Levéltári Közlemények, 46. (1975)
Levéltári Közlemények, 46. (1975) 2. - Pokluda, Zdenek: Magyarországi nemesek földbirtoklása Cseh- és Morvaországban a XV–XX. században / 235–277. o.
246 Pokluda, Zdenék Az érkezőknek ez a tarka elegye azonban teljes létszámában nem maradt meg sokáig. Többségük a cseh országrészekből csakhamar távozott; tovább tartózkodott itt a Pázmány, Ürményi, Marsinay, Lubetic család, néhány nemzedéken át a Henckel család, s ebből a csoportból örökre csak a középnemesi (később bárói) Forgatsch család maradt új hazájában. A nemesi vándorlás hulláma, amelyet a harmincéves háború mozgalmas évei váltottak ki 29 azonban hamar visszaesett, legalábbis ami a Magyarországról a cseh korona országaiba való mozgást illeti. Az 1650 körüli időszakot úgy is tekinthetjük, mint olyan kort, amely a fejlődésben bizonyos törést hozott; ez annak a ténynek a következménye is, hogy amíg az 1620 és 1650 közötti időszakban a cseh országrészekben a feudális tulajdonnal rendelkezők között körülbelül 15 új magyar nemesi névvel, addig a XVII. század egész második felében már csak 9 vagy 10 újonnan érkezett magyar családdal találkozunk. A mennyiségi szempontnál nem kevésbé jelentős az a felismerés, hogy az 1650 körüli időszak a nemesi fluktuáció fejlődésébe minőségileg új vonásokat hozott,jól észlelhető változást téve megfigyelhetővé éppen a magyar nemesség betelepülésének külső körülményeiben. Ugyanisa harmincéves háború lezárta azt a kétszáz éves fejlődési korszakot, amelynek során a magyar bevándorlók a lehető legkülönbözőbb úton és módon kerültek országunk területére: vagy úgy érkeztek mint katonák, akik katonai érdemeik révén jutottak birtokhoz, vagy hadizsákmányukat birtokvásárlásba fektették; vagy mint vállalkozók érkeztek hazánkba, akik tőkéjük biztos befektetését tartották szem előtt, továbbá mint hivatalnokok, akik az új környezetben tartós időre letelepedtek és végül gyakori volt az a minden egyéb indokolástól független, egyszerű érdek, hogy a cseh országrészekben vegyenek birtokot vagy uradalmat. A rokoni kapcsolatoknak ebben az időszakban csak az esetek kisebb hányadában volt jelentősége. A XVII. század közepétől azonban a helyzet megváltozott: a magyar nemesek a cseh korona országaiba leggyakrabban a rokoni kapcsolatok alapján érkeznek. Ez a tendencia már a XVI. század második felétől észrevehetően erősödött, a XVII. század közepétől azonban uralkodóvá is vált. 1650 után csak nagyon kevés olyan újonnan érkezővel lehet találkozni, akinek átköltözését döntő mértékben nem a rokoni kapcsolatok befolyásolták. Ezek között említhetjük meg az Ilíyésházy családot, amelynek tagjai 1650 körül másodszor, de most már tartósan telepedtek le Morvaországban, ahol egy kiterjedt földbirtok alapjait sikerült lerakniok (s ezeket azután egészen a család kihalásáig megtartották); 1670 körül így érkezett Morvaországba Szelepcsényi György érsek is, aki itt— igaz csak rövid időre •— jelentős vagyont gyűjtött össze. A 80-as években rövid időre kis birtokot szerzett magának Batthyány Kristóf (ideérkezésének körülményeit nem sikerült feltárnom). Ám a XVII. század második felében a cseh korona országaiba érkező többi olyan család, amelynek valamilyen birtokra sikerült szert tennie, teljesen egyértelműen csupán rokoni kapcsolataikalapján érkezett: a Majthényi család a Dóczy család utolsó nemzedéke utáni örökségét vette át, az Erdődy család a Forgách család hagyatékára tette rá a kezét; s a háborús időkben meggazdagodott családok leányaival kötött házasságok révén tett szert egy rövid időre vagyonra a KollonichjTökÖly és végül Frangepán család; a Szelepcsényi érsek után fennmaradt örökség hozta Morvaországba az érsek rokon családait: a Kordic, Maholányi és Jókay családokat. , A XVII. század közepe táján megnyilvánuló ilyen új vonások már az egész elkövetkező fejlődésre rányomták bélyegüket. A nemességnek Magyarországról a cseh korona 29 Kevésbé pontos jellemzést ad /. Macúrek: Ceské zemé a Slovensko (A cseh országrészek és Szlovákia) 1620—1750, Brno, 1969. 40. p.
