Levéltári Közlemények, 53. (1982)
Levéltári Közlemények, 53. (1982) 1. - IRODALOM - Hajdu Lajos: Moritz Csáky: Von der Aufklärung zum Liberalismus. Wien, 1981 / 138–142. o.
140 Irodalom Az is hibája a képnek, hogy nem tűnik ki belőle: a rendi igazgatás szervei mellett a felvilágosult abszolutizmus időszakától kezdődően folyamatosan épült ki egy centralizált egészségügyi, műszaki (víz, közlekedés-, építésügyi), továbbá oktatási szakigazgatás, ennek önmagában már a léte is egyfajta feszültséget teremtett, feszítőerőt jelentett az országban. Végül sajnálattal kell megjegyezni, hogy a könyv e részében sok a sajtóhiba, az elírás és ez az osztrák olvasó számára nehezíti a magyarországi helyzet megértését: a magyar kamara vezetője nem a fiskális direktor volt, hanem az elnök, aki gyakran az ország kincstartójának vagy tárnokmesterének tisztségét is betöltötte (48.); a megyei közgyűléseken nem kellett megjelennie valamennyi részvételre jogosultnak (50.), erre lehetőség sem volt, hiszen némelyik megyében a legnagyobb templomban sem fért volna el az összes nemes. A megyéknél nem tevékenykedett titkárnak (Sekretär) nevezett tisztviselő (51.), a magyar kancellária vezetője pedig évtizedeken át gr. Eszterházy Ferenc volt, nem Károly (16., 3. j.), vagy József (66.). Az igazságszolgáltatási szervezet bemutatását értékelve ugyanezek a recenzens észrevételei: a szerző az országos főbíróságoktól indulva eljut a kerületi táblákig (ezeket egy sajnálatos sajtóhiba miatt a könyv „tabulae dicasteriales"-ként említi „t. districtuales" helyett) -, de a megyei törvényszékek (sedriae), úriszékek, a sz. kir. városi és mezővárosi bíróságok, a falusi ítélkezési fórumok (falu széke), az egyházi törvényszékek stb. szintén megérdemeltek volna néhány mondatot. Annál is inkább, mert a feudális igazságszolgáltatás áttekinthetetlensége, az ítélkezésben alkalmazott elvek sokszínűsége és eltérősége a későbbiekben is sok bírálat forrásává vált, és számos argumentumot nyújtott a liberális jogeivek elterjedéséhez. E kérdéskör kapcsán azt is fájlalja a recenzens, hogy Varga Endre munkássága (elsősorban a királyi kúriáról írt - 1971-ben megjelent - kitűnő monográfiája) valahogy elkerülte a szerző figyelmét. A mű II. részének első felében e periódus alkotmányreform-törekvéseit elemzi példás gondossággal Csáky Móric. Rámutat arra, hogy a XVIII. sz. utolsó évtizedeitől kezdődően az országban egyre nőtt azok száma, akik elengedhetetlennek tartották a rendi alkotmány nemzetivé tételét (hogy a társadalom alsóbb rétegei is kapjanak a diétán képviseletet), de azt is meggyőzően és finom eszközökkel mutatja be, hogy a rendi alkotmány görcsös védelmezői a bécsi centralizációs törekvésekkel szemben szintén a felvilágosodás fegyvertárából vették (kölcsönbe) argumentumaikat. Szerzőnk sorra elemzi a jozefinista rendszer összeomlása után kidolgozott (a francia forradalom hatását is tükröző) reformelképzeléseket, a magyar jakobinusok nézeteit és javaslatait (Hajnóczy, Koppi), II. Lipót elképzeléseit és más állami vezetők (pl. gr. Teleki Sámuel) idevágó indítványait is. A magyar történettudomány számára is sok újat mond a szerző a külföldi hatások elemzése során, amikor nemcsak az angol vagy francia rezonanciákra mutat rá, hanem — egyebek között - az 1791. május 3-i lengyel alkotmány nagy magyarországi visszhangjára is. Berzeviczy reformterveinek beható elemzése után Csáky bemutatja - ez új a magyar historiográfiában, bár a tények egy részét Domanovszky nagy forráskiadványa alapján már ismertük -, hogy az osztrák császárság létrejötte után - a merőben új helyzetben - milyen reformtervek születtek (József nádor, Rainer fhg. és Eberhard Périn tollából) a birodalom „hungarizálására", arra, hogy Ciszlajtániában miképpen enyhítsék az abszolutizmust, hogyan vonjanak be minél jelentősebb társadalmi erőket a hatalom gyakorlásába (a korabeli orosz, porosz stb. törekvésekkel lényegében megegyező céllal) az ország ellenállóképességének erősítése érdekében. E terveknek egyetlen gyenge pontjuk volt csupán: az adott körülmények között megvalósításuknak nem volt semmilyen realitása. Ezek után meglepő, hogy Csáky a liberális eszmék áttöréséről ír („Der Durchbruch liberaler Ideen", 104-112.). Szerinte a XIX. sz. első évtizedeinek végére jelentősen felerősödött a szabadságjogok, valamint az egyenlőség széles körű biztosításának követelése, és állítását két kézirattal támasztja alá: egyik címe „Gedanken eines ungarischen Patrioten ...", a másiké „Constitutio Regni Hungáriáé animadversationibus - valójában: animadversionibus, HL - ülustrata" (sajnálkozva jegyzem meg, hogy ezen utóbbi forrás a könyv 61. oldalának 10. jegyzetében „Conditio Regni Hungáriáé ..." elnevezéssel szerepel). Lehet-e két kézirat döntő dokumentuma egy tudományos állításnak, jelen esetben a liberális eszmék áttörésének? Semmiképpen nem. Itt el is érkeztünk a könyv tartalmának alapvető gyengéjéhez: le lehet-e szűkíteni a téma megválaszolására irányuló vizsgálódást a hatalomgyakorlás módjaira vonatkozó elképzelésekre 1 ! Akár kései felvilágosodásról, akár korai liberalizmusról szólunk - nem kellene-e megvizsgálni a szabadság (libertas)-törekvések teljes spektrumát? Az iparűzés, a vállalkozás, a tulajdon, a foglalkozás és a lakhely szabad megválasztása, az egyenlőség, a különféle politikai szabadságjogok követelésének
