Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Sinkovics István: Pray György diplomatikája / 525–548. o.

Pray György diplomatikája 539 apátság alapítólevelét, amire alaposan megválaszoltak Batthyány Ignác erdélyi püspök, Nóvák Krizosztom bakonybéli bencés apát és Gánoczy Antal váradi kanonok. A viták alkalmat adtak, hogy szabályokat állapítsanak meg: mi különbözteti meg az igaz és hamis okleveleket. Ismertette az előző században élt Mabillon szerepét, aki védelmezte a valódi oklevelek megbízhatóságát, úgyhogy ellenfele, Papebroch végül is beismerte tévedését. Beszélt azután Mabillon követőiről, ellenzőiről, tanításának gyors terjedéséről. A „diplomatikai háborúk" áttekintése után magukkal az oklevelekkel foglalkozott. Alkalmazásuk a rómaiaktól terjedt el a középkori Európában, Magyarországon a kereszténység felvételével jelent meg az oklevél, és a legrégebbi az 1001-ből való pannonhalmi alapítólevél. Az oklevelek nyílt formában vagy könyvalakban ünnepélyesen és szabályok szerint kiállított írások, amelyek különféle jogokat, kiváltságokat és javakat adnak egyes személyeknek. A meghatározás minden oklevélre áll, elsősorban a királyiakra, amelyek bemutatására vetett különösen súlyt, minthogy Magyarországon ezeken alapszik minden birtokjog. Felsorolta, hogy az okleveleket hogyan nevezték; nálunk főleg a privilégium, pagina, .charta és litterae nevek voltak használatosak. Az Árpád-házi és Vegyesházi királyok alatt az okleveleket mindig pátens formában állították ki, a Habsburgok idejében viszont a könyvalak terjedt el. Ezt máshol is elmondotta, de megállapítása túlságosan általánosító. , Az okleveleket többféleképpen lehet felosztani. Pray három különféle szempontból rendszerezte az okleveles anyagot. Megkülönböztetett egyházi és világi okleveleket, továbbá köz- és magánokleveleket, végül eredetieket és másolatokat. Ha ugyanazt az oklevelet két vagy több példányban állították ki, akkor többnyire az ellenőrzést biztosító megoldást választották, aminek gyakran nyoma is volt az okleveleken. Magyarországon a hiteleshelyek gyakorlatában főleg a chirographálás volt elterjedt (chartáé partitae). A másolatok lehetnek hitelesek, amelyek pecséttel vannak ellátva, és hitelük egyenlő az eredetiekével, vagy lehenek egyszerűek, amelyeket közszemély nem erősített meg. Mindkétfajta másolatokból összeállítottak köteteket (diplomataria, chartularia, registra, regesta, transumta, libri copiales stb.). A hiteles másolatokat tartalmazó összeállítás is teljes hitelű, míg az egyszerű másolatokat tartalmazó kötet nem számít közhitelűnek. De az itt levő okleveleket mégsem lehet elvetni, hanem gondosan .meg kell vizsgálni. A rotulusra magyarországi példát is tudott hozni: a Nándorfehérvár 1521. évi elestekor rendezett vizsgálatról és a kimért büntetésekről pergamenlapokból összefűzött tekercset; ezt a magyar kamara archívumában látta.

63 Külön figyelmet szentel a levéltáraknak. Magyarországon két nagy csoportba oszthatók: világiakra és egyháziakra. A világiak között megemlítette a királyi levéltárat, amely valamikor a királyi palotában volt, és a kincstárral együtt őrizték. Arról, hogy ez a királyi levéltár Mohács után megsemmisült, úgy látszik, hogy nem tudott, mert azt írta, hogy most a királyi kamarában található. A folyamatosság nyilván úgy merülhetett fel benne, hogy a levéltárat 1526 előtt a tárnoki házban őrizték, a XVIII. században, amikor Pray a kamara archívumát megismerte, annak kialakulóban levő nagy gyűjteményei (a Neo-Regestrata Acta, Acta ecclesiastica, Acta Publica stb.) sok 1526 előtti oklevelet is tartalmaztak.

63 Az, hogy a kamarai archívum a közös vonások ellenére egészen más levéltár volt, nem tűnt fel neki.

64 A másik nagy világi levéltár az Archívum Regni volt, amely Pray idejében már elnyerte állandó szervezetét és gyűjtőkörét, de eredete sokkal messzebbre nyúlt vissza, a nádor irányítása alatt állott. Pray szerint ide lehet vonni a helytartótanács levéltárát is. Nyilván az adta a gondolatot, hogy a nádor volt a helytartótanács elnöke, de különben kialakulásában és anyagában a két levéltár egészen más volt. Az Archívum Regni a rendek levéltára volt, a helytartótanács levéltára pedig magán viselte, hogy ez a kormányszerv elsősorban a királyi hatalmat képviselte.

65 A felsorolásban külön említette az országbíró, azután az ítélőtáblák levéltárát, ahová nyilván a királyi tábla és a kerületi táblák iratanyagát számította. Az áttekintés kiterjedt a megyék, a szabad királyi városok és a nevezetesebb mezővárosok levéltárára. Külön pontban említette a nemesek magánlevéltárát. 62 Ez az oklevél ma nem található. Pray ide kapcsolódóan utalt az 1522. évi 60. törvénycikkre, amely a Belgrádot és Szabácsot elvesztők birtokainak elkobzásáról iridézkedik. Katona összefoglalta a Belgrád elestére vonatkozó adatokat, felvetette a felelősség kérdését, de a Pray által említett oklevelet nem ismerte. História eritica Regvm Hvngariae. XIX. Bvdae, 1793. 313—317. 63 Herzog J.i.m. III. LK IX. (1931) 269—274.; Borsa Iván: A Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltára. LK XL. (1969) 293—296.1. 64 Fekete Nagy Antal: A levéltárak kialakulása. LK XIV. (1936) 24—25. 65 Ember Győző: A m. kir. helytartótanács ügyintézésének története 1724—1848. Budapest, 1940. 5—7.; Felhő Ibolya—Vörös Antal: A helytartótanácsi levéltár. A Magyar Országos Levéltár kiadványai 1. Levéltári leltárak 3. Budapest, 1961. 22—23.