Levéltári Közlemények, 47. (1976)
Levéltári Közlemények, 47. (1976) 2. - Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár személyzete, 1874–1903 / 217–245. o.
228 Sashegyi Oszkár menyeiket még az év végéig az igazság ügy minisztériumtól húzták. 28 Verzárról Pauler februárban, röviddel az egyesítés eló'tt úgy nyilatkozott, hogy „igen tiszteletreméltó, érdemes öregúr", aki azonban, amint hallja, „nem is foglalkozik a levéltár dolgaival, hanem kizárólag a curiai alapok kezelésével. 29 A tulajdonképpeni levéltári munkát Kendelényi végezte, aki 1848 eló'tt kancelláriai tisztviselőként működött, 1848-ban pedig az igazságügyminisztériumban teljesített szolgálatot. Az egyesítés után Verzár nyugalomba vonult, s így Kendelényi lett az Országos Levéltár kúriai osztályának egyetlen tisztviselője. Ezzel lényegében befejeződött a külön kezelt központi állami levéltáraknak az Országos Levéltárban történő összevonása s személyzetüknek közös státusban való egyesítése. 3. A „végleges" státus kialakítása (1877—1892) Miután a levéltárak összevonása nagyjából megtörtént, elérkezettnek látszott az idő az Országos Levéltár végleges státusának megállapítására. Tisza Kálmán 1877. január 4-én utasította Paulert, hogy erre vonatkozóan neki kimerítő javaslatot tegyen. 30 Pauler az utasításnak két külön felterjesztésben tett eleget; az elsőben — amely február 6-án kelt — általánosságban fogalmazta meg a követendő elveket, a másodikban — amely május 5-i keltet visel — pontos státustervet dolgozott ki. Első jelentésében leszögezte, hogy tervezete az azévi költségvetés keretei között marad meg, e keretek adta lehetőséghez mérten azonban az alsóbbrangú hivatalnokok számára fizetésemelést javasol. Az adott helyzetet vázolva megállapítja, hogy a levéltárnak 20 tisztviselői állása van, ebből egy állás üres (a kincstári osztály egy hivataltisztje 1876 novemberében elhalálozván, állását egyelőre nem töltötték be). „E húsz — szabatosan szólva 19 tisztviselő közül, fájdalommal kell megjegyeznem, valami 40% nem teljesít, vagy nem képes oly és annyi munkát teljesíteni, mint amennyit tőle kellő qualificatio mellett, illetve talán egy vagy két esetben jóakarattal, rendkívüli erőfeszítés nélkül is, a levéltár érdekében kívánni kellene és lehetne" — folytatja Pauler jelentését. Szerinte a tisztviselők számát 17-re kellene redukálni, ami elég volna, „a felében is csak középszerű képességet és szorgalmat tételezvén fel, kikhez a szükséglethez képest a megnagyobbítandó átalányból fogadott 1 vagy 2 gyakornok járulhatna." A szolgák számát ezzel szemben 4-ről 6-ra kellene szaporítani. Újból javasolja továbbá az ún. francia rendszernek megfelelően a státusban a fogalmazói és kezelői szak elkülönítését. „A levéltári személyzetnek — írja — kétféle elemből kell állni, melyeket fogalmazói és kezelő szaknak nevezhetni. Az első osztályba tartoznak azok, kik a magasabb tudományos képzettségnél fogva azon munkálatokra is képesítvék, melyek a levéltárakat az irattáraktól, az archívumokat a registraturáktól megkülönböztetik; ez osztálybeliek csak azon levéltári vizsga letételeivel volnának alkalmazandók, mely már jelenleg is gyakorlatban van. A kezelő szakbelieknél — kik az irattári és segédhivatali szolgálatokat végzik — az újonnan alkalmazandókat szintén csak vizsga útján vélném felveendőnek." 28 OL Yl. 1875.1.2. 29 OL K 148. 1878. II. A. t. 2317. asz. (1877: 516. ikt. sz.). 30 OL K 148. 1878. II. A. t. 2317. asz. (1876: 5395 ikt. sz.)
