Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Lőrincz Zsuzsa: Adatok a Heinrich Brüning-kormány tevékenységéhez / 265–293. o.

272 Lőrinci Zsuzsa ellenállás a munkabeszüntetéssel szemben nagy volt, június 11-én és 12-én Eislebenben, iúnius 23-án Wettstedtben még visszaverték a sztrájktörők támadásait, de a rendőrterror, uszítás következtében a sztrájkfront mégis összeomlott. A Német Vasmunkás Szövetség funkcionáriusainak konferenciája október 13-án sztrájkról határozott. Már a következő napon néhány üzemben beszüntették a munkát. Október 15. után 1 300 000 berlini vasmunkás tette le a munkát, közöttük 40 000 munkásnő és 1000 tanonc. Jelentős sztrájkok voltak még a Ruhr-vidéki bányászok, a hannoveri vasmunkások, a chemnitzi kalauzok, a Pels in Erfurt gépgyár dolgozóinak sztrájkjai. A monopóliumok gazdasági és politikai nyomásának következményeként az alkotmány biztosította sztrájkjog egyre inkább illuzórikussá vált. A sztrájkoló munkások feketelistára kerültek; a legtöbb esetben nem kaptak munkát. A Kommunista párt programnyilatkozata 1930. június 4-én a KPD KB politikai bizottsági ülésén határozatot hoztak a fasizmus elleni harcról. A politikai bizottság helyesen ismerte fel a fasiszták és a nagytőkések egymásrautaltságát, és hangoztatták, hogy a kommunisták feladata az ipari proletariátust, a mezőgazdasági dolgozókat, a hivatalnokokat, az alkalmazottakat, a kiskereskedőket, a kisiparosokat egységes harcra szervezni a fasizmus ellen. 1930. augusztus 24-én a KPD központi lapja, a „Die Rote Fahne" programnyilatkozatot közölt. A nyilatkozatot a pártvezetőség a Kommunista Internacionálé segítségével dolgozta ki. A nyilatkozat valójában nemzeti programot, harcot hirdetett a nemzeti főveszély, a finánctőke ellen. Célul tűzték ki a nagyüzemek és nagybankok államosítását, a nagybirtok felosztását, széles körű szociális biztosítás bevezetését, a munkanélküliség megszüntetését, a fizetések arányos növelését a gáz-, villany-, víz és közlekedési árak emelkedésével. Ezekben az években számban erősödött a KPD, 1930 decemberében 3500 területi alapszervezet működött és mintegy 1500 üzemi alapszervezet tevékenykedett. Számuk egyre nőtt. 1932 márciusában az üzemi alapszervezetek száma 2100 fölé emelkedett, a lakókörzeteké mintegy 6600 volt. Sok üzemi alapszervezet azonban nem működhetett legálisan, mert féltek a vállalkozók megtorlásától. A párttagság száma az 1928-as 120 000-ről, 1930 márciusára 1 600 000-re növekedett, egy évvel később a tagok száma 2 400 000 volt, 1932 márciusában 2 870 000, ugyanennek az évnek a végén 3 600 000. A SzuKP után a német párt volt a Kommunista Internacionálé legnagyobb pártja. Nagy jelentőségű volt a német párt életében is a Kommunista Internacionálé végrehajtó bizottságának XI. plénuma, amely 1931. március 26-tól ülésezett Moszkvában. Ezen az ülésen tárgyaltak a kommunista pártok feladatairól a válság elmélyülésének időszakában. Ernst Thälmann is tartott korreferátumot és ebben helyesen húzta alá a szociáldemokrata vezetőkkel folytatott eszmecsere szükségességét. Hangsúlyozta, hogy a KPD központi feladata: harc a fasiszta erők ellen. Ezen a plénumon választották Wilhelm Piecket, Hermann Remmelét, Ernst Thälmannt és Clara Zetkint a végrehajtó bizottság tagjaivá, Wilhelm Florint, Kurt Müllert (ez utóbbit mint a Kommunista Ifjúsági Internacionálé képviselőjét) és Heinz Neumannt póttaggá. Wilhelm Pieck és Ernst Thälmann a végrehajtó bizottság politikai bizottságának is tagja lett.