Levéltári Közlemények, 43. (1972)
Levéltári Közlemények, 43. (1972) 1. - Bertényi Iván: Az országbírói intézmény pecséthasználata a XIV. században / 113–143. o.
Az országbírói intézmény pecséthasználata a XIV. században 127 A köriratok betűi legnagyobb részt capitalis maiusculák, a maiuscula H helyett következetesen minuscula h-t használtak. A híve mellett egyes más betűknél is megfigyelhetjük azonban bizonyos köríveknek a megjelenését is: már Köcski Sándor pecsétköriratán kezd unciális lenni az E (£) betű, Nagymartom Pál kisebb pecsétjének a köriratában is unciális. Szükségképpen kerek az S is, de az M-et még szögletesre vésték. Újlaki Miklós pecsétjein már az M is unciális kiképzésű (m). Érdekes, hogy ugyanazon országbíró kisebb pecsétjén a „iudicis" szó U-ja kerek, a „curiae" szóé V-szerű, nagyobb pecsétjén valamennyi U és V szögletes. Következetes betűvésési gyakorlat tehát nem figyelhető meg. A század vége felé mindenesetre előbbre lépnek a kerekebb betűformák. A 70-es években Szepesi Jakab nagyobb pecsétjén egy köriratban egymás mellett szerepel már a kerekített M, E 100 , V és S. Összehasonlításként érdekes megemlíteni, hogy a pecsétfeliratok betűinek a kerekített vésése Lengyelországban is a XIV. században került valamennyi tartományban túlsúlyba. 101 4. Az országbírói pecsétek őrzése 1328-ban érdekes parancsot intézett Nagymartoni Pál országbíró ítélőmesteréhez, Ugali Pálhoz. Ausztriában kelt oklevelében tudatta Pál mestert az általa hozott fő- és jószágvesztési ítéletről, s utasította, hogy erről szóló ítéletlevelét nagyobb pecsétje alatt („sub sigillo nostro maiori") adja ki Gergely fia: Mihálynak. 102 A parancslevélből kitűnik, hogy Pál ítélőmester nem kísérte el főnökét külföldi útjára, hanem itthon maradt és vele maradt az országbíró nagyobb pecsétje is. Gyűrűs pecsétjét ugyanakkor nyilván magával vihette Pál országbíró, hiszen valamivel meg kellett erősítenie ítélőmesteréhez küldött levelét. Az alországbírói tisztségnek a rendszeres kúriai bíráskodásból való kiszorulása után, 1328-ban tehát a nagyobb pecsét már az ítélőmester őrizetében van. S hogy ez az őrizet nem volt rendkívüli, nem az országbíró külföldi útja indokolta, kitűnik abból — a 30-as évek közepén — ugyancsak Nagymartoni Pál által Ugali Pálhoz intézett másik parancslevélből, amelyben az szintén saját nevében kelt, nagyobb pecsétjével megpecsételt oklevél („privilégium maiori sigillo nostro consignatum") kiadására szólítja fel protonotáriusát. Ezen adatok ismeretében a század harmadik évtizedétől kezdődő időszakra nyugodtan elfogadhatjuk azt, a kérdéssel foglalkozó valamennyi kutatónk által egyhangúlag képviselt álláspontot, hogy az országbírói nagyobb pecsét az ítélőmester őrizetében volt. 103 Minthogy az ítélőmester bíráskodásban elfoglalt szerepe egyre szélesebb körre terjedt ki és a század második felében már igen gyakran kellett az országbírói írószerv éléről — „hivatalos ügyben" — távoznia, 104 igen sokszor találkozunk olyan formulákkal, amelyek az ítélőmester és vele az országbíró pecsétjének vagy pecsétjeinek a távolléte miatt az oklevél megpecsételésére alkalmazott valamilyen más pecsétre utalnak. 105 Minthogy a nagypecsét volt az authentikus pecsét, érthető, hogy 100 Az E vizszintes végződésű íveinek a vége is össze van kötve egy függőleges szárral. 101 Ott a folyamat már a XIII. században megindult, s a századvégre már általánossá vált az elmaradottabb tartományok kivételével. Gumowski, 19. p. 102 Nagy Imre—Véghely Dezső—Nagy Gyula: Zala vármegye története. Oklevéltár I. Budapest, 1886. 224—26. p. Vö. ítélőmester, 190. p. io3 Nagymartoni újabb parancslevele: Bártfai Szabó László: Oklevéltani apróságok. Turul XXVII. (1909), 181. p. Az ítélőmester pecsétőrző funkciójához vö. az 5—6. és 8. lábjegyzeteket. 104 ítélőmester, 195—200. p. ios Bónis: Jogtudó értelmiség. 68. p., 18—20. Íj.
