Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)
Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - Koroknai Ákos: A Vasárnapi Munkásképző Bizottság működése és György Aladár szerepe a munkásművelődésben : adalékok a dualizmuskori közművelődés történetéhez / 165–194. o.
182 Koroknai Ákos Az efféle gondolatokat sugalló történetek vezetnek át az írások harmadik csoportjához, amelyek elsősorban az ismeretközlést helyezik előtérbe. Hogyan kell mintagazdaságot alapítani — lehet-e erre államsegélyt szerezni stb. A történetek főként a szövetkezeti mozgalom, az ipari és mezőgazdasági munkások különféle önsegélyező-, betegsegélyező szerveinek jelentőségét ecsetelik (Igaz történetek a szegény emberek törvényéről, Tudnivalók az iparfelügyelet köréből). Nem hiányoznak azok az elbeszélések sem, amelyek az egyes szakmák tanulmányi követelményeit mutatják be (A mesterlegények, A vasutasok). Az írások utolsó csoportjaként említendők meg a kifejezetten szórakoztatási célból készült mesék, novellák, amelyek a tudományos-fantasztikus történetektől a régi korok mesterlegényeinek vándorútjáig mindenféle témát érintenek (Az aranycsináló, Három vándorlegény). Bár György igyekezett a Nyugat megjelenése előtti magyar írók legjavából válogatni, ami kétségtelen jó ízlésre vall, mégis az a tény, hogy a sorozat írói gárdája már a György-féle tervezetben sem volt egységes — és a valóságban még kevésbé —, nem vált a népszerű sorozat előnyére. Az eszmeileg heterogén és rendkívül népes írói tábor többsége a harmadrangú írók közül került ki. Ezeknek az íróknak a nagy része a Népművelők Budapesti Egyesületének tagságából verbuválódott, amelynek György is tagja volt. 34 Az írók írásaikat részben álnév alatt közölték: Werner László (Vetési L.), Divald Koméi (Tarczay György), Bäumel Hugó (Palotai H.), Cserzy Mihály, aki nem csak ebben a sorozatban publikált Homok álnéven és Wallesz Jenő (Velszi Bárd). A sorozat jelentősebb írói közül kiemelhetjük Mikes Lajos nevét, aki irodalomszervezőként, de radikális íróként és Kunfi barátjaként is közismert volt. A sorozatban Thury Zoltán és Kabos Ede írásai is helyet kaptak, de ezek mindkét író gyengébb munkái közé tartoznak. Az itt megjelent elbeszélések nem irodalmi értékűek. Igaz, ilyenek a hamis hangú kormánypropaganda miatt nem is kaphattak helyet. A sikertelenségen az sem segített, hogy a füzeteket a Magyar Ipar hasábjain szórakoztató olvasmányokként ajánlották. 35 A Munkás Füzetek írói köre lényegében a „népnemzeti" prózai iskola képviselőiből: Bársony Istvánból, Cserzy Mihályból, Benedek Elekből, Sebők Zsigmondból stb. állt. Ez a „hivatalosan" fenntartott irányzat a századfordulón azonban már halódott. A szellemi igénytelenséggel, a patriarkális visszavágyódással a falusi idillbe, a sekélyes nacionalizmussal szemben az irodalomban már megjelent a realista ábrázolás. A Munkás Füzetek megjelentetésének akciója művelődéspolitikai zsákutca volt. Ehhez képest a Vasárnapi Bizottság ismeretterjesztő előadásai is tartalmasabb keretnek bizonyultak. Az élő szóval átadott ismeretek - tendenciózusságukkal együtt — a közvetlen kapcsolatteremtést inkább biztosították, mint a riasztóan manipulált Munkás Füzetek. Már maga az a tény, hogy a munkásság számára külön irodalmat kívántak teremteni, megkérdőjelezte az egész vállalkozást. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a Füzetek tartalmilag a munkásarisztokrácia, az önálló kisiparos életideálját propagálták. Ezekben a novellákban csak az a munkás fordult a társadalommal szembe, csak az lépett sztrájkba, akinek az apja részeges volt, ő maga nem tanult, vagy csavargó lett. Ezzel ellentétben a jó magaviseletű és szorgalmas munkás támogatást kapott, 34 Huszontöt esztendő a „Népnevelők Budapesti Egyesülete" történetéből 1868-1893. szerk. Lakits Vendel Bp. 1893. 3 s Magyar Ipar 1901. ápr. 14.
