Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Rácz Béla: Az Iparügyi Minisztérium újjászervezése, 1944. december–1945. november / 429–459. o.

448 Rácz Béla Borbély János és Ötvös Ferenc — nevezett ki előadónak, akiknek munkakörét és tevékenységét az alábbiakban határozta meg: „Összeköttetést tartanak a szakmabeli szakszervezetek, az egyes üzemi bizott­ságok és a minisztérium szakosztálya között. Evégből a szakszervezeteket és az üzemi bizottságokat felkeresik. A bányaüzemek és az azzal kapcsolatos melléküzemek belső berendezését megtekinthetik. A termelés fokozása érdekében, a munkásság egészség­védelmének és egyéb szociális érdekvédelmének előmozdítása szempontjából meg­valósítható üzemátszervezésre javaslatot tehetnek. Eljárásuk minden esetben csak az üzemi bizottság elnökével vagy egyik tagjával, vagy a bányamunkások szak­szervezete kerületi titkárával egyetértésben történhet meg. Külső szolgálatban a területileg illetékes bányakapitányságnál és a szakszerve­zeti csoportnál jelentkeznek, és azokat tájékoztatják küldetésük céljáról. Esetleg adó­dó, rendkívül sürgős ügyekben pedig a bányakapitánysággal együttesen járnak el, ille­tőleg javaslatukat annál teszik meg. A minisztériumi szolgálatban, minden a bányászatot érintő (akár anyagbeszer­zési, üzemátalakítási, vagy a munkásság gazdasági és szociális vonatkozású) szóbeli vagy írásbeli kérelem-, vagy panaszbeadásnál lehetőleg jelen legyenek. Ha ez bármi oknál nem lehetséges, a vonatkozó ügydarab előadója köteles őket tájékoztatni, illetve az ügydarabot rajtuk keresztül irányítani. A fenti ügykörben észrevételeket javaslatokat, előterjesztéseket tehetnek, úgy szóval, mint írásban. Adandó alkalom­mal kívánságuknak megfelelően az osztályvezető vagy az illetékes szakelőadó köteles az általuk fontosnak tartott észrevételekről jegyzőkönyvet felvenni. Semmiféle végrehajtási jogkörük nincs. A bányászattal kapcsolatos akár üzemátalakítási, újjászervezési, vagy a mun­kásság gazdasági és szociális vonatkozású ügyekben beérkezett és elintézett ügy­darabok tartalmáról és elintézésének mikéntjéről' a Magyar Bányamunkások Szabad Szakszervezete budapesti központjának vezetőségét, titkárságát tájékoztatni kötele­sek." 61 Visszatérve az ügykörök problémájára, megállapítható, hogy Összekuszálódása elsősorban abból adódott, hogy menet közben újabb és újabb osztályokat szerveztek. Megindult ui. a különböző protektorok által támogatott szociáldemokrata párt­tagok nagy inváziója, — már idézett bizalmas jelentésben olvasható — mind vezető állást követel magának. 62 Az igényeket részben csak új osztályok, csoportok fel­állításával tudták megoldani. Júniusban és az ezt követő hónapokban a következő osz­tályok szervezésére került sor. a) Államközi ügyek osztálya b) Iparindítási osztály, vezetője Laky Gyula, c) Ipari kölcsönök osztálya, vezetője Hegedűs Márton, d) Ásványolaj osztály, vezetője Gombosi Zoltán, e) Fordító osztály, f) Alumínium miniszteri biztosság. Az anyaggazdálkodási osztályba beépült a felszámolt Anyaghivatal személyze­tének egy része, 40 fő, ennek következtében az osztályon belül önálló ügyintéző csoportok jöttek létre: textilipari, vasipari, vegyipari, gyógyszeripari, papíripari és faipari csoportok. 61 Jenéi—Rácz—Strassenreiter i. m. 329—330. old. 62 Pl. Arch. 253/1—24. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom