Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)

Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - IRODALOM - Kállay István: Bendefy László: Mikoviny Sámuel megyei térképei különös tekintettel az Akadémiai Könyvtár Kézirattárának Mikoviny-térképeire. I–II. k. Budapest, 1976 / 292–294. o.

Irodalom 293 látszott, hogy a vármegyei térképvállalkozás végleg abbamarad. Balassa II. Pál gróf, titkostanácsos, Gömör vármegye főispánja személyében azonban befolyásos pártfogója akadt az ügynek. Balassa bemutatta Mikovinyt a bécsi udvar vezető köreinek, akik megszerezték Mária Terézia támogatását a további munkához, melyet Mikoviny 1741-1742-ben újra kezdett. Asztronómiai helymeghatározás és 15-20 km oldalhosszúságú háromszöghálózat („geometriai") alapján 8-9 év alatt 40-42 vármegyei térképet készített. Ezek beható és aprólékos képet nyújtanak a királyi Magyarország helyzetéről az 1740-es években: városokról, várakról, kastélyokról, falvakról, erdőkről, szántóföldekről, folyókról, mocsarakról, utakról és ezek technikai felszereltségéről. Néhány térképet Bél Mátyás is közölt munkájában. Mikoviny 1750-ben bekövetkezett haláláig ezen felül számos vármegyei térképet készített. A módszertani alapvetést „Epistola de Methodo Concinnandarum Mapparum" című munkájában fejtette ki, lefektetve ebben a modern kartográfia alapjait. Véleménye szerint a kartográfia alapja a háromszögeléssel összekötött asztronómiai helymeghatározás. Felhívta a figyelmet a mágneses elhajlás jelentőségére és hangsúlyozta a kifogástalan hydrographia fontosságát. Mindezen érdemeiért a Porosz Tudományos Akadémia tagjai sorába választotta. Bendefy László Mikoviny vármegyei térképeit őrzési helyük szerint csoportosítja. így olvashatunk a bécsi Nationalbibliothek, az Albertina, a Bibliotheca Fideicommissionis, a Hofkammerarchiv, a prágai, pozsonyi és bélabányai állami levéltár, az Országos Széchényi Könyvtár, a Hadtörténeti Térképtár, az Országos Levéltár és az Akadémiai Könyvtár Kézirattára Mikoviny-térképeiről. Már maga ez a felsorolás is mutatja, hogy a szerző igen széles körű kutatómunkát végzett. Anélkül hogy bármilyen részletezésbe belemennénk - erre egy ismertetés keretei amúgy sem adnak lehetőséget — megemlítjük, hogy az Országos Levéltár térképtárából a következő Mikoviny-térképek szerepelnek: Mappa Comitatus Posoniensis, a Dunazug hegység, a Duna Komáromtól Földvárig, Ercsitől Bajáig, a magyar-morva határ, a Lajta folyó vízvidéke, a tatai mocsár lecsapolásának terve, a Karkócliptóvári út és Mikoviny rézmetszetű térképei. Talán hasznos lett volna a térképek jelzetét a ma használatos törzsszámmal kiegészíteni; pL a 161. lapon szereplő Esterházy-térképek jelzete S 16, a 162. lapon szereplő Kamarai-térképeké S 11 stb. Ez annál is indokoltabb, mivel a 220. lapon a Helytartótanácsi-térképeket már a modern törzsszámmal (S 12) határozza meg. A kötet igen gazdag anyagából legyen szabad csak néhányat kiemelnem. Hogy a helytörténet milyen haszonnal forgathatja a munkát, azt jól példázza a 106. lapon (2. sorszám alatt) található Fejér vármegyei térkép (a Tolna megyei Levéltár őrizetében). Bendefy László ismertetéséből megtudhatjuk, hogy a térképnek különösen a vízrajza érdekes: a Duna Budafok és Dunaföldvár közötti szakaszának 18. századi állapotáról egyetlen jobb felvételünk sincs. A Sió, a Sárvíz, a Gaja, a Sósvíz elmocsarasodott völgyeinek szélességi adatai megbízhatók, névrajza csaknem hibátlan. Bendefy ezenfelül közli a térkép címét, évkorét, jelzetét, nagyságát, fokbeosztását, méretarányát, jelkulcsát, színezését, állapotát és proveníenciáját. A másik általam közelebbről megvizsgált térkép Veszprém vármegyének a 203-205. lapon található mappája. A szerző itt ugyanazt a módszert követi; vagyis nem pontokba szedett adatokat közöl, hanem — talán a levéltári ismertető leltárhoz hasonlóan - szövegben mondja el mindazt, amit a térképről tud. Megtudjuk - a fentebb már említett adatokon túlmenően - hogy a mester a térképet 1732-1736 között készítette, hogy a hibákat maga javítgatta (sok az áthúzás és helynévjavítás, egyes községek alaprajza törölve és átrajzolva); a domborzat rajza pillacsíkozással készült, vízrajza gazdag; a folyókat árterületükkel együtt ábrázolja. Bendefy megállapítja, hogy mivel a 18. században a Balaton igen magas vízállású volt, a folyóvölgyekben is nagyon magas a víz szintje. A Kapós pl. helyenként 1 km-nél szélesebben sietett a Sióba. Ám a Sió sem volt olyan keskeny folyó, mint napjainkban. Mezőkomárom és Siójut között megvolt még az a három földtöltésbó'l álló gátrendszer, amely a Balatonnak a mai középszint fölött mintegy 4 méterrel magasabb (kb. 109 m A. f.) vízállását biztosította. Másik jelentős adalék, hogy a Siónak 1740 körül még két ágú kitorkolása volt a Balatonból. Egyik ága kb. ott volt, ahol ma, a másik pedig a régi Fok falu mellett. Ez a kifolyás felelt meg a folyó római kori kitorkolásának. A Székesfehérvár környéki mocsarakat és azoknak a várhoz és a külvároshoz való viszonyát a térkép különösen szépen ábrázolja. Csákvárnál és Tácnál a Sárvizén gerendahídak vezettek át, különösen a táci út jól megépített. Egres és Cece, valamint Puszta Vám és Ozora között jól megépített hidak tűnnek fel. Bendefy ismerteti a térképen található várakat, falvakat. Felhívja a figyelmet egy jellegzetes topográfiai és morfológiai adatra: „A Francia-Vágása - Abruptio