Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - Dümmerth Dezső: A magyar köznemesi társadalom élettörténetéből : a Tetétleni–Földváry família sorsa és birtoklása az Árpád-kortól a XIX. század küszöbéig / 207–260. o.

228 / Dümmerth Dezső elosztásáról van szó, ami Dunavecsét illeti. Ez arra mutat, hogy ebben az időben a Tetétleni-uradalomnak központja is újra elhagyott hellyé vált. Vecsén 1590-ben még 52 jobbágy élt a jobbágy telkeken. Ezekből 16 volt Tetétleni Bernát utódainak birtokában.

74 A későbbi években, mikor Földváry György még nem volt egyedüli birtokosa Vecsének, a település elpusztult, és lakói a Csallóközbe menekültek. A XVII. század elején, nyilván az 1606. évi zsitvatoroki béke után, megint visszatértek a török uralom alá, s egyben újból felvették kapcsolataikat földesurukkal is. Három, Földváry Györgyhöz intézett vecsei jobbágylevél maradt fenn ezekből az időkből. Mindegyik a feudális kort, a jobbágynak földesurához való viszonyát tükrözi, mely a tekintély elvén alapul, s együttesen világítanak rá a parasztság kizsákmányolására. De halványan, legalább forma szerint, az akkori időknek a vallásos hit által áthatott mindennapjaiban még őriznek valami nyomot egy boldogabb ősidőből is, amikor patriarkálisabb volt a viszony, és a földet művelő nép oltalmazóját, atyai gondoskodóját kívánta volna látni földesurában. A legrégibb levél dátum nélkül, de nem sokkal Vecse újra települése után kelt. Nem adóügyben szól, hanem családi ügyben: egy veszekedő, öreg házaspár dolgában vár intézkedést Földvárytól. „Az mindön kögyelömnek Ura Istenétől mind lelki és testi jóknak meg adását kivánnyuk ez uj esztendőben Uraságodnak, mind az Uraságodhoz tartozó házad népeivel egyetömben" — kezdődik ünnepélyes formulával a levél, majd így folytatódik: „Jól emléközhetünk rea. .. hogy az mi kegyelmes Istenünk az mi sok bűneink miatt, innét, az mi földünkből minket elűzött, elpusztíttatott vala. De az ő fölsége irgalmasságából ismét haza hiva bennünket." Aztán elmondják, hogy bizonyos Takács Lőrinc nevű jobbágy felesége meghalván a menekülésben, Thurzó Szaniszló csallóközi falujában, újra nősült. Ez az új asszony pedig most, hogy a menekülés véget ért, nem akarja az urát Vecsére követni, mert csak azzal a feltétellel ment hozzá, hogy az Alföldre nem viszi többet — nyilván a töröktől való félelme miatt. Takács Lőrinc tehát most egyedül jött vissza Vecsére. Pedig, mint írják: „.. . nem különöző vallásban vagyunk, hanem ugyan azon vallásban az hit dolgában is, mint ők, az asszonyállat: jól tudjuk penig azt, hogy Isten után az férfi előtte járó az asszonyállatnak . . .Azért, minthogy Uraságod jobbágya ez, ezön kérgyök Uraságodat, tegyön ebben . .. hogy j ujj ön az Ura mellé, mert bizik ahoz, hogy ő Nagysága jószágában lakik, Turzó Szaniszló falujában .. . Ezt hassa meg Uraságod, hogy ez asszonyállat nem az Turzo urunk falujához ... köttetött hittel, hanem ez Takacz Lőrinczhöz, míg ez gyarló testben él, addig. Jüjjön mellé hitinek, mert mi hivatalunk, és az embör hivatalja igön semminek teczik ez asszonyállat előtt."

75 A levelet Csalárdra címezik, ebből sejthető, hogy még 1612 előtt kelt, mivel ez évtől kezdve Földváry már Somoskőn lakott, utána pedig Szécsényben. Maradt azonban egy másik, későbbi, hihetőleg a húszas évekből származó levél is, melyből jól kitűnik, a megerősödött vármegye szigora a hódoltsági falvak népe iránt. Ebben arra kérik a vecsei jobbágyok Földváry Györgyöt, ne haragudjon, hogy még nem fizettek neki. De a vármegyétől levelet kaptak, hogy 400 forint bírság terhe alatt követeik jelenjenek meg Füleken, a megyegyűlésen. Ezenfelül minden faluból, ahol a vármegye követe megszáll, „három esztendőre való rovást" követelnek, „... kérjük... Uraságodat" - írják a törö74 Feljegyzés a Gen. jelzésű irat csomóban. '

s Vecse, fasc. 2.