Levéltári Közlemények, 47. (1976)

Levéltári Közlemények, 47. (1976) 1. - Kállay István: Az uradalmi gazdasági bizottság a későfeudális nagybirtokon / 61–86. o.

Az uradalmi gazdasági bizottság 69 Gazdasági bizottság (Nagycenk) I ! alsóvidéki uradalmak felsővidéki uradalmak A korszerű birtokszervezet kialakítása mellett nagy figyelmet szentelt a gazdasági bizottság a központi és uradalmi tisztviselők és alkalmazottak személyi ügyeinek. Ez az alkalmazást, felvételt, előléptetést, a fizetések (nyugdíjak), konvenciók megállapítását, a tisztviselők és alkalmazottak felügyeletét jelentette. Ügyeltek arra, hogy — ez még a szaktudásnál is fontosabb volt — a tisztviselők istenfélők legyenek, rossz hírbe ne keveredjenek, összes hivatali kötelességüknek eleget tegyenek. A bizottság figyelemmel kísérte, hogy az uradalmakban ne legyen túl sok tisztviselő és alkalmazott. A csaknem fél országot igazgató Esterházy hitbizomány 29 uradalma, és a kismartoni központ összesen 300 embert foglalkozatott. Az uradalmi tisztek ellenőrzése az 1750-es évektől kezdve azt a célt is szolgálta, hogy megóvja a jobbágyokat a túl szigorú eljárástól és a megterheléstől.

38 A bizottság adott instrukciókat az uradalmi tisztek számára, jelentéseik vagy helyszíni vizsgálat segítségével ellenőrizte munkájukat. A nagykiterjedésű birtokok pénzgazdálkodásának, jövedelmeinek áttekintése már a kortársak részére is megoldhatatlan feladat volt. A bizottság alapelve az volt, hogy minden tiszt pontos számadást adjon, a jövedelmek összesítésére azonban nem törekedett. Anyag- és készpénz számadásokat már korszakunk előtt is vezettek, ezek szigorúbb megkövetelése a gazdasági bizottság nevéhez fűződik. Az uradalmak havi számadási kivonatokat küldtek a bizottsághoz, éves számadásaikat pedig év vége után három hónapon belül kellett felterjeszteniük. A számadásokat a számvevő vagy számvevőség vizsgálta felül, ezt követően kapta meg a bizottság. A számvevőség által megállapított hiányok alapján a bizottság marasztalta el a számadó tiszteket. Ez volt az ún. convictio, mely nem annyira erkölcsi, mint inkább anyagi elmarasztalást jelentett. A nagykárolyi bizottság pl. 1759-ben „nagy summában" marasztalta el Drágossy Miklós számadót. Drágossy kérvényében kártérítés fizetését ajánlotta fel, melyet a bizottság el is fogadott. Hasonló eljárást látunk Kaplonczay Éliás felügyelő esetében, kinek számadásában „nagy hiányokat" találtak. Hogy milyen nagy lehetett a hiány, mutatja, hogy 12 000 Ft készpénzét az uradalom zár alá vette. Kaplonczay felajánlotta a zár alá vett teljes összeget, „ha becsületében maradhat". Arra hivatkozott, hogy 15 éves uradalmi szolgálata alatt sem házat, sem állatokat nem szerzett, csak a zár alá vett 12 000 Ft-ot. A. bizottság úgy döntött, hogy ha a kárt megtéríti, maradhat hivatalában.

39 A convincált összeget a számadó özvegyétől is megkövetelték. Erre utal az, hogy 1811-ben néhai Pálfy János ispán özvegye kérte a nagycenki bizottságot, hogy a férje utolsó másfél számadásaiban talált 519 Ft hiány megfizetését engedjék el neki, mivel „férje hűen szolgálta az uraságot". A bizottság 56 Ft-ot engedett el. A convincált összegeket az uradalmi ügyész törvényes úton hajtotta be.

40 Ugyancsak a nagycenki bizottság azzal az indoklással bocsátotta el állásából a lövői (Sopron m.) ispánt, hogy számadását nem küldte be időben. „Mert az olyan tisztet, 38 P 108. Rep. 64. Fase. B. No 31. et NB. 1759. instr. 17. pont. 39 P397. I. 1. 3759. dec. 30. 40 P 623. Prot. 1811. No 207.; 1816. No 20.