Levéltári Közlemények, 46. (1975)
Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Kubinyi András: Királyi kancellária és udvari kápolna Magyarországon a XII. század közepén / 59–121. o.
116 Kubinyi András A Bizáncban Mánuel császár által leánya vőlegényeként és trónörökösként nevelt Alexiosz deszpotész 418 uralkodása elején tehát még semmiféle módon nem változtatott a korábbi gyakorlaton, sőt megállapítható, hogy ekkor vitathatatlanul hanyatlott az udvari írásbeliség. Nem tartjuk valószínűnek, hogy a király bizánci neveltetésére emlékezve trónralépte után csupán egy évtizeddel kísérelte volna meg az írásbeliség megreformálását. Ezért nem tudjuk elfogadni, hogy III. Béla-kori változásokban bizánci hatás érvényesült volna. 419 Azzal sem indokolhatjuk a késői intézkedést, mintha a király korábban félt volna attól a vádtól, hogy a skizmatikus bizánciak példáját követi, hiszen a Bizáncból érkezett királlyal szemben gyanakvó Lukács érsek ellenében III. Sándor pápa őt támogatta, annál is inkább, mert ezekben az években a Frigyes császárral szemben álló pápa és Mánuel bizánci császár lényegében szövetségben álltak egymással. 420 Béla nyilván az írásbeliség itthon kialakult rendszerét követte és fejlesztette volna tovább, 421 amennyiben az első évtized zavaros viszonyai között a capella oklevéladó tevékenységének folyamatossága meg nem szakadt volna. Az írásbeliség kiterjesztését elsősorban a belső viszonyok követelték meg. 422 Két út állt a király és környezete előtt nyitva: a nyugati, elsősorban francia kancelláriák és okleveleik mintáját követni vagy továbbfejleszteni a III. István-kori rendszert. A franciás tanultságú és az authentikus pecsét kánonjogi jelentőségével is tisztában levő udvari klerikusok, Kalán, Adorján és Katapán az első úton indultak el, és Katapán idejére ezt tették állandóvá. 423 A másik utat Kalán első próbálkozásának meghiúsulása után, úgy látszik, szintén megkísérelték, de maga Saul, a régebbi állapotot restauráló „protonotarius" második kancellársága 418 Vö. a gazdag irodalomból: Pauler i. m. I. k. 299, 320—322. — Deér, A magyar törzsszövetség i. m. 147—149. — Georg Ostrogorsky, Geschichte des Byzantinischen Staates, (Byzantinisches Handbuch 1/2. Bd.) München, 1940, 275. — Theodor Mayer-Konrad Heilig-Carl Erdmann, Kaisertum und Herzogsgewalt im Zeitalter Friedrichs I. Studien zur politischen und Verfassungsgeschichte des hohen Mittelalters, (Schriften des Reichsinstituts für ältere deutsche Geschichtskunde) Monumenta Germaniaehistorica (9.) Stuttgart, 1944, Unveränderter Nachdruck 1952,118, 129. o. 4. j., 165, 238. o. 4. j. Itt Heilig azt próbálja bizonygatni, hogy Iréné-Piroska, Mánuel császár anyja, nem I. László, hanem Kálmán királyunk leánya volt, és csak így lehetett Mánuel leánya, Mária és III. Béla-Alexiosz olyan közeli rokonságfokban, amely házassági akadályt jelentett: 262, 270. —> Ohnsorge i. m. 450— 454, 467, 411—41%. — Joan M, Hussey, Die Byzantinische Welt (Urban-Bücher 35), Stuttgart, 1958, 55. — Székely, La Hongrie et Byzance i. m. 309—310. — Moravcsik, Byzantium i. m. 89. skk. — Franz Georg Mayer, Byzanz (Fischer Weltgeschichte, Bd. 13.) Frankfurt am Main, 1973, 280— 281. — A III. Bélára vonatkozó bizánci forrásokat — szerb fordításban — összeállították: Fontes Byzantini Históriám Populorum Jugoslaviae Spectantes, tom. IV. Serbocroatice interpretati et commentariis ornati ab J. Kalic, B. Ferjancic, N. Radosevic-Maksimovic, recensentibus Georgio Ostrogorsky et Francisco Bari§ic, (Institutum Byzantinum Academiae Serbicae Scientiarum et Artium seorsumedita Lib. XII.) Beograd, 1971,254. o. mutatóban „Béna III" címszó alatti oldalszámok. 419 Guoth i. m. 29 és Mezey, A latin írás i. m. 287 magyarázza ezzel. 420 Ohnsorge i. m. 398—403. 421 III. Béla pecsétéi elődjei mintájára készültek; Bartoniek, Az Árpádok ércpecsétei, i. m. 14. 422 Vö. Kumorovitz, A magyar pecséthasználat története a középkorban, Bp., 1944, 37: „Az erősen megszaporodott munka már Hl. Béla idejében szükségessé tette az állandó és korszerű udvari kancellária felállítását. Az oklevelekkor a társadalom kultúrszükségletévé kezd válni." 423 A francia — és e mellett római jogú — hatásoktól már sokan írtak, ld. pl. Szentpétery, Okit. 64—65. — Kumorovitz, Az authentikus pecsét i. m. 52—53. (Miklós érsek authentikus pecsétet említő oklevele is franciás hatású.) —• Perényi József, A francia iskolák hatása a magyar okleveles gyakorlat kialakulására. (A Pázmány Péter Tudományegyetem Történeti Szemináriumának kiadványai 14. sz.) Bp., 1938, 69—73. — Kumorovitz, A magyar pecséthasználat i. m. 35—38. — Mezey, Ungarn und Europa i. m. 268—269 szerint a rajnai, valamint vallon és flamand városok oklevéladásának hatását is lehet magánjogi írásbeliségünkben feltételezni, tekintettel a jelentős bevándorlásra.
