Levéltári Közlemények, 46. (1975)
Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Iványi Emma: Az alnádor és a nádori ítélőmester esküje / 123–128. o.
126 Iványi Emma fennálló törvény és országgyűléseken is megerősített régi szokás továbbra is fennmaradjon. 19 A fogalmazvány mellett nincs ott Száraz személynök magyar levele, amelyet a nádor latinra fordíttatott. A fentiek ismertetésével egyrészt a régebbi irodalom néhány adatát szerettem volna pontosabbá tenni, másrészt szükségesnek látszott bemutatni Pálffy Miklós nádornak a rendi jogokat védő állásfoglalását — mert annyi igaz a fennforgó tévedésben, hogy a tiltakozást ugyanúgy írhatta volna Esterházy Pál is, vagy más nádor. A fenti ügynek megvoltak az előzményei. Az uralkodók Esterházy Pál korában is nagy fontosságot tulajdonítottak a hivatali eskünek, különösen a bírói és ügyvédi eskü letételének. 1697-ben I. Lipót arra utasította a nádort, hogy a törvényszékeken a bírák a törvényekhez tartsák magukat s csakis esküt tett bírót alkalmazzanak. 20 Az 1694-ben Pozsonyban tartott rendkívüli törvényszék tapasztalatainak alapján pedig a nádor, a főpapok és bárók, valamint a királyi tábla tagjai egyetértettek a királynak azzal a kívánságával, hogy a felek érdekében az ügyvédekkel is le kell tétetni az esküt. 21 A „statutum"-nak nevezett megállapodás szövegét a király szétküldette az országban, eredmény nélkül. Ezért 1695. január 24-én erélyes felszólítást küldött a nádorhoz: értesült arról, hogy az ügyvédek az eskü letételét megtagadják, s bár az ország minden bírájának és köztisztviselőjének esküt kell tennie, még az ország rendes bírái sem segítik elő a király akaratának teljesülését, hanem az ügyvédeket eskütétel nélkül bocsátják a perekhez. Az ügyvédek pedig lázadók módjára szövetkeznek egymással az állam ellen. 22 A nádor és a rendek feltehetőleg azért nem intézkedtek a királyi parancs értelmében, mert nem országgyűlési végzésr ről volt szó; legalábbis ez csendül ki a királyi leirat utolsó mondatából: nem lehet minden ügyben országgyűlést összehívni. 23 1690-ben vita támadt Szirmay István országbírói ítélőmester és Csáky István országbíró között. Az ezzel kapcsolatos iratváltás arról tanúskodik, hogy az ítélőmestereket mint a királyi tábla bíráit a király a maga bíráinak tekintette s nem pusztán a nádor, az országbíró stb. alkalmazottainak. Csáky országbíró megfosztotta Szirmayt tisztségétől, pecsétjét elvette, őt magát börtönbe csukatta. Széchenyi György esztergomi érsek 1690. március 12-i levelében tiltakozását fejezte ki a nádor előtt: Szirmaynak a pecsétet a király küldte, Maholányi János személynök útján, s utóbbi előtt tette le az esküt is. Szirmay nem szolgája az országbírónak, hanem szolgatársa; mindketten a király szolgái. 24 Rövidesen, 1690. április 6-án a Bécsben tartózkodó nádor is figyelmeztette az országbírót eljárása jogtalan voltára. 19 Pálffy Miklós korábban éveket töltött Bécsben az udvar mellett, ismerte az udvari tisztségviselőket, akik között ekkor két herceg volt: Trautson főudvarmester (Fellner, Thomas—Kretschmayr, Heinrich: Die österreichische Zentralverwaltung. I. Abt. I. Bd., Wien, 1912. Anhang: Verzeichnis der Inhaber der obersten Hofwürden und der Vorstände der Zentralbehörden 1526—1749., 277. 1. szerint 1724. okt. 19-ig volt főudvarmester) és Savoyai Jenő herceg, a haditanács elnöke — Illetékes az ügyben való eljárásra az esztergomi érsek volt. 20 „...iudices celebratione iudiciorum se legibus regni accommodent, et nemo nisi iuramento adstrictus sit, adhibeatur..." 1697. dec. 30. Arch. palát. Lad. 46. Fase. 4. No. 144. 21 Uo. Lad. 46. Fase. 2. No. 54. (1694. okt. 26.) 22 Uo. Lad. 46. Fase. 2. No. 62.: v ,...iidem procuratores seditiose etiam inter sese conspirare taliterque contra publicum statum semet erigere nil pensi ducerent..." 33 Uo.: „...neque pro omnibus casibus generalis regni diaeta commode celebrari posset..." 24 OL, Szirmay es. lt. (P 640.)
