Levéltári Közlemények, 43. (1972)
Levéltári Közlemények, 43. (1972) 1. - Bertényi Iván: Az országbírói intézmény pecséthasználata a XIV. században / 113–143. o.
128 Bertényi Iván azt az ítélőmester nem hagyta otthon, mert azzal birtokadomány szerzésére alkalmas oklevelet lehetett volna az ő tudta nélkül megerősíteni. Ha a nagypecsét távollétében más méltóságviselők pecsétjét kérték kölcsön 106 , nyilván csak a már kész oklevél megpecsételéséhez vették el és rögtön visszaadták, sőt esetleg a kész oklevelet vitték át a királynői tárnokmesterhez, a nádorhoz vagy más méltóságviselőhöz, s ott pecsételték meg. Az idegen pecsét őrzéséről tehát nem kellett az országbírói kúriának gondoskodni. Az országbíró kisebb pecsétjeinek az őrzéséről nem sokat tudunk. Feltételezhető, hogy egy gyűrűs pecsétet az országbíró állandóan az ujján hordhatott (különösen állhat ez a megállapítás az ítélőmesterből országbíróvá lett Szepesi Jakabra, akiről biztosan tudjuk, hogy ő maga is írástudó volt és többször is adott ki lakóhelyén illetve vidéken gyűrűs pecsétje alatt oklevelet), illetve a kíséretében levő jegyző gondjára bízhatott. (Talán ezért nevezik „titkos''-nak az egyik gyűrűs pecsétet 1391ben. 107 ). A további kisebb (illetve gyűrűs) pecsétek őrzését illetően csak találgatni tudunk. A század második felében többször előforduló, az ítélőmester és vele az országbírói pecsétek távollétére utaló formulából az következnék, hogy az ítélőmester az usuális pecséteket 108 mind magához ragadta (ez következnék az országbírói iroda kebelén belül dolgozó jegyzők ellenőrzésének a követelményéből is), de kérdés, hogy ez mindjárt a kisebb (közép) pecsét megjelenése után, a harmincas években bekövetkezett-e, vagy csak később. E tekintetben ugyanis problémát jelent, hogy az ítélőmester és vele az országbírói pecsétek távollétére utaló záradék a század hatvanas éveiig több alkalommal nem az országbíró pecsétjeinek, hanem csak pecsétjének (illetve nagyobb pecsétjének) az ítélőmesterrel való távollétét említi 109 , s nem lehet biztosan eldönteni, hogy azért áll-e egyes számban, mert még csak egy pecsét (a nagyobb pecsét) volt az ítélőmester állandó őrizetében, vagy a fogalmazó egyszerűen azért írt csak egy pecsétről, mert éppen arra lett volna szükség a kérdéses oklevél megpecsételéséhez, s éppen az hiányzott. Sajnos, az ilyen típusú példákból (amelyek számát még szaporíthatnánk) csak az derül ki, hogy a végül felhasznált közép (és'gyűrűs) pecsét az oklevél megerősítésekor nem volt az ítélőmesternél, de hogy ez esetlegesen vagy rendszeresen nem volt-e nála, s egyáltalán kinél volt, nem tudjuk. A hatvanas években a záradék már ,,absentibus sigillis" szól, tehát ekkorra az ítélőmester a nagy és (usuális) kis pecsétet már egyaránt magához ragadhatta. 110 Az elvitt országbírói pecsétek helyett időlegesen hátrahagyott ítélőmesteri pecsétet az ítélőmester valószínűleg valamelyik idősebb, számára megbízható jegyzőnél hagyhatta hátra, csakúgy, mint ilyen személynél kell sejtenünk a nagypecsét ítélőmesterrel való távolléte idején az oklevél megpecsételésére felhasznált kisebb pecsétet is. A század utolsó harmadára az alországbírói tisztség összeolvadt az ítélőmesterével. Ennek ellenére számos utalást találunk, amelyek az országbíró helyettese/ró'/ szólnak 111 . A Szepesi 106 Pl. 1373: Zichy III. 501. p., 1374: uo. 521. p„ 1395: Dl. 63918, reg.: ZsiO. I. 3882 107 Dl. 60462 108 1391: „quo in causis utimur". — Dl. 60462 109 1345: „presentes autem propter absentiam magistri Pauli de Ugal prothonotarii et maioris sigilli nostri cum sigillo nostro mediocri" pecsételnek. Nagy: Sopron, I. 182. p. — 1356: „Propter absentiam prothonotarii et maioris sigilli nostri,. sigiílo nostro annulari fecimus consignari". — Dl. 4591., — ed.: T. Smiciklas: Codex Diplomaticus Regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae. Zágrabiae, XIL (1914) 331. p. — Mind a kettőt felhasználja Bónis: Jogtudó értelmiség, 68. p. 18. lábjegyzet. 110 Bónis: Jogtudó értelmiség, 68. p. 111 ítélőmester: 195—196. p.
