Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 1. - IRODALOM - Hajdu Lajos: Moritz Csáky: Von der Aufklärung zum Liberalismus. Wien, 1981 / 138–142. o.

138 Irodalom MORITZ CSÁKY: VON DER AUFKLÄRUNG ZUM LIBERALISMUS Verlag des österreichischen Akademie der Wissenschaften Wien, 1981. 2721. A magyar társadalomtudomány szempontjából jelentős művet adott ki a bécsi Akadémiai Kiadó: osztrák történész tollából, önálló kutatómunka alapján először jelent meg olyan monográfia, amely a magyar történelem mintegy félévszázados fejlődési szakaszának ideológiai-politikai törekvéseit elemzi-értékeli. Nem is akármilyen szakasz történetét fogja át Csáky munkája, hanem azt a fél évszázadot, amely a reformországgyűlések kezdetét a felvilágosult abszolutizmus magyarországi reformjaitól elválasztja. A vállalkozás azért is úttörő jelentőségű, mert (leszámítva az összefoglaló művek - pl. Horváth Mihály, Marczali Henrik és mások — e korszakról festett, szükségszerűen vázlatos helyzetképeit) hazai történetírásunkban eleddig nem akadt senki, aki ebbe a fába bele akarta (merte? ) volna vágni a fejszéjét. Talán azért, mert ma is él az a be nem vallott szemlélet, hogy a históriában csak a kimagasló ormokat érdemes „megmászni", az a hegy- és völgyvonulat pedig, amely a csúcsok között fekszik - a stagnálás, a „pangás", a szürke hétköznapok területe, amely beható vizsgálódásra nem méltó? Aligha tartható ez a szemlélet, mert a hétköznapok hosszú sora érleü meg, készíti elő a történelmi jeles napokat; a nyugodt, látszatra „szürke" időszakokban ütköznek ki a társadalmi valóság betegségei, az „értők" ilyenkor fogalmazzák meg a diagnózisokat és keresik a legjobb gyógymódokat a bajok gyógyítására, a szürke hétköznapok során halmozódik fel az a politikai-társadalmi robbanóanyag, amely a „csúcsok" kiemelkedését, a jeles napok eljöttét lehetővé teszi. Úttörő vállalkozás tehát Csáky Móricé, és az úttörők helyzete mindig nehéz, mert a követők - éppen a pionírok tapasztalataira építve - könnyebben befuthatják már az utat, jobban fel tudják térképezni az út környékét, ők már nem esnek bele abba a kátyúba, amelynek elkerülése a „Bahnbrecher"-nek még nem sikerült. A vállalkozás jelentőségét méltatva a recenzens nem rejtheti véka alá elismerését akkor sem, ha Csáky alkotó módszereit értékeli: azon túl, hogy jóformán minden publikált forrásanyagot, monográfiát, számottevőbb (a korszak egyik vagy másik jelentős részkérdésével foglalkozó) tanulmányt feldolgozott — bőven merít nemcsak a bécsi, hanem a hazai archívumok forrásanyagából is. Az Országos Levéltár (témakörébe vágó) fondjain kívül az osztrák szerző áttanulmányozta és jól hasznosította a 3 budapesti nagy könyvtár (OSZK, MTA, EK) kéziratos anyagait, és ez önmagában is elismerésre méltó most, amikor ismét terjed a széles ecsetvonások alkalmazása (a források mellőzése) a történeti tudományok egyik-másik területén. Kövy Sándor természetjogi és alkotmányjogi nézeteinek elemzése során például nem elégszik meg a nagy hatású sárospataki tanár, nevelő megjelent munkáiban kifejtett koncepciók értékelésével, hanem feldolgoz olyan vázlatokat is, amelyeket ma már ismeretlen tanítványok készítettek előadásairól. Űj, eddig nem ismert forrásokat is bemutat, számos új adatot értékel egyik vagy másik kérdés megválaszolásánál viszonylag rövid, tömörnek jellemezhető munkájában. Ilyen például a gr. Csáky Manó szepesi főispán által 1801-ben készített Instrukció, amelyben az apa a lánya nevelésére vonatkozó követelményeket fogalmazza meg („Fragment sur l'éducation de ma fille Marie.. .", 215-216. o. A főúri családoknál történő nevelés-oktatás elveibe és gyakorlatába bepillantást engedő dokumentum egyébként magántulajdonban - valószínűleg a Csáky-család birtokában - van). Ilgaz - recenzensnek néha hiányérzete is támad. Úgy érzi például, hogy a korszak eszmetörténetének vizsgálatánál (ebbe beletartozik a liberalizmus számos gazdasági követelése is) nem szabad mellőzni Eckhart Ferencnek a bécsi udvar gazdaságpolitikájáról írott műveit, Timon kézikönyvénél sokkal értékesebb az Ő „Magyar jogtörténete" is, de a korabeli államszervezet bemutatásához nélkülözhetetlen Nagy Istvánnak a magyar kamaráról írt, 1971-ben megjelent alapvető munkája is. Ezek mellőzése miatt olykor jelentős hibák csúsztak be a tömör bemutatásba - ezek némelyikével később foglalkozom. Mindez azonban semmit nem von le Csáky munkájának nagy értékeiből: az osztrák történészek közül ő az első, aki rendkívül gazdag fonás-, valamint irodalmi bázisra építve fogalmazza meg tudományos judiáumait, ehhez azonban azt is hozzá kell tenni, hogy e tudományos vélemények mentesek minden - a múltban bizony gyakran előforduló - elfogultságtól.