Levéltári Közlemények, 47. (1976)
Levéltári Közlemények, 47. (1976) 2. - Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár személyzete, 1874–1903 / 217–245. o.
234 Sashegyi Oszkár január 9-i felterjesztésében — a jelen pénzügyi állapot mellett mind távolabb jövőbe tűnik." Pauler azzal is tisztában volt, hogy ezek a fogalmazó vizsgát tett hivataltisztek, „kiktó'l az ország valamennyi tisztviseló'i közt majdnem a legtudományosabb qualificatio kívántatik, külsőleg azok szemében, kik az Országos Levéltár belső viszonyait nem ismerik, a segédhivatali tisztekkel azonos színben tűnnek fel, kiknek 4 gimnaziális osztály végzése elégséges. És még nagyobbá teszi az anomáliát ama tekintélyesebb állás, melyet nevezett tisztek legnagyobb része a tudományos világban elfoglal." Pauler azt kérte, hogy az érintett négy tiszt — Tagányi Károly, Barabás Samu, Pettkó Béla és dr. Komáromy András, legalább a fogalmazói címet és rangot kapja meg. Ugyanígy javasolta, hogy addig is, amíg a negyedik allevéltárnoki állás életbe léptetésére sor kerülhet, a Levéltár legidősebb fogalmazója, a 39 éves Tasnádi Nagy Gyula, aki akkor már mellesleg a Magyar Történelmi Társulatnak és a Heraldikai és Genealógiai Társaságnak igazgató választmányi tagja, „ismert nevű történetbúvár s már évek óta az Országos Levéltár egyik legnevezetesebb osztályának, a kincstári osztálynak vezetője" volt, allevéltárnoki címet és rangot kapjon. A kinevezésekre 1888. május 24-én került sor. A belügyminiszter ekkor nevezte ki Tasnádi Nagy Gyulát fizetés nélküli allevéltárnokká, Tagányi Károlyt, Barabás Samut és Pettkó Bélát pedig fizetés nélküli levéltári fogalmazóvá. Komáromyt mellőzte, mert egy ízben ellene a rendőrkapitányság „botrányos magaviselete miatt" elmarasztaló ítéletet hozott. 50 Pauler ezt követően ismételten javasolta, vegyenek fel a következő év költségvetésébe megfelelő összeget abból a célból, hogy a fizetés nélküli levéltári fogalmazók megfelelő illetményeket kaphassanak, de egyelőre eredmény nélkül. 51 Végh József allevéltárnok 1891 februárjában bekövetkezett halála azután lehetőséget adott egyes előléptetésekre, illetőleg kinevezésekre. Tagányi, hogy fogalmazói fizetést kaphasson, még 1890 novemberében kérte az ellene 1883-ban hozott fegyelmi ítéletnek minősítési táblázatából való törlését, s kérését a miniszter — Pauler meleg hangú pártoló javaslata alapján — teljesítette. 52 Végh helyére 1891. április 1-i hatállyal Tasnádi Nagy lépett, Csánki ugyanakkor elsőosztályú fogalmazóvá lépett elő, Tagányi pedig megkapta a második osztályú fogalmazói állással járó fizetést. A Tagányi fogalmazói kinevezésével felszabaduló fogalmazó szakbeli hivataltiszti állásra a fogalmazói szakvizsga letétele után dr. Illéssy János pályázott. A kisújszállási születésű, református vallású 30 éves Illéssy 1887 decembere óta gyakornokként, 1889 áprilisától kezdve III. osztályú kezelőtisztként működött az Országos Levéltárban. Kinevezésével illetményei változatlanok maradtak. Az így felszabadult kezelőtiszti állásra a 31 éves katolikus teológiai végzettségű Kőszeghy Sándor került. 53 A „végleges" státus megvalósítására csak az államháztartás egyensúlyának 1891ben Wekerle pénzügyminiszter által történt helyreállítása adott lehetőséget. Az 1892. évi költségvetés előkészítésekor Pauler megismételte ezirányú korábbi kéréseit (négy 50 Uo. — Nagy Gyula 1885 óta belügyminiszteri engedéllyel családi neve mellett Tasnádi nemesi előnevét is hivatalosan használta. 51 OL K 148. — 1889 — II. b. — 3000. Y 1. — 1922 — 789 (1890 — 683, 1891 — 803). 52 Tagányi az általa az elmúlt időben az Országos Levéltár számára készített jelentős munkákra hivatkozva kérte, hogy a fegyelmi ítéletet, „tapasztalatlan ifjúságom e szomorú s oly súlyosan megkeserült emlékét", minősítő táblázatából töröljék. Pauler e kérés teljesítését többek között azért is javasolta, mert — mint írja — „Tagányi Károly úr tehetsége, képzettsége s egyéb tulajdonságainál fogva az Országos Levéltár legkiválóbb tisztviselői közé tartozik" és mert „hibájából, melyért megrovatott, teljesen kiépült". — OL K 148. — 1890 — II. b. — 4399. 53 OL K 148. — 1896 — II. b. — 542.
