Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Sashegyi Oszkár: Közigazgatásunk polgári kori ügyviteli és iratkezelési módszereinek kialakulása / 461–503. o.

\ Közigazgatásunk polgári kori ügyviteli és iratkezelési módszereinek kialakulása 473 hagyományokkal rendelkezett.

24 A megyéknél természetesen még kevésbé lehetett egységes ügyvitelről beszélni. 1. Az iktatás. A minisztérium előfutáraként tekinthető központi kormányszerv, a miniszteri országos ideiglenes bizottmány (1848. március 25—április 20.) kis létszámú, ideiglenes jelleggel működő testület volt, egyszerű ügyvitellel. Tagjai nem a volt kormányszékek személyzetéből kerültek ki, hanem a megyei kormányzatban voltak jártasak, s az országgyűlési élettel ismerősök. A bizottmány iratait nem iktatta. Az iratok csak akkor kaptak számot, amikor az ülésen tárgyalásra kerültek. Azokat a beadványokat, amelyeket rövid úton intéztek el, vagy amelyeket más hatósághoz tettek át elintézés végett, nem látták el számmal. Maguk a minisztériumok kezdettől fogva iktatták irataikat, még pedig általában a kormányszékeknél meghonosodott módon. E téren csak a honvédelmi minisztérium volt kivétel, amelynek személyzete államigazgatási szempontból nagyrészt „homo novus"-okból állt. Itt kezdetben külön iktatták a beadványokat, s külön iktatókönyvet vezettek a kiadványokról. Ennek következtében a beadvány, s annak elintézése két külön számot viselt, s az egyszeri iratváltással kapcsolatos irategyüttes, az ügyiratdarab nem alakult ki. Később a honvédelmi minisztérium is áttért az iktatás egységes, a beadvány sorsát beérkezésétől végleges elintézéséig nyilvántartó módjára. 2. Az ügyek elintézése. A miniszteri országos ideiglenes bizottmány kollegialiter működött. Működésének tükre a jegyzőkönyv. Fennmaradt másolata igen szűkszavú, nem tartalmaz mást, mint az ügyek sorszámát, a beadványok (vagy szóbeli jelentések) tartalmi kivonatát és az elintézés (vagy a hivatalból történt intézkedés) rövid összefoglalását. — Hasonlóan szűkszavú jegyzőkönyvek őrzik a minisztertanács működésének nyomait is. Arra vonatkozólag, hogy a határozatok miként jöttek létre, voltak-e viták, s melyik miniszternek mi volt az álláspontja, ezek a jegyzőkönyvek egyáltalában nem adnak felvilágosítást. Ez a körülmény különösen feltűnő, ha e jegyzőkönyveket összehasonlítjuk az osztrák minisztertanács ugyanakkor készült jegyzőkönyveivel. Igaz, hogy ez utóbbinak a volt államtanács apparátusa állt rendelkezésre, s annak jegyzőkönywezetési hagyományait használhatta fel. A magyar minisztérium azonban szervezetileg is különbözött az osztrák minisztertanácstól. A magyar minisztertanácsnak nincsenek is iratai (a jegyzőkönyveket kivéve). Kezdetben készültek ugyan kiadványok a minisztertanács nevében, de azokat az a miniszter kiadványozta, akinek tárcájához a kérdéses ügy tartozott. Később a miniszterek már saját nevükben adták ki azokat a rendelkezéseket is, amelyeknek minisztertanácsi határozat volt az alapja. A törvény csak egy magyar minisztériumról, s annak nyolc osztályáról szólt. A minisztérium élén a miniszterelnök, az egyes osztályok élén egy-egy miniszter állt. A gyakorlatban azonban a törvény szerinti osztályok önállósultak, önálló minisztériumokká váltak. 1848 szeptemberéig a miniszterelnökség tekinthető a minisztériumok központi szervének. A miniszterelnök azonban az önállósult minisztériumokra legfeljebb csak a minisztertanácson keresztül gyakorolhatott befolyást. 1848. szeptember 1. után az országos honvédelmi bizottmány vette át fokozatosan a minisztérium örökét. A honvédelmi bizottmány eleinte naponta tartott üléseket, "s ezeken szótöbbséggel határozott. November végétől kezdve már csak heti egy ülésen számoltak be a tagok a maguk minisztériumának munkájáról és tárgyal24 Az 1848-i minisztériumok ügyviteléről adott összefoglaló ismertetésünk egyes adataihoz lásd Ember Győző: Az 1848/49-i minisztérium levéltára. Bp. 1950., valamint Fábián Istvánná: Az: 1848/49-i minisztériumi levéltár. Repertórium. Bp. 1969.