Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)
Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Sinkovics István: Pray György diplomatikája / 525–548. o.
538 Sinkovics István teljes diplomatikát — meghiúsult. így Pray kéziratos oklevéltana, amely Magyarországon az első ilyen kezdeményezés 61 befejezetlenül is megérdemli, hogy ismertessem, és megkíséreljem elhelyezni a korabeli diplomatikai irodalomban. Értékét nem csökkenti, hogy ma főleg tudománytörténeti jelentősége van. A kézirat az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában Quart. Lat. 116. szám alatt található, terjedelme 57 fólió. Pray György kézírása több helyen saját kezű javítással, a 39—42. és az 54—57. fólión az írás változik, de nem idegen kéztől származik, hanem Pray saját írása, valószínűleg későbbi időből. A címlapon Pray írásával olvasható: Diplomatica in usum scholarum Universitats Pestiensis a Georgio Pray conscripta A. D. 1785. Ineditum. A már említett előszóban (Lectori) mondta el, hogy ő adta elő elsőnek a diplomatikát Magyarországon, őt követte Cornides Dániel, az Egyetemi Könyvtár másodőre, akinek a feladata a diplomatika előadása, míg az első őr régiségtani és numizmatikai előadást tart az egyetemen. A munkát egyéb megbízás miatt nem tudta befejezni, és a hiányzó részt utóda írta meg, aki nagyjából az ő módszerével dolgozott. Maga főleg arra törekedett, hogy e tudomány alaptételeit mindenütt magyar anyagra alkalmazza, és hazai példákkal világítsa meg. Egyúttal itt is megemlítette, amit 1784-ben részletesen megindokolt, hogy a diplomatika sok előismeretet kíván meg, és így oktatása az I. éven, ahol a hallgatók ezeknek nem lehetnek a birtokában, kevés eredménnyel jár. A diplomatika a hazai joggal áll Összefüggésben, és így ennek tanulásához kapcsolódóan volna gyümölcsöző. Nem tudja megállani, hogy emiatt megjegyzést ne tegyen a bécsi tanulmányi bizottságra. Többnyire így szokott lenni, — írta — amikor az oktatásügyben teljesen az idegenek követelik maguknak az uralmat, akik nem ismerik eléggé a nemzet természetét, és nem tudják, hogy mi hasznos Magyarország számára. Ezután következik a bevezetés (Prologomena). Itt azokat az ismereteket foglalta össze, amelyek a diplomatika érdemi tárgyalásához szükségesek. Először is magát a diplomatika értelmét határozta meg, ugyanúgy, ahogyan Mabillon. A diplomatika az a tudomány, amely szabályokat állapít meg az igaz és a hamis, a valódi és a kétes, illetve gyanús oklevelek megkülönböztetésére. Nem tagadta, hogy voltak, akik Magyarországon a valódi oklevelekhez hasonló hamisítványokat készítettek. Példaként megemlíti Zömléni Gábor deákot, aki a halálbüntetés előtt pontosan bevallotta összes hamisításait. Az ilyen esetek alapján azonban nem lehet az összes oklevelek hitelét kétségbe vonni. A diplomatika tudománya támpontokat ad a valódi és hamis oklevél felismeréséhez. Az oklevéltan azokból a vitákból született meg, amelyek főleg az egyházi alapítványokról szóló oklevelek megbízhatóságáról folytak. E „diplomatikai háborúk"-ról összefoglalások is készültek. Magyarországon is volt ilyen vita, amikor valaki névtelenül megtámadta a pannonhalmi mögött maradtak. Horvát István: Martini Schwartner... Introductio in Rem Diplomaticam aeui intermedii, praecipue Hungaricam. Tudományos Gyűjtemény VIII. (1819) 72. 61 A Ratio Educationis a segédtudományok oktatását a nemrégen szervezett felsőoktatási intézményekben, az akadémiákon is bevezette. Az akadémiákon tanuló ifjúság részére először Mancini Antal volt jezsuita, majd pozsonyi akadémiai tanár adott ki kézikönyvet Compendiaria politioris literatvrae notitia in vsvm nobilis ivventvtis Hvngariae conscripta címen két kötetben Posonii, et Cassoviae, 1777—79. Mancini az egri, komáromi, nagyszombati, győri és pozsonyi akadémiák ifjúságának ajánlotta könyvét. Az első rész az általános történeti fogalmak tárgyalása után, egy-egy fejezetet szentelt a kortannak, a földrajznak és a címertannak, külön foglalkozott a meglevő és a megszűnt lovagrendekkel! A második részben biztosított helyet a diplomatikának, amelynek keretében foglalkozott az oklevelek eredetével, felosztásával, részeivel, a hamisítványokkal. Ugyanitt érintette az írást, a rövidítésrendszert, a monogramokat, az oklevélszimbolikát, részletesebben tárgyalta a pecséttani alapfogalmakat és a Magyarországon használt különféle pecséteket. A diplomatikája megírásához egyrészt okleveleket használt fel, másrészt közismert munkákat, főleg a Nouveau traité de diplomatique-ot. De—mint írja — nem ragaszkodott ennek megállapításaihoz, mint dogmához, mert ahol az oklevelekből mást olvasott ki, ott az irodalomtól elért. Egyúttal Mancini azt is figyelembe vette, hogy az akadémiákon tanuló ifjúságot főleg a magyarországi sajátos gyakorlat érdekli. Ezek felderítésére az Archívum regni-ben és a családi levéltárakban kutatásokat folytatott. Mancini tehát helyesen látta feladatát, hogy a magyar viszonyokra is ki kell térnie.
