AG 15%-kal, a Metall betrieben des Ruhrgebietes 15—

20%-kal csökkentette a béreket. Az átlagkereset 22%-kal volt alacsonyabb a hivatalosan megállapított létminimumnál. 30—40 000 mesterember és üzemi munkás vesztette el egzisztenciáját. A hivatalnokok és középrétegek jövedelme állandóan csökkent. Az 1929-ben végzett mérnökök csak negyedrésze talált állást. A munkanélküliséget a szabadpályán tevékenykedő értelmiségi rétegek, orvosok, ügyvédek is megérezték. Mind több színház zárt be, számos művész maradt állás nélkül. A dolgozók a szakszervezeti vezetőktől támogatást a tőkésekkel szemben nem kaptak, mert a szakszervezetek arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a konjunktúrának vége, ennek egyenes velejárója a bér csökkentés. Harcolni ez ellen nemcsak nem kell, de nem is szabad, mert a sztrájk a válságot mélyíti el. A KPD, a német kommunista párt és az RGO, a forradalmi szakszervezeti ellenzék a sztrájkok mellett voltak. Június 2-án kezdődött meg az a sztrájk, amelyben 13 000 dolgozó vett részt. Szervezésében részt vettek kommunisták, szociáldemokraták, keresztényszocialista szakszervezeti tagok. Az