Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)

Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - Bölöny József: Közös miniszterek - horvát bánok - fiumei kormányzók, 1867–1918 / 123–164. o.

148 Bölöny József a bán ezután is Horvát-Szlavón- és Dalmátországok bánja címmel él és méltósága alapján tagja marad a közös (magyar) országgyűlés főrendiházának. A bán a magyar király végrehajtó hatalmát érvényesítette, hivatali érintkezése a királlyal a magyar kormányon keresztül történt a horvát-szlavón-dalmát miniszter útján, aki a magyar kormány tagjaként az autonóm kormányzat („országos kormány") ellenőrzése és a társországok érdekeinek képviselete mellett kapcsolatot képezett a király és az autonóm kormányzat között. A horvát bánok alább következő névsora élén álló Sokcsevics József báró még nem volt alkotmányosan kinevezett bán. Kinevezésekor, de még felmentése időpontjában sem cikkelyezte be a törvényhozás a Magyarország s Horvát-Szlavón-Dalmátországok közt fennforgott közjogi kérdések kiegyenlítése iránt létrejött egyezményt. Mégis vele kezdjük az alkotmányosság helyreállítása után működött bánok névsorát, mégpedig nemcsak amiatt, mert felmentése már ebbe az időszakba esik, hanem elsősorban azért, amiért bán maradt még hónapokkal a felelős magyar kormány kinevezése, illetve hivatalba lépése után is. A horvát bánnak, mint rangban a nádor és az országbíró után következő országzászlósnak, ugyanis kiemelkedő szerepe volt a koronázáson. A nádor (1867 óta a koronázási teendőinek végzésére választott országgyűlési megbízott) viszi és helyezi a király fejére (az esztergomi érsekkel) a koronát, az országbíró viszi a királyi jogart, a horvát bán pedig az országalmát. 1867-ben a báni szék ténylegesen be volt töltve, indokolt volt tehát várni a még az alkotmányosság helyreállítása előtt kinevezett bán felmentésével a koronázás utánig, mert utódát nem lehetett kinevezni a magyar-horvát kiegyezés létrejötte előtt, a koronázást pedig márcsak azért sem lehetett ezt követő időpontra halasztani, mert a király ezt a törvényt is csak a koronázás után szentesíthette. A koronázás utáni 19. napon azután meg is történt Soksevics bán felmentése. A báni székben utódja kinevezésének lehetővé válásáig eltelt mintegy másfél évi időszakot csak helyettes kinevezésével lehetett áthidalni, aki mint „a báni méltóságnak horvátországi és szlavóniai királyi helytartója" látta el átmenetileg a báni teendőket, illetve a társországok kormányzatának vezetését. Mint báni helyettest azonban Magyarország zászlósurai között nem illette meg hely, tehát a koronázáson sem tudott volna közreműködni. A Sokcsevics felmentésével egyidejűleg kinevezett Rauch Levin báró tehát báni helyettesként működött az adminisztráció élén mindaddig, amíg lehetővé nem vált a báni kinevezése, ami meg is történt már a magyar-horvát kiegyezés életbelépését követő 15. napon. Ezzel polgári kormányzó került Horvátország közigazgatása élére. Bedekovich báni felmentése után 7 hónapig ismét báni helyettes volt az akkor már alkotmányosan szervezett országos (tartományi) kormányzat adminisztratív vezetője Vakanovich addigi pénzügyi igazgató személyében, aki evégből belügyi osztályfőnöki kinevezést nyert, báni helytartói címmel és jelleggel felruházva. Két héttel az új bán kinevezése után nyugdíjazták. A bánhoz hasonlóan gyakorolta az ellenjegyzést második helyen, a horvát-szlavón-dalmátországi tárca nélküli miniszter ellenjegyzése alatt, a miniszterhez és a bánhoz hasonlóan pusztán a nevének aláírásával. Pejacsevich László báni működése alatt, 1881. július 15-én történt meg a határőrvidék teljes egyesítése (részben már 1873-ban) Horvát-, Szlavón- és Dalmátországokkal. Az egyesítés végrehajtására a bán ugyanakkor királyi biztosi kinevezést is