Levéltári Közlemények, 47. (1976)
Levéltári Közlemények, 47. (1976) 2. - Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár személyzete, 1874–1903 / 217–245. o.
224 Sashegyi Oszkár „egy provinciális jellegű levéltárnak" felállítását. 16 Elvi állásfoglalásának az adott körülmények között nem lett semmi gyakorlati eredménye. Pauler röviddel kinevezése után, december 7-én külföldi tanulmányútra indult s Bécs, München, Berlin, Brüsszel, Párizs, Drezda és Hága központi levéltárainak megtekintése után 1875. február 1-én érkezett vissza. Tanulmányútjáról készített terjedelmes beszámolóját március 27-én terjesztette az új belügyminiszter, Tisza Kálmán elé. Ebben a személyzetet illető tapasztalatait így summázza: „...valamennyi általam meglátogatott levéltárban a levéltári munkának szellemi része külön van választva a mechanicumtól. E felosztás alapfeltétele a levéltári haladásnak, de minálunk még nem létezik. Nálunk a levéltár még csak légi registratura, segédhivatal, mely feladatának megfelel, ha az iratokat megőrzi és kellő alkalommal kikeresi. Külföldön magasabbak az igények. Ott a levéltári anyagot fel is kell dolgozni, áttanulmányozni, célszerű beosztások és elenchusok által az anyag áttekintését nem csak a hivatalos kezelés, hanem a tudomány szempontjából is előmozdítani. Ezt végzi a fogalmazói szak, melynek egyúttal az is feladata, hogy magánosokat, hatóságokat szóbeli utasítás, exposék kidolgozása sat. által a levéltár kincseinek kiaknázásában támogassa. Az adjustálás mechanikus részét, a reponálást, a künnlevő iratoknak evidentiában való tartását, a helyiségekre való felügyeletet, az iktató és kiadó vezetését sat. sat. egy vagy több kezelő tiszt... végzi..." Beszámolójának végén pedig a hazai levéltári személyzetről az alábbi tömör és súlyos jellemzést adja: „Míg a külföld oly embereket alkalmaz, kik nemcsak oly jogi és közigazgatási képzettséggel bírnak, mint bármely más közigazgatási, fogalmazó szakbeli tisztviselő, hanem annál többel is, úgymint történeti, jogtörténeti és diplomatikai ismeretekkel, minálunk majdnem büntetésnek tartják a levéltári szolgálatot és rendszerint oly embereket alkalmaznak oda, kiket másra nem használhatnak, vagy kiket sújtani akarnak. Nekünk magyaroknak pedig a külföld példáját követnünk kell, mert ha van nemzet, mely múltjára nemcsak büszke lehet, de melynek múltjára szüksége is van, az mi vagyunk." 17 A beszámolójában foglaltaknak megfelelően fejtette ki április 20-i előterjesztésében az elveket, amelyeket az Országos Levéltárban személyzeti vonalon érvényesíteni kívánt. A tisztviselői karban tehát fogalmazó és kezelő szakot kell létrehozni, a fogalmazó szak tisztviselőitől magas képzettséget kell megkívánni, számukra tisztességes fizetést és ötévenkénti fizetésemelést, valamint állásukból való elmozdíthatatlanságot kell biztosítani. Az elmozdíthatatlansággal kapcsolatban — amely már az ankét javaslatai között szerepelt — egyes külföldi levéltárak, elsősorban a müncheni, példájára hivatkozik. „Innen van — írja tanulmányútjáról készült beszámolójában — hogy a bajor levéltári tisztviselő teljesen független, minek egyik világos példája az, hogy a bajor ultramontán párt feje, a mostani ministeriumnak legmérgesebb ellensége, Jörg, ki a német birodalmi parlamentben Bismarckot is megtámadta, levéltári tisztviselő." Paulernek a tisztviselői kar bifurkációját illető javaslata túlment az ankét elképzelésein, s ennek megfelelően ő most már az Országos Levéltár személyzetének számát is nagyobbra tervezte. Egyedül a fogalmazó szakon javasolt annyit, amennyi az ankét szerint az állandó tisztviselők összes száma lett volna, vagyis 11 főt (1 országos főlevéltárnokot, aki egyúttal az egyik osztály vezetője is, 3 osztályvezetőt és 7 fogalma16 Jakab Elek: A levéltárakról, tekintettel a magyar államlevéltárügyre. Bp. 1877. (Felolvasta ] 874. november 2-án.) 17 Pauler beszámolója. Fogalmazvány. OL Y 1 — Pauler hagyaték.
