Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Kubinyi András: Királyi kancellária és udvari kápolna Magyarországon a XII. század közepén / 59–121. o.

KIRÁLYI KANCELLÁRIA ÉS UDVARI KÁPOLNA MAGYARORSZÁGON A XII. SZÁZAD KÖZEPÉN A XII. század közepén a magyarországi oklevéladás ugrásszerű növekedése figyelhető meg. A ránk maradt oklevelek alapján joggal feltételezhetjük, hogy IL Géza (1141—1162), valamint III. István (1162-1172) harmincegy évig tartó uralkodása idején legalább ugyanannyi királyi oklevelet adtak ki, mint az ezt megelőző 140 év alatt.

1 Az oklevelek számszerű növekedésével párhuzamosan jogi bizonyító erejük növekedése is megfigyelhető.

2 Nyilvánvaló, hogy az oklevél — különösen a királyi pecséttel ellátott —jogi szerepének módosulását az ország gazdasági és társadalmi helyzetében megindult változások váltották ki.

3 Az oklevelek szerkezete is fokozatosan egységesebbé vált. Nem véletlenül tekintette már Hajnal István és Szentpétery Imre a II. Bélával (1131—1141) kezdődő korszakot a magyar diplomatika önálló szakaszának, amelyre a királyi oklevél szerkezetének kialakulása a jellemző.

4 1 Vö. István Hajnal, L'enseignement de l'écriture aux universités médiévales. Deuxième édition revue, corrigée at augmentée des manuscripts posthumes de l'auteur avec un album de fac-similés par László Mezey, Bp., 1959, 196. Szentpétery kritikai jegyzékén alapuló számítása szerint I. Istvántól egy teljes szövegű és három módosított szövegű, I. Lászlótól és Kálmántól hat királyi oklevél, II. Istvántól és II. Bélától 12 maradt fenn, míg II. Gézától 22 és III. Istvántól 17. Hajnal csak a Szentpéterytől hitelesnek tekintett okleveleket vette figyelembe, és a missiliseket sem számította. Ezek szerint — ide számítva még I. András hiteles tihanyi oklevelét, valamint I. Géza garamszentbenedeki kiváltságlevelét— 1141 előttről 24, míg 1141—1172 közöttről 39 oklevél ismeretes. Ez természetesen csak hozzávetőleges adat, hiszen Szentpétery munkája óta részben újabb oklevelek kerültek elő, részben pedig egyes oklevelek hitelességének értékelése is módosult. Pontos képet csak a Györffy György szerkesztette „Documenta antiquissima" megjelenése után fogunk kapni. Hozzá kell még tennünk, hogy a fennmaradt hamisítványok nagyobb része hiteles oklevelek felhasználásával készült; amenynyiben ezeket is tekintetbe vesszük, az arány a következő : 1141-ig 67, 1141—1172 közt 57. A teljesen értéktelen, eredetit fel nem használó hamisítványok zömét azonban az előző korszakra, a szent királyok nevére hamisították, és így az arány a XII. század közepe javára módosul. Ld. mindezekre: Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Regesta regum stirpis Arpadianae critico-diplomatica, I. k. 1001—1270, Bp., 1923, 1—124. sz. (A továbbiakban RA-val idézzük. Amennyiben külön nem jelöljük, hogy oldalról van szó, külön jelölés nélkül a regesztaszámot adjuk meg.) 2 Guoth Kálmán, Az okleveles bizonyítás kifejlődése Magyarországon (A Pázmány Péter Tudományegyetem Történelmi Szemináriumának kiadványai 9. sz. Oklevél- és címertani tanszék.) Bp., 1936, 18. skk. — Kumorovitz L. Bernát, A középkori magyar „magánjogi" írásbeliség első korszaka (XI—XII. század.) Századok 96 (1963) 1—27. 3 Guoth utalt már arra, hogy az okleveles bizonyítás kezdetei az írásbeliség és a társadalmi fejlődés összekapcsolódásából következtek be. I. m. 32. skk. — Kumorovitz pedig részletesen elemezte azokat a XII. századi gazdasági és társadalmi jelenségeket, amelyek az örökösödési jogra, és ezen keresztül az okleveles gyakorlatra hatottak. I. m. 20. — Ld. még ezekre Leder er Emma könyvét: A feudalizmus kialakulása Magyarországon, Bp., 1959. 4 Hajnal István, írástörténet az írásbeliség felújulása korából, Bp., 1921, 59—63. — Szentpétery 4