Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 1. - IRODALOM - Hajdu Lajos: Moritz Csáky: Von der Aufklärung zum Liberalismus. Wien, 1981 / 138–142. o.

Irodalom 139 Csáky monográfiájában tulajdonképpen három nagy témakört fog át: milyen volt a magyar társadalom helyzete, hogyan működött az államszervezet a XVIII. sz. végén? (13-56.) A másik téma: hogyan fejlődött a politikai tudat a felvilágosult abszolutizmus, a francia forradalom, a napóleoni háboriik időszakában, valamint a bécsi kongresszust követő évtizedben? (57—169.) Végül: melyek voltak a nevelés és oktatás ezen időszakban gyakran módosuló célkitűzései, hogyan változott az oktatási igazgatás és a tananyag? (171-233.) Ezek alapján vonja le a szerző a következtetést: a késői felvilágosodás vagy a korai liberalizmus időszakának tekinthető-e az általa vizsgált fél évszázad Magyarországon? A könyv első részében tehát - a II. József-féle népszámlálástól kezdve Kovacsics József munkájáig minden statisztikát felhasználva - a népesség növekedését és a társadalom struktúrájának változásait mutatja be Csáky: a nemességtől kiindulva a kléruson (csak a r. kat. kléruson!) és a polgárságon át a parasztságig megvizsgálja valamennyi osztály, illetve réteg népességen belüli arányait, és valóságos gazdasági, illetve politikai súlyát. A bemutatás pontos, külön érdeme a szerzőnek, hogy - ahol erre adatai vannak (pl. a nemességnél) vázolja azt is, hogy az udvar milyen eszközökkel törekedett a számára fontos társadalmi rétegek megnyerésére vagy semlegesítésére. Az adatok tehát teljesek, a következtetések is helytállóak, ami kifogása van a recenzensnek, az elsősorban a magyar történettudomány fehér foltjaira vezethető vissza: nem szól Csáky arról, hogy milyen volt a nemesség területi megoszlása (egyes megyékben ezrével éltek nemesek - másutt viszont alig, még a megyei tisztségviselők jó része is a nem nemesek közül került ki); ugyanezt lehet kifogásolni a klérus helyzetének elemzése kapcsán is (nem véletlen, hogy II. József százával hozott létre - a vallásalap terhére - új plébániákat, mert úgy látta, hogy egyes településeken sok a klerikus, másutt viszont hatalmas térségben nincs a népnek lelki és szellemi vezetője). De a klérus helyzetének elemzéséhez talán a többi felekezet papságának helyzetéről is ejthetett volna néhány szót a szerző, hiszen voltak megyék, ahol a népességen belül minimális volt a katolikusok aránya, a korabeli források tanúsága szerint viszont sok kifogást lehetett támasztani a görögkeleti egyház papjaínak felkészültsége és tevékenysége ellen. Hasonló kifogást lehet támasztani a polgárság helyzetének értékelése kapcsán is: a szabad királyi városok lakossága nem azonos a polgársággal, nemcsak azért, mert számos (ilyen jogot szerzett) település a századok sodrában a fejlődés perifériájára szorult - Rüszt, Zólyom, Libetbánya stb... - és jogi státusán kívül jóformln semmiben nem különbözött a falvaktól, hanem azért is, mert voltak virágzó mezővárosok (Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös stb.), ahol nemcsak a lakosság lélekszáma múlta sokszorosan felül a legtöbb királyi város lélekszámát, hanem virágzóbb volt az ipar, a kereskedelem és a vállalkozás is. A parasztság helyzetéről bemutatott képhez két megjegyzést fűzhet a recenzens: a jogi, valamint a valóságos helyzet a parasztságnál jelentősen eltért (más volt a telepes-, a bortermelő vagy halászfalvak helyzete). A másik megjegyzés: kissé statikusra sikeredett a bemutatott kép, nem tűnik ki belőle, hogy e mozgalmas fél évszázad során a háborúk és a velük járó konjunktúra milyen változásokat hozott a parasztság helyzetében, hogyan gyarapodott vagyonában az ország egyes vidékein (ahol ki tudták használni a konjunktúrát) a parasztság, illetve a társadalom vezető osztálya, a nemesség. A fejezet 2. részében az államszervezet struktúráját és működését mutatja be Csáky. Itt elsősorban az a sokszínű elemzés érdemel figyelmet, amellyel a szerző Magyarországnak a birodalmon belüli különleges helyzetét vizsgálja: a Habsburgok országai közül ez volt az egyetlen, amely megőrizte viszonylagos függetlenségét, amelyben továbbra is működtek a rendi képviseleti állam főbb intézményei (a diéta, a nemesi önkormányzatok stb.), és Csáky szerint ez a helyzet lehetőséget nyújtott a polgári (akár felvilágosultnak, akár liberálisnak nevezett) elvek meggyökereztetéséhez, az átmenet zökkenőmentesebbé tételéhez. Ahhoz ugyanis, hogy az új elvek reformok útján érvényesüljenek, a kirekesztett népet „beemeljék" az alkotmány sáncai mögé, a jogok birodalmába. Amit fentebb - a társadalom osztályainak, rétegeinek elemzése kapcsán - a recenzens hiányolt, az e fejezet második részére fokozottabban vonatkozik: az országos és regionális (megyei) szervek felépítésének és működésének korrekt, tömör ismertetése után a szerző „megáll". Nem mutatja például be, hogy alsó szinten milyen bajok jellemezték az igazgatást, nem szól a járásokról (számuk folyamatos szaporodásáról, a járási tisztviselői gárda állandó, egyenesvonalú növekedéséről), a falvak és mezővárosok igazgatásáról - pedig a lent létező „Önkormányzat" (akár a meglevő gyakorlat tagadásával, akár annak „demokratizálásával") éppúgy kiindulópontját alkothatta egyfajta liberalizálódásnak, mint az ország vagy a megyék intézményei.