Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)
Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - Ladányi Erzsébet: Az Euzidinus-oklevél hitelességének kérdéséhez / 51–59. o.
52 Ladányi Erzsébet lévai hospesek odacsatolását emeli ki mint megmagyarázhatatlan intézkedést, hiszen, mint írja, „a hospesek mindenütt kényesek voltak a maguk egyházi autonómiájára, mihelyt többen voltak egy tömegben". Az oklevelet kései, 1347. évi szerkesztésűnek tartja; szerinte a barátkai parochialis egyház jogának Lévára való kiterjesztését kívánták igazolni. Nem tartja 12. századinak az oklevél tanúi között előforduló „Bors serviens regis" megfogalmazást sem, bár ennek megítélésében álláspontja a vita során módosult. 1916-ban azt írja: „az oklevél egyáltalán nem hiteles és ennek tanúi közt van említve Bors serviens regis. így hát ez az adat sem hiteles." 1917-ben már így ír: „az 1156. évi oklevél Bors serviens regis adata a templomszentelés tanúi között egészen ártatlan adat. Semmi ok nincs ez adat miatt támadni az oklevél hitelét." Szerkezeti és formai sajátosságai alapján mondja ki a véglegesnek szánt ítéletet: gyarló, kuszált érseki levél ez, „inkább csak úgy tűnik fel, mint jó későn készült jegyzék, amelybe felvették szószerint az Ego Euzidinus kezdetű adománynyilatkozatot és ezután Euzidinusról megint mint harmadik személyről szólnak". 4 Kemény tollú ellenfele, Tagányi Károly, az oklevél 1347. évi, tehát kései szerkesztését elutasította. Szerinte, az a per, amelyben ezt az Erdélyi szerint célzatos hamisítású oklevelet felhasználhatták volna, Pál országbíró előtt lezárult. A per lezárása után írta át I. Lajos a vitatott Martirius-oklevelet, ekkor pedig már nem volt szükség a hamisításra. Hivatkozik még egy 1341. szeptember 24-én kelt, Drugeth Vilmos által kiadott oklevélre is, amely ennek az 1347-ben lezárult pernek keletkezési körülményeit világítja meg. A nádor előtt Töttös barsi ispán kérdést tett fel: kinek köteles a Léváról járó kepéket kiszolgáltatni? Eddig a garamszentbenedeki apátnak szolgáltatta, de most Barátka-i Tamás fia János magának kéri. A nádor a garamszentbenedeki apátnak ítéli meg a kepéket. Utal Tagányi Csánki Dezső közlésére is, mely szerint Barátkán csakugyan nagyszabású templom volt, nevezték bazilikának is. Érvelésének befejező részében megállapítja, hogy az oklevél szerkezete megfelel az első esztergomi zsinat rendelkezésének, mely szerint „ecclesia non consecretur, si dos et terra non dantur". 5 Az oklevél megítélése, hitelének feltétlen elfogadása, avagy teljes, ül. részbeni kétségbevonása számos alkalommal foglalkoztatta mind a hazai, mind a külföldi kutatókat. Az Erdélyi-Tagányi-vita előtt Balics, majd KoUányi, munkájában feltétlenül hitelesnek fogadta el. 6 Szentpétery Imre Oklevéltanában, bár jegyzetben utal az oklevél kritikájával foglalkozó 1916-os Történelmi Szemlére, a főszövegben nem tartotta szükségesnek, hogy äz oklevél hitelességének kérdésére kitérjen. 7 Kumorovitz a magyarországi pecséthasználatról írott, majd a magyar magánjogi írásbeliséget bemutató, értékelő tanulmányában olyan egyházi hatósági oklevélnek minősítette, amely a királyi pecsétes magán4 Erdélyi László: Árpád-kori társadalomtörténetünk kérdései. Történelmi Szemle 1916. 51-52.1. Vő: A tizenkét legkritikusabb kérdés. Árpád-kori társadalomtörténetünk legkritikusabb kérdései c. könyv bírálatához. Kolozsvár, 1917. 156-157.1. 5 Tagányi Károly: Felelet dr. Erdélyi Lászlónak „Árpádkori Társadalomtörténetünk legkritikusabb kérdései"-re. Történelmi Szemle 1916. 593-594.1. A Zichy család idó'sb ágának okmánytára. Szerk. Nagy Imre, Nagy Iván stb. I. k. Pest, 1871. 630.1. * Balics Lajos: A római katholikus egyház története Magyarországon II. k. Budapest, 1890. 86. és köv. 1. Kollányi Ferenc: A magán kegyúri jog hazánkban a középkorban. Budapest, 1906. 51-52, 70,136,250.1. 1 Szentpétery i. m. 12-73.1.
