Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)
Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - Koroknai Ákos: A Vasárnapi Munkásképző Bizottság működése és György Aladár szerepe a munkásművelődésben : adalékok a dualizmuskori közművelődés történetéhez / 165–194. o.
188 Koroknai Ákos választását jelentette más-más oktatási programmal, amit nem befolyásolt az a körülmény, hogy ezen a három szinten népszerűsítő foglalkozásokat ne tartsanak az ún. „Közművelődési Házak"-ban, amelyeket az iskolán kívüli oktatás bázisává igyekeztek fejleszteni. 4 8 A Vasárnapi Bizottság munkájával párhuzamosan az Országos Iparegyesület (melyben tehetős kisiparosok és nagytőkések voltak a hangadók) is megkísérelte a munkásművelődés irányítását magához ragadni. Az egyesület végrehajtó bizottsági tagjának, a fakereskedésben és az ács szakmában meggazdagodott Neuschloss Marcellnek szorgalmazására 1897-ben egy munkásügyi szakosztály alakult, amely a munkanélküliség, a szociális, balesetvédelmi, munkásjóléti 'stb. kérdések megvitatásán túl a népkönyvtárak, a munkáskaszinók és a munkásügyi irodalom ügyének szemmel tartásával foglalkozott. 49 A szakosztály szintén nem tartozott a munkásság szervezetei közé, benne a nagy- és kisipari érdekek képviselői egyaránt helyet foglaltak. Az Iparegyesület vezetői előtt sem volt kétséges, hogy a nyomorúság, a jognélküliség, a legveszedelmesebb társadalmi gyújtóanyag. Ennek kiküszöbölésére törekedtek, amit legnyíltabban Matlekovits Sándor fogalmazott meg: „A negyedik rend hatalom és a termelési viszonyok szabályozásánál épp olyan irányadó lett, mint amilyen volt eddig a társadalom többi három osztálya, és ha a társadalmi békét az országban helyre akarjuk állítani, akkor a viszonyok rendezését a negyedik renddel együtt kell megkísérelni." Az Iparegyesület ebből a felfogásból kiindulva szorgalmazta, hogy a kormány segítse elő legális munkásszervezetek alakulását, melyek hatósági felügyelet mellett veszélytelenek: „a társadalomnak nincs mit tartania az olyan szervezetektől, amelyeknek működése a nyilvánosság előtt folyik..." A szakosztály működésének tömegbázisa azonban hiányzott, mint ahogyan kudarcra ítéltetett az 1902-ben megalakult Fővárosi Munkásjóléti Bizottság, melynek a budapesti munkásság kulturális érdeklődését kellett volna irányítani. 50 Az ipari munkásság nevelése a népszerűsítő előadásokkal és kiadványokkal a korszak megoldatlan problémája maradt. Ezt tükrözte az első világháborút követően - 1919 januárjában — a Kereskedelmi Minisztérium által összehívott ankét, melyen Méhely Kálmán államtitkár a munkások tömegnevelésének célját abban látta, hogy vissza kell adni számukra a „munka örömét". A kormány képviselőjeként hangsúlyozta, hogy a „nevelő" munkának - eltérve a korábbi évek hibás művelődéspolitikai elképzeléseitől - ki kell terjeszkednie a szocialista problémák felvetésére is. Méhely a megreformálandó népművelési munkában a gyáripar és a szakszervezetek tevékenységét már nélkülözhetetlennek nyilvánította. A szakma szeretete révén vélte még a kormányzat a munkásságot leszerelhetőnek. Azt azonban az államtitkár is megkérdőjelezte: „vajon a mai lelki diszpozíció, a külső utcai körülmények hatása alatt alkalmas-e arra, hogy a munkások ilyen nevelési akcióban részt vegyenek? " Az eddigieknél sokkal erősebben jutott 1918/19 fordulóján kifejezésre, hogy a munkásság bizalmatlan a polgári iskolatípusokkal szemben, hogy a munkások oktatása •"A közoktatásügy Magyarországon Bp., 1908. 223.1. 4 9 Gellért Mór: Hetven év a magyar ipar történetéből — az Országos Iparegyesület működése 1842-1912. Bp. 1912. 533-534.1. S0 A szabad tanítás . .. 537., 628., 688-689.1.
