Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - IRODALOM - Sárközi Zoltán: Tápé története és néprajza. Szeged, 1971. / 355–356. o.

356 Irodalom sekkel, valamint a népi jogszolgáltatással kapcsolatos tanulmányokra. Egészében véve a levéltárostörténetkutató azzal az érzéssel teszi le a könyvet, hogy annak munkatársai a tárgyi és a nyomtatott, valamint az írott történeti forrásanyag nagy részét igyekeztek felkutatni és hasznosítani. Igaz. ez akkor is, ha az elosztásban nincs meg a kívánatos egyenletesség. Méltán hiányolható pl. az Országos Levéltár anyagának erőteljesebb felhasználása. Áttérve a részletekre, először Trogmayer Ottó régészeti tanulmányát kell kiemelnünk, melyben a szerző bemutatja — többek közt — a korabronzkori ún. „Maros kultúrá"-t, majd befejezésül a kiterjedt környékbeli avar temetőket. Kristó Gyula a középkori Tápé hézagos történeti forrásanyagát gyűjtötte össze. Talán túlzás azonban ilyen cím alatt ismertetni a török hódoltság korának helyi vonatkozású, meglepően folyamatosan feltárt eseményeit is! Giday Kálmán a török kiűzése utáni korban rajzolta meg a vizektől erősen védett település sajátos életét, a gyékényfonásnak mint jellegzetes helyi foglalkozási ágnak a megjelenését, majd a Szeged várostól való fokozottabb függés társadalmi következményeit. Az első világháborúval Tóth Béla veszi át a tollat, a szegedi helyi sajtó anyagának ismertetése révén azonban erősen beletéved az anekdotázásba. Oltvay Ferencnek a felszabadulásról és az új élet megindulásáról szóló tanulmánya lendít vissza bennünket a régi, történeti kerékvágásba. Ezek után a felszabadulással kezdődő események krónikája, majd a földreform és a mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom megerősödésének bemutatása, végül a gyékényfonásnak a háziipari szövetkezet s az ún. „Gyékényes ház" keretei közt történt jelenkori felvirágzása és az ásványolaj-kutatások színes leírása következik. A rengeteg képpel és kimutatással illusztrált antropológiai tanulmány után a monográfia nagyobbik hányadát kitevő néprajzi feldolgozások következnek. íróik a népi társadalmat, majd a helység anyagi és szellemi kultúráját mutatják be. Közülük elsőnek Börcsök Vince szólaltat meg jelentős írott történeti forrásanyagot „A falu közigazgatása, a lakosság jogtudata és jogi szokásai" c. írásában. A Tápé vonatkozásában nagy múltra visszatekintő halászatról szóló fejezetet Szilágyi Miklós hasonló módon állította össze. Andrásfalvy Bertalan „Állattartás" c. dolgozatában szintén a történeti előzmények bemutatása révén keresi az utat a helyi néprajzi sajátosságok felismeréséhez. Végül ugyancsak a történeti leíró módszert választotta Juhász Antal, aki a kismesterségeket, a faluképet és a települést, majd az építkezést és a házberendezést ismerteti. Történeti levegő árad Bálint Sándornak a népi hitvilágról készült, a messzi múltba visszautaló, nagy szellemi áttekintésről tanúskodó írásából is. Utoljára hagytuk Inczefi Gézának „A község belterületének és határának földrajzi nevei" c. tanulmányát, mely véleményem szerint a kötet egyik legsikerültebb alkotása, s mint ilyen hosszú ideig mércéje lesz minden hasonló tárgyú feldolgozásnak a helynevek történeti bemutatása, sokoldalú megmagyarázása, korszerű értelmezése és illusztrálása tekintetében. A többi néprajzi és népnyelvi feldolgozás elsősorban a szóbeli gyűjtés hagyományos módszereivel összeállított anyagot hasznosította. Ezek írói bemutatják a falusi élet teljes körképét, mégpedig a család- és munkaszervezettől kezdve a földművelésen, táplálkozáson, ruházkodáson keresztül egészen a népdalokig, a tánchagyományokig és a gyermekjátékokig. Az a körülmény maga, hogy e tanulmányokban kevesebb a távolabbi múltba visszatekintő forrásanyag, nem von le semmit szakmai értékeikből, mindössze csak azt jelenti, hogy ezekre az írásos emlékekkel foglalkozó levéltáros-történetkutató nehezebben tud ráhangolódni. A Tápé történetéről és néprajzáról írt monográfiával a szegedi tudományos kutatók hosszú időre szóló, maradandó alkotással örvendeztették meg az egyetemes magyar kulturális életet. Ezért minden elismerést megérdemelnek. Illesse azonban dicséret Tápé község tanácsát is azért, mert erősen városiasodé világunkban — talán az utolsó pillanatban — lehetővé tette e nevezetes helység történeti, néprajzi leltárának ilyen alapos, 1500 példányban való elkészítését. Nem ártott volna, ha e sokszínű könyvben a gyors eligazodást a szokásos tartalomjegyzék is megkönnyítené. Befejezésül kívánjuk, hogy minél több hasonló színvonalú monográfia örökítse meg a magyar városok és falvak hányatott múltjának és békés, alkotó jelenének a különböző tudományágak együttes munkája révén méltó keretek közt feltáruló életjelenségeit. Sárközi Zoltán.