Levéltári Közlemények, 47. (1976)
Levéltári Közlemények, 47. (1976) 2. - Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár személyzete, 1874–1903 / 217–245. o.
232 Sashegyi Oszkár niszterhez folyamodott aziránt, hogy „a tényleges viszonyoknak az elmélettel legalább részben összhangba hozatala és az Országos Levéltár külső tekintélyének emelése végett" a fogalmazó szakbeli hivataltiszteket fogalmazókká nevezze ki, vagy amennyiben ezt az ország pénzügyei nem engedik meg, számukra a fogalmazói címet és rangot eszközölje ki. Szalay e címet és rangot már megkapta, ez a kérdés tehát Zilahi Kisst, Tagányit és Karlovszkyt érintette. Pauler, amikor a rájuk vonatkozó felterjesztést megtette, kötelességszerűen megemlítette azt is, hogy Zilahi és Tagányi egy-egy ízben fegyelmi úton megrovásban részesült. (Zilahi súlyos vétségnek minősülő tette az volt, hogy egyszer a Váci utcában ittasan nőket sértegetett s emiatt rendőri eljárás indult ellene, Tagányi sorozatos késései, a hivatalos órák be nem tartása miatt kapta a megrovást.) Pauler azonban javaslatához azt is hozzáfűzte, hogy a címadományozást nem tekinti jutalmazásnak vagy kitüntetésnek, hanem csak a közszolgálat érdekében tett intézkedésnek. Ezt az érvelését felsőbb helyen nem akceptálták, s a fogalmazói címet és rangot az uralkodó ekkor egyedül Karlovszkynak adományozta. 43 Tagányi emiatt elkedvetlenedve, a Fővárosi Levéltárnál próbált elhelyezkedni 44 , de sikertelenül. Távozása az Országos Levéltár számára súlyos veszteség lett volna. A megmerevedett státusviszonyok mellett, részben azok miatt is, volt bizonyos fluktuáció a Levéltár tisztikarában. 1885 márciusában meghalt a kitűnő tehetségű, történetíróként és egyetemi magántanárként is működő, fogalmazói címet és rangot elnyert, de csak hivataltiszti fizetést élvező Szalay József, áprilisban pedig a 72 éves Kendelényi Ferenc, a Levéltár ún. táblai osztályának vezetője. A temperamentumos, művészi hajlamú Zilahi Kiss Béla ugyanabban az évben szerény hivataltiszti állásáról lemondott, s a kolozsvári egyetemi könyvtárnál helyezkedett el. Igaz, hogy ő húsz évvel később megkísérelte az Országos Levéltárba való visszatérést, ez azonban nem sikerült neki, 45 s végül is a kolozsvári Nemzeti Színház főrendezőjeként és dramaturgjaként találta meg az egyéniségének megfelelő működési teret. Thalloczy Lajost, az Országos Levéltár egyik legtehetségesebb tagját, 1886. január 1-vel Kállay Béni közös pénzügyminiszter vette maga mellé, megtéve őt a bécsi udvari kamarai levéltár vezetőjének. Thalloczy fizetése új állásában majdnem háromszorosát tette ki addigi országos levéltári fogalmazói fizetésének, s kinevezése alkalmából kormánytanácsosi címet és jelleget is kapott az uralkodótól. 46 Távozásával nem szakadt meg a kapcsolat közte és az Országos Levéltár között, különösen Pauler Gyulával, Tagányi Károllyal, Csánki Dezsővel folytatott élénk levelezést, melynek során az itthon maradottak számos esetben kérték az ő segítségét, tanácsát vagy közbenjárását. Az eltávozottak helyére új erők léptek. 1885-ben kapott hivataltiszti kinevezést az erdélyi származású, 30 éves Barabás Samu és a 22 éves Pettkó Béla, a bécsi Sickelféle intézet volt tagja. Csánki Dezsőt Szalay halála után a fogalmazói karba helyezték át, „fogalmazási szakbeli levéltári tiszt"-ként. Thalloczy távozása után pedig, 1886ban Csánki II. osztályú fogalmazó lett, a 24 éves, de máris komoly történetírói munkássággal rendelkező Komáromy Andrást pedig fogalmazási szakbeli levéltári tisztté nevezték ki. Tagányit az 1883. évi fegyelmi büntetése miatt évekig mellőzték az előléptetéseknél. Ez a gyenge testalkatú, érzékeny idegrendszerű fiatal történettudós sehogysem tudott beletörni a hivatali munkafegyelembe. Állandó késései és gyakori kimaradásai 43 OLYl. — II. — 1884 —3. 44 OLYl. — II. — 1884 — 5. 45 OL K 148. 1905 — 5 — 835 (2144). 46 OL K 148. — 1886 — II. b. -f- 132 (1885 — 5067).
