Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)
Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Sashegyi Oszkár: Közigazgatásunk polgári kori ügyviteli és iratkezelési módszereinek kialakulása / 461–503. o.
490 Sashegyi Oszkár Hueber, miután az új utasítást kidolgozta, megvitatta azt a segédhivatalok vezetőivel, majd december 20-án bemutatta Pálffynak, aki azt már másnap jóvá is hagyta. A helytartó Hueber belátására bízta a segédhivatalok új főnökeinek kiszemelését és e hivatalok személyzetének beosztását, csupán azt kötötte ki, hogy a helytartótanács régi (1848 előtti) és új (1860 utáni) irattárának vezetését „két egymástói független" hivatalnokra bízza. 50 E felhatalmazással élve, Hueber Lászy Józsefet 1862. január 1-i hatállyal felmentette a kebelbéli irattár vezetése alól, s azzal Holczer Józsefet bízta meg, Lászyt pedig a régi irattár gondviselésére utasította. Egyben megtette a szükséges intézkedéseket, hogy az új ügykezelési rendszer január 1-vel életbe léphessen. 51 A Hueber-féle utasítás a helytartótanácsi segédhivatalok munkájának szabályozására szorítkozott. Magának a tanácsnak munkáját Pálffy 1863-ban szabályozta. Ettől kezdve a terjes tanácsülést csak ritka esetekben hívták össze, a legtöbb tárgyalásra kerülő ügyet az ún. szakosztályülések elé vitték. Ezzel a helytartótanács már csak nevében maradt a régi, a változás, ami a testületi hatáskör felfüggesztésével a lényeget tekintve már korábban bekövetkezett, most a tanácsnak az ügyintézésből való szinte teljes kikapcsolását is maga után vonta. Az újonnan szervezett megyék ügyvitelének főbb elveit a helytartó 1862. január 8-án a megyei kormányzókhoz intézett körlevelében fektette le. Ezeknek az elveknek a figyelembevételével kellett a megyei kormányzóknak megyéjük ügyvitelét szabályozniuk, s a helytartó azt is előírta nekik, hogy rendelete foganatosításáról szóló jelentésüket hozzá mielőbb küldjék be. A körlevél egy.példányát gróf Forgách Antal kancellárnak is megküldötték, tájékoztatásul. 52 A helytartói körlevél kapcsán nézeteltérés támadt Pálffy és Forgách között a provizórium jellegét és módszerét illető kérdésekben. Pálffy úgy értelmezte a november 5-i uralkodói kéziratot, hogy a provizórium idején nem az alispán, hanem a megyei kormányzó a megyei közigazgatás közvetlen vezetője, s az alispán annak alárendeltségében, mintegy helyetteseként működik, akire az hatáskörének egy részét átruházhatja. Tisztiszékek tartását megengedte ugyan, de csak tisztán közigazgatási ügyekben és a nyilvánosság teljes kizárásával. Azt is megtiltotta, hogy ezeken a tisztiszékeken jegyzőkönyveket vezessenek. Forgách ezzel szemben úgy vélte, hogy a provizórium a kiegyezéshez való átmenet, a cél a kiegyezés előkészítése, és ezért mellőzni kell minden olyan lépést, amely az alkotmánnyal való teljes szakítás látszatát kelthetné. Január 14-i Pálffyhoz intézett levelében kifejtette, hogy „oly szabály, amely által a megyei főkormányzók tisztán közigazgatási hivatalnokokká tétetnek, meg nem egyeztethető a régi megyei gyakorlattal és az egész országban divatozó felfogással, mely szerint a megyei kormányzót illeti a vármegyéknek magasabb fokú vezénylete és a vármegyei közigazgatás minden ágai felett a felügyelet, midőn a közvetlen kezelés a vármegye közgyűlése előtt felelős alispánnak áll kötelességében. Habár tehát a jelen kivételes körülmények között a megyei kormányzók előre láthatólag nem tarthatják is meg a régi kiszabott határt, és rendelkezéseikkel ezen túlterjeszkedni leendenek is kénytelenek, nem lehet mégis ildomos ezen eljárást szabály kint felállítani, és bureaucraticus szervezés nemével csorbítani mind a megyei kormányzóknak régi tekintetét, midőn ezek közigazgatási tisztviselőkké tétetnek, mind pedig az alispánoknak hatáskörét, midőn addigi jogaiktól és teendőiktől megfosztatnak". 50 Uo. 13 887 ikt. sz. 51 Uo. 14 381 ikt. sz. 52 OL D 191. III. kútfő, 1862:1365. alapsz. 1664. ikt. sz.
