Levéltári Közlemények, 46. (1975)
Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Kubinyi András: Királyi kancellária és udvari kápolna Magyarországon a XII. század közepén / 59–121. o.
60 Kubinyi András A megnövekedett feladatokat azonban már nem lehetett az oklevelekkel csupán alkalomszerűen foglalkozó személyekkel ellátni: a királynak olyan szervezetre volt szüksége, amely az oklevelek kiállításával mintegy hivatásszerűen foglalkozott, és amely a király nevében kiállított oklevelekért felelősséggel tartozott. Ilyen szervezet nyomaira következtethetünk II. Béla még nagyon csekély számban fennmaradt okleveleiből. Ez a szervezet azután II. Géza és III. István uralkodása idején megszilárdult, úgyhogy III. Béla (1172—1196) uralkodása végén a kancellária már egy jól szervezett, és egységes szerkezetű okleveleket kiállító intézményként áll előttünk. Teljes joggal tulajdonképpen csak ettől az időtől fogva beszélhetünk kancelláriáról, 5 és addig talán helyesebb lenne helyette a királyi kápolnát említeni. Látni fogjuk azonban, hogy a kápolnán belül ezekben az évtizedekben alakul ki az udvari oklevélkiállító szerv, és ezért ennek egyszerűség kedvéért megelőlegezzük a kancellária elnevezést. Tanulmányunk elsősorban II. Géza és III. István „kancelláriáival" foglalkozik. 6 II. Béla csekély számú oklevele nem ad lehetőséget pontosabb elemzésre, III. Béla kancelláriáját pedig már az eddigi irodalom is bőségesen feldolgozta. 7 Mielőtt az oklevelek kiállítására vonatkozó adatokkal foglalkoznánk, röviden ismertetnünk kell a teljes szövegben ránk maradt és így belső kritikára alkalmas oklevelek fajtáit. Tartalmuk alapján három csoportra oszthatjuk a XII. század közepi, királyi pecséttel megerősített okleveleket. A királyi intézkedéseket — zömében adományleveleket — az uralkodó nevében állították ki, többnyire egyes szám első Imre, Magyar oklevéltan, Bp., 1930, (továbbiakban: Okit.) 55—71. — Hogy a II. Géza és III. István korában megfigyelhető jelenségek kezdeteit II. Béla idejére kell tenni, már Fejérpataky László, A magyar kanczellária az Árpádok korában, Bp., 1885, (továbbiakban: Kanc.) 22. skk. észrevette. — Szentpétery a magyar oklevéladó gyakorlat 1131—1205 közötti szakaszát egy 1077—1205 közti korszak második szakaszának tartotta, amelyet az oklevelek jelentősége iránt való érzék fejlődése korának tekintett. I. m. 44. — Ezzel szemben Richard Marsina a Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae, Tom. I. Bratislavae, 1971, XXII. o.-án (továbbiakban: CodSlov.) ellenvetést tett. Szerinte 1077 nem korszakhatár, 1205 helyett pedig 1185-öt, III. Béla uralkodásának közepét kell helyeznünk. Az 1077-es korszakhatár kérdésében nem ennek a dolgozatnak a feladata az állásfoglalás. Azt azonban teljesen indokolatlannak érezzük, hogy az 1001—1185-ig terjedő korszakot egységnek tekintsük, mint Marsina, aki az 1131-es alkorszakhatárt meg sem említi. Nézetünk szerint az 1120-as—1130-as években valóban új szakasza kezdődött a magyarországi diplomatikának, amely tényleg III. Béla korában váltott át egy újabbra. — Megjegyezzük, hogy néhány évvel ezelőtt Marsina még 1181 -re tette a III. Béla-kori korszakhatárt: Urkundenbuch der Slowakei und sein Programm, Studia historica slovaca 3 (1965) 276—277. 5 Lényegében tehát Magyarország esetében is érvényesek Klewitz megállapításai: Hans- Walter Klewitz, Cancellaria. Ein Beitrag zur Geschichte des geistlichen Hofdienstes, Deutsches Archiv für Geschichte des Mittelalters 1 (1937) 44—79. 6 Megjegyezzük, hogy a Györffy György szerkesztésében készülő Documenta antiquissima c. forráskiadványban mi adjuk közre II. Géza és III. István okleveleit. Ezúton is köszönöm Györffy György barátomnak, hogy a kiadáshoz az oklevelek fényképmásolatait, valamint az általa kiadandó szlavóniai oklevelek kiadásra előkészített szövegét rendelkezésemre bocsátani szíves volt. Az alábbiakban az e korszakból származó oklevelek szövegét ezek alapján használom fel, viszont csupán Szentpétery regesztakiadását (RA) idézem, ahol az oklevelek levéltári jelzete, valamint korábbi kiadásai adatai megtalálhatók. 7 Fejérpataky, Kanc, 29—35. — Ugyancsak neki köszönhetjük III. Béla okleveleinek monografikus feldolgozását: Fejérpataky László, III. Béla király oklevelei. (Klny. a „III. Béla magyar király emlékezete" c. kiadványból.) Bp., 1900, 1—35. — Ennek kissé módosított német változata: L. v. Fejérpataky, Die Urkunden König Béla's III. von Ungarn (1172—1196), MIÖG VI. Erg. Bd. 220—234. — Szentpétery, Okit., 61—74. — Borsalván, III. Béla 1177. évi könyv alakú privilégiuma az aradi káptalan számára, Levéltári Közlemények (továbbiakban: Lt. Közi.) 33 (1962) 205—218. stb.
