Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - Dümmerth Dezső: A magyar köznemesi társadalom élettörténetéből : a Tetétleni–Földváry família sorsa és birtoklása az Árpád-kortól a XIX. század küszöbéig / 207–260. o.

A magyar köznemesi társadalom élettörténetéből 251 játhy Ádám fiának, Komjáthy Jakabnak neve alatt. Az egyre szaporodó családtagok nem lankadnak, nem csüggednek és éppen a századfordulón, 1800. április 24-én tartott famíliagyűlésen Tihanyi János ünnepélyesen jelentheti a nagy eseményt: Tiszajenő egy évszázada húzódó pere eldőlt, és a Földváry-örökösök visszakapták a kincstártól a vak leány, a Jeney-örökös Bernátfy Borbála birtokát, melyet ő hálából a gondviselésért, még 1618-ban Földváry Györgyre és utódaira hagyományozott. Azt a birtokot, melyért 1691-ben három családtag ült a szolnoki katonai parancsnok börtönében. A Földváry-örökösök, e kicsiny, de oly jellemző részei a magyar köznemesi társadalomnak, új lendülettel indultak tehát az új század, a reformkor és a polgári jogok diadalának százada felé. A török megszállás alatt fenntartott álomszerű gazdálkodási politika, a fegyver elől meg nem hátráló szívósság, és nem utolsósorban az ügyesen választott protektorok és a jól befektetett pénz együttesen elérte, hogy a Mátyás király óta őrzött révjog mellé jászkarajenői ősi birtokuk is visszatért, a meglevőket pedig szívósan tartották. Nem sejtették még, hogy éppen soraikban, az akkortájt játszó vagy később születő gyermekek közül fognak felnőni majd egy új korszak emberei, olyanok, akik még a nemesi előjogok megszüntetését, a liberalizmusért folyó harcot sem fogják átengedni másnak: önmaguk fogják majd egykor, mint lelkes, reformkori politikusok, hírlapírók, gondolkodók és szabadságharcosok az embert az embertől elválasztó előjogok megszűnését elősegíteni, polgári osztály hiányában. A változás természetesen nem egyenlő gyorsan, és nem is egyenlőképpen megy végbe a família minden ágán, de megtörténik. A XIX. században Pest vármegye, mely 1790 óta az országgyűléseken központi szerepet kezd vinni az új törekvések jegyében, egymás után két nemzedékben is a Földváry-család fiágából kap megint alispánt — először a XVII. század óta. Igen, az Árpád-kori besenyő serviensek, a Tetétleniek kései utódai ismét megjelennek abban a vármegyében, melynek földjén legrégibb, legősibb birtokuk: Dunavecse és tartozékai változatlanul a kezükben voltak. A Földváry-fiág a XVIII. század második felében odahagyja állandó lakását, Szűcsi kúriáját. Nemcsak Földváry Miklós özvegye, és egyetlen fia, Károly az, aki - birtokmegváltásokkal — nagyobb jelentőséget kezd tulajdonítani Pest megyének. Földváry Miklós öccsének, Sándornak is van egy fia, Mihály, akinek nőnek Pest megyei érdekeltségei. Érdekes módon azonban ő felesége, és különben a famíliavagyonban osztályos rokona, Szemere Erzsébet révén lesz újabb birtokok ura: Domonyban és Tas községben. Szemere Erzsébet anyja, egy Kandó-leány révén kapja itt birtokrészeit, ide költözik férjével, és itt születik 1787-ben Földváry Gábor, akiből a XIX. század elején Pest megye alispánja, majd adminisztrátora lesz. Őmég az új eszméket a régi, hivatalnokszellemű Földváry-királyhűséggel vegyíti, konzervatív módon kezd részt venni a közéletben. Unokaöccse, egy újabb Földváry Mihály azonban már teljes ellentéte: az 1848/49-es szabadságharc nemzetőre, lelkes, függetlenségi politikus, a vármegyei önkormányzat harcosa. Mint ilyen, lesz* a XIX. század hatvanas éveiben országgyűlési képviselő, majd ő is Pest megye alispánja. Ekkor azonban már végképp nagyot fordult az idő. 1848 óta már nincsenek jobbágyok, a gazdálkodás módja gyökeresen átalakul. A família közös birtoklása azonban még ekkor is szívósan tartja egy ideig magát. Nagy sokára, 1873-ban, de kimondják végre a közös birtoklás megszűntét is. A família lineáin pedig a sors játéka szerint egyre fogynak egyes leszármazók kezén a birtokok, és soknak közülük már kenyérkereső pálya után kell látni, ha meg akar élni. Ezek