Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - Dümmerth Dezső: A magyar köznemesi társadalom élettörténetéből : a Tetétleni–Földváry família sorsa és birtoklása az Árpád-kortól a XIX. század küszöbéig / 207–260. o.

252 Dümmerth Dezső között az elszegényedők között vannak a Komjáthyak is, akik még a XVII. században kapcsolódtak be a földesuraságba. Olvastuk még egynek dölyfös levelét a török iga alatt nyögő jobbágyaihoz, egy másikat pedig Rákóczi kurucai lefejeztek, mint labancot. Ezek közül a Nógrádban meghúzódó és a XIX. századra elszegényedő Komjáthyak közül lép elő a század végére egy magányos alak, mint költő, a nagy famíliaközösség erdejéből nemcsak szegénysége, hanem szellemének társtalansága miatt is kibontakozó Komjáthy Jenő. Verskötetének címadó verse és egyes sorai mintha szimbólumként világítanának előre a jövőbe, a titokzatos jövőbe, háta mögött a hosszú, de sötétségbe merült történelem világosodó hátterével: Ki fény vagyok, homályban éltem, Világ elől elrejtezem; Nagy, ismeretlen messzeségben Magányosan lobogtam én. Míg más napok ragyogtak egyre, S imádta őket, mind a nép; Addig szívem nem látta egy se, Nem érzé tiszta, nagy hevét... Melege, fénye széjjelomlik, Elűzve a sűrű homályt, És millió sugárra foszlik, Hogy minden szívet járjon át...