Levéltári Közlemények, 47. (1976)
Levéltári Közlemények, 47. (1976) 2. - Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár személyzete, 1874–1903 / 217–245. o.
Az Országos Levéltár személyzete 1874—1903 233 miatt 1885 januárjában Pauler újabb fegyelmi vizsgálatot kért ellene, s azt, hogy ügyének eldó'ltéig a miniszter őt „nem ugyan fizetésétől, de hivatalától" függessze fel. Tisza Kálmán a fegyelmi vizsgálat vezetését Beniczky Ferenc államtitkárra bízta. Feltehetően az utóbbi tapintatának köszönhető, hogy sem a vizsgálatra, sem a felfüggesztésre nem került sor. 47 Ehelyett Tagányinak 1885 májusától 1887 júniusáig minden nap jelentkeznie kellett Paulernál s egy jegyzéken fel kellett tüntetnie az időt, amikor beérkezett. Ezekben az években praetereálta Tagányit előbb Karlovszky Endre, majd Csánki Dezső. Amikor Pauler 1886-ban a rangban soron következő Tagányi helyett Csánkit terjesztette fel első helyen a fogalmazói állásra való kinevezésre, ezt azzal a megjegyzéssel tette, hogy Csánki „ugyan nem olyan genialis, mint Tagányi úr, mégis igen jeles tehetség, képzettségben mellette megáll, és mint hivatalnok kötelességeinek pontosan, szorgalommal megfelel." 48 Tagányi később megnősült és a hivatali fegyelembe is beleszokott, úgyhogy két évvel később, 1888 májusában megkapta a fogalmazói címet, de még ekkor is csak évi 700 forintnyi hivataltiszti fizetésből kellett megélnie, amelyhez 200 forint lakpénz járult. 49 Az a történészgeneráció, amely az 1880-as években kezdte el pályáját, elődeinél jobb elméleti képzettséggel, modernebb történetszemlélettel rendelkezett. Közülük azok, akik az Országos Levéltárban helyezkedtek el, az ott koncentrált hatalmas forrásanyag közvetlen közelében összehasonlíthatatlanul nagyobb anyagismeretre tehettek szert, mint korábbi ríemzedékek tagjai. Helyzetükből mégis bizonyos feszültségek adódtak, s épp a legkiválóbbaknál a légérezhetó'bben. Történetírói ambíciók és hivatali kötelességek, társadalmi megbecsülés és szűkös anyagi helyzet olyan divergáló erőkként hatottak, amelyek egyesek számára igen nagy megterhelést jelentettek. E feszültségek létrejöttében kétségkívül szerepe volt annak a felemás megoldásnak, amely a levéltár átszervezését jellemezte. Hogy a levéltár és a levéltárosok helyzetén — ha már a pénzügyi viszonyok a valóságos rendezést nem engedték meg — legalább külsőre, címre nézve segítsen, Pauler 1888. január 9-én újabb felterjesztésben, nyomatékkal kérte az akkori belügyminisztertől bizonyos intézkedések megtételét. A státus szerinti 4 allevéltárnok helyett ekkor még mindig csak 3, a 7 fogalmazó helyett csak 4 volt, viszont a hivataltisztek száma a szisztematizált létszámot 4-gyel felülmúlta. Pauler előadta, hogy e 4 hivataltiszti állás betöltésénél, a szolgálat igényének megfelelően, a fogalmazók minősítését kívánta meg, vagyis jogot vagy bölcsészetet végzett, és a fogalmazói vizsgát letett pályázók közül nevezték ki azt, aki a legkitűnőbbnek mutatkozott. Ezek a hivataltisztek teljesen el voltak különítve a kezelő szakbeli személyzettől és ugyanazt a munkát végezték, mint a fogalmazók. Viszont nem számíthattak arra, hogy a kezelő szakon fokozatos előléptetésben részesülnek. így, amikor 1881-ben Kolosváry Mihály kezelőtiszt halála folytán egy első osztályú hivataltiszti állás megüresedett, ezt nem a második osztályú hivataítisztnek besorolt, fogalmazói vizsgát tett dr. Szalay József kapta meg, hanem a kezelő vizsgát tett és Szalaynál szolgálati idejére nézve fiatalabb, egyetemi végzettséggel nem rendelkező Karagyéna Mihály. Szalaynak és társainak csak az a reményük volt meg, hogy ha életbe lép az Országos Levéltár rendszeresített, „végleges" státusa, fogalmazói állást kapnak. „Ez a remény azonban — írta Pauler eló'bb említett, 1888. 47 Az ügyet 1885. május 18-án Tisza Kálmán rendeletére „egyelőre" ad acta tették. OL K 148. — 1890 — II. b. — 4399 (1885 — 550). 48 OL Y 1. — 1885 — II. — 10. 49 OL Y 1. — 1888 — II. — 1. 5 Levéltári Közlemények II.
