Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Ember Győző: Az Országos Levéltár száz éve, 1874–1974 / 13–47. o.

14 Ember Győző A feudális gazdasági és társadalmi rend összeomlásával nagyrészt megszűntek azok a kiváltságos jogok is, amelyeket a levéltárak védeni hivatottak voltak. Az uralomra jutott, liberális gondolkodású polgárság először az uralkodói levéltárakra, s mivel a feudális uralkodó lényegében az állammal volt egyenlő, úgy is mondhatjuk, hogy az állami levéltárakra terjesztette ki befolyását, titkosságukat megszüntette, megnyitotta őket a tudomány művelői, elsősorban a történet kutatói előtt. A történetírók éltek a számukra megnyílott páratlan lehetőséggel, a történetírásnak új korszaka kezdődött, a pozitivizmus, amelyet módszertanilag elsősorban éppen a levéltári források felhasználása jellemzett. A magyar történészek még a magyarországi feudalizmus idején tapasztalhatták, hogy a levéltári viszonyok munkájukat mennyire nehezítik, hogy mennyivel kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint azoknak az országoknak a kutatói, amelyekben a polgárság korábban jutva hatalomra, az állami levéltárakat már hozzáférhetővé tették a tudomány számára. Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a Magyar Tudományos Akadémia már 1848-ban, rövidesen a polgári forradalom győzelme után, kezdeményező lépéseket tett az állami levéltárügy megjavítására. Űj levéltári intézménynek, „álladalmi közlevéltár"-nak a felállítását javasolta május 3-án az új magyar kormánynak.

2 Ebben a levéltárban kellett volna egyesíteni az Archívum regnit a megszüntetett feudális uralkodói kormányhatóságok levéltáraival, illetve irattáraival. A kormány a kezdeményezést magáévá tette, és az új levéltár létrehozása felé az első lépést megtette azzal, hogy 1848 őszén a magyar és az erdélyi udvari kancelláriák iratait Bécsből Budára hozatta és az ország házában helyeztette el, ahol az Archívum regnit is őrizték. További lépésekre, új levéltári intézmény szervezésére azonban, kitörvén a szabadságharc, érthetően nem került sor. Sőt, a szabadságharc leverése után a kancelláriák iratait visszavitték Bécsbe. Az állami, illetve uralkodói levéltárak és irattárak maradtak külön-külön úgy, ahogyan a polgári forradalom előtt voltak, az Archívum regni is működött tovább, a neoabszolutizmus különböző, egymást váltó magyarországi és erdélyi kormányszerveinek a főhatósága alatt. A kiegyezés után a magyar történészek újra elérkezettnek látták az időt arra, hogy az állami levéltárügy kérdését napirendre tűzzék. A Magyar Tudományos Akadémia 1867. április 1-én tartott összes ülésén Wenzel Gusztáv rendes tag a Történettudományi Osztálynak egy magyar országos levéltár alakítására vonatkozó indítványát terjesztette elő. Az indítvány hivatkozva arra, hogy „a Magyar Tudományos Akadémiának hivatása a hazának szellemi érdekeit magasabb szempontból ápolni, támogatni és .előmozdítani, s a közéletnek minden fontosabb irányában ...a tudomány gyakorlati hasznosítására is hatni", felhívta az összes Akadémia figyelmét arra, „mi nagy fontossággal bírnak a közéletre, valamint a hazai tudományosságra nézve országunknak levéltárai, és mennyire kívánatos, hogy nálunk is, más európai államok példájára oly országos levéltár alakíttassék, mely a múlt korról ránk maradt minden fontosabb okmányokat lehetőleg egybefoglaljon, s azoknak gyakorlati és tudományos hasznosítását korunknak szelleme és a haza szükségletei2 A javaslatot ismerteti Veres Miklós: Az Archívum Regni története 1765—1874 c. tanulmányában. Levéltári Közlemények. 38. évf. 1. sz. 1967. 47. p. Megadja a levéltári jelzetet, ahol található: Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban OL) N 42. Lad. F. Fase. J. JSs 27. Közölte Thallóczy Lajos: Egy magyar állami közlevéltár felállításáról. Nemzet, 1882. 98. sz.