Levéltári Közlemények, 47. (1976)

Levéltári Közlemények, 47. (1976) 2. - Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár személyzete, 1874–1903 / 217–245. o.

Az Országos Levéltár személyzete 1874—1903 225 zót), ehhez jönne azonban még a kezelői szak 9 személlyel (1 főtiszt és 8 kezelőtiszt), s végül 5 hivatalszolga, a személyzet összlétszáma tehát 25 főt tenne ki. A tanulmányút hozzásegítette Paulert olyan felismerésekhez, amelyek a korábbi tervezgetések során fel sem merültek. Jakab Elek Pauler javaslataival nem értett egyet. A belügyminiszterhez eljuttatott panasziratában mindenekelőtt a Paulertől való függést kifogásolta s lényegében dualisztikus vezetést szeretett volna elérni, a tervezett bifurkációval kapcsolatban pedig megjegyezte: a „levéltárakhoz nem géniek és doctorok, nem fehérkesztyűs dandyk, kevés munkával egybekötött tudósok, de sanyarogni megtanult, portól és penésztől nem irtózó, művelt, munkagyozo és tapasztalt, úgynevezett szegénysorból való emberek kellenek." Az Országos Levéltár szempontjából lényegbevágó kérdésekről lévén szó, Tisza Kálmán kikérte a nagytekintélyű Pulszky Ferenc véleményét. Pulszky minden tekintetben Pauler tervezete mellett foglalt állást, csupán azt nem helyeselte, hogy a levéltárnokok elmozdíthatatlanok legyenek. Egyébként teljes bizalmat nyilvánított Pauler iránt, akit szerinte most már nem kellene ankétek és bizottságok által „megszekírozni". „A levéltár — írta — az Ő kezében jó helyütt van." Tisza Kálmán ezek után Pauler javaslatait elfogadta.

10 Pauler Gyula elképzeléseinek megfelelően alakult ki az Országos Levéltár státusa, az általa lefektetett elvek alapján történt a tisztviselők kiválasztása, minősítése, felvétele, előléptetése. Személyzeti téren Pauler volt az újjászervezett Országos Levéltár kialakítója. Az, hogy az elmozdíthatatlanságot a maga és munkatársai számára nem tudta elérni, s — ami nagyobb baj volt — az ötévenkénti fizetésemelést sem adták meg a levéltári tisztviselőknek, nem rajta múlott. Amit azonban az adott szűkös keretek között meg lehetett valósítani, azt Pauler megvalósította. Jakab Elek sértett Önérzettel, a kialakult helyzetbe beletörődni nem tudva, hosszú éveken át a hivatalos érintkezés során sokszor kicsinyes bosszantásokkal igyekezett Paulernek borsot törni az orra alá, amit az — hatalmának és vitathatatlan szellemi és erkölcsi fölényének birtokában — szelíd türelemmel viselt el.

19 A belügyminiszterhez írt 1875. augusztus 12-i jelentésében Pauler részletesen kifejtette, milyen személyzeti vonatkozású intézkedéseket tart a legszükségesebbeknek. A 44 éve szolgáló Suhajdynak 200 forint személyi pótlékot kért, a Levéltár két szorgalmas írnoka, Csatth Ádám és Krommer Ferenc részére, „kik az Országos Levéltárnak nagyobb önállása óta sokkal több munkával terheltetnek, családos emberek, 630 forinttal vajmi nehezen élnek meg", 100—100 forint fizetésemelést javasolt. Jakab Elekről ugyanakkor ezt írta: „Méltányosnak tartanám, hogy Jakab Elek igazgató úr,, ki — legalább erdélyi dolgokban — nagyobb tudományos igényeknek is megfelelni képes, szinte fizetésemelésben részesüljön, még pedig véleményem szerint 500 forintban, úgy hogy fizetése 1500 forintról 2000 forintra és 300 forint lakbérre emeltetnék." Ehhez a pénzt az állam megterhelése nélkül, az erdélyi levéltár három, egyenként 630 forint fizetéssel bíró írnokának nyugdíjazása révén vélte biztosíthatni. Ezek, írja, 18 Miskolczy i. m. 23. 1., Thallóczy Lajos: Pauler Gyula emlékezete. Századok 1911. 335— 340. 1. Lásd még Pauler Gyula: A magyar királyi országos levéltár. Magyar Könyvszemle 1893124—125. 1. 19 Jakab Eleknek egy 1877 február 7-én kelt feljegyzésére, amelyben többek között Pauler helyesírási hibáit kifogásolja, Pauler ezt írta rá: „Jelen, a kérdéses ... üggyel semmi összefüggésben nem lévő, arra vonatkozólag semmi intézkedést nem igénylő beadvány — a beadó iránti kíméletből — egyszerűen ad acta." OL Y 1. (Országos Levéltár 1944-ig, általános iratok) I. 274/1876. \