Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 2. - Ember Győző: A levéltári forrásközlés apparátusa / 203–221. o.

A levéltári forrásközlés apparátusa 217 Szerepelniük kell a tárgymutatóban összefoglaló tárgyneveknek is, amelyeket ugyancsak a forrásközlő állapít meg, nem pedig a forrásokból vesz. Ilyen összefoglaló tárgynevek lehetnek pl. pénznemek, mértékek, járványok, oktatásügy stb. Előfordul, hogy tárgynevek bizonyos csoportja nem az általános tárgymutatóba, hanem külön szakmutatóba kerül. Készülhet pl. erdészeti, vízrajzi stb. szakmutató. Fentiekből is kitűnik, hogy a különböző mutatók készítése a forrásközlő nehéz feladata. Bármilyen nyelvű is a forrás, a mutatókat a kiadvány nyelvén kell készíteni. A forrásközlő feladatát ez még nehezebbé teszi. Terminológiai szótárak készítése tematikai forrásközléseknél szokott szükségessé válni, amikor a közlésre kerülő forrásokban sok az olyan szakkifejezés, illetve fogalom, amely magyarázatra szorul. így pl. Úriszék című, XVI—

XVII. századi úriszéki jegyzőkönyveket publikáló kiadványhoz külön terminológiai értelmező szótárt készített a szerkesztő, amely a földesúri bíráskodásban szereplő fogalmakról, előforduló kifejezésekről adott tömör meghatározást, illetve magyarázatot. Táblázatok is szerepelhetnek a forrásközlési apparátusban, hogy a könnyebb megértést segítsék. Főleg időrendi és genealógiai táblázatok készülnek forrásközlő kiadványokhoz. A történeti statisztikai kiadványokban és általában a táblázatos forrásközlésekben szereplő táblázatok nem az apparátushoz tartoznak, ezekben a közlésre kerülő források adatai vannak, tehát forrásoknak minősülnek. Grafikonok a forrásközléseknél általában a történeti statisztikai kiadványokban szerepelnek. Minden esetben az apparátushoz tartoznak. Grafikonokat sokféle módon szoktak készíteni. Minthogy inkább a feldolgozások apparátusának jellemző részei, készítésük módjaival e tanulmány nem foglalkozik. Térképek, rajzok, fényképek forrásközlésekben is szerepelnek, részben mint a kiadványt élénkítő, illusztratív eszközök, részben azonban tájékoztatást is nyújtanak, és ennyiben az apparátus részeinek is tekinthetők. Minthogy inkább feldolgozásokban szerepelnek, e tanulmány csak említésükre szorítkozik. Nem tartja feladatának azt sem, hogy az irodalom jegyzéke, a rövidítések jegyzéke és a tartalomjegyzék készítésével foglalkozzék. Az utóbbiról csupán annyit jegyez meg, hogy a közlésre kerülő egyes iratok tartalomjegyzékébe az iratok meghatározása szokott kerülni. Egyes speciális forrásközlések apparátusában lehetnek a fentiekben tárgyalt, illetve csak említett részeken kívül még mások is. A forrásközlő feladata, hogy az apparátus részeit a források jellegének megfelelően úgy válassza meg, és úgy alkalmazza, hogy segítségükkel a közölt anyagot minél jobban, gyorsabban és könnyebben használhatóvá tegye. A tanulmányban felvetett szempontok ehhez kívántak némi segítséget nyújtani. Ember Győző