Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - Sashegyi Oszkár: A Magyar Kamara szerepe a bányaügyi igazgatásban, 1790–1848 / 271–300. o.

A Magyar Kamara szerepe a bányaügyi igazgatásban 1790—1848 291 szögéből látta a helyzetet, s a kamarához intézett átirataiban rámutatott arra, hogy egyes esetekben a bányahatóságok is túllépték hatáskörüket, s hogy a kamarát helytelenül, nem egészen őszintén tájékoztatták.

36 A rezervált erdők ügye visszavezetett bennünket oda, ahonnan elindultunk: a jogi kérdésekhez. Az 1844-ben az országgyűlés által elfogadott bányatörvényjavaslat 23. cikkelye kimondotta, hogy „a bányavárosok éppúgy, mint a kincstár és magán földesurak, a határaikban található és adománnyal nyert erdeiknek tulajdonosai", s ezzel a vitát lényegében a városok javára kívánta eldönteni. A bányakincstár ezzel szemben elvitatta a bányászatra fenntartott erdőkre nézve a városok tulajdonjogát, s azok kezelésének jogát is teljesen magának vindikálta. Mint a kor vitás kérdéseit általában, ezt a kérdést sem sikerült sem a központi kormányzatnak, sem a rendeknek dűlőre vinniük, míg végül 1848-ban úgy látszott, hogy e jogi formákban kifejeződő anyagi, gazdasági viszonyok alakulását is a forradalom fogja eldönteni. III. A magyar kamara bányászati ügyosztálya és más osztályainak bányaügyekkel kapcsolatos tevékenysége , A bányászati ügyosztály („Montanistica") I. Ferenc, miután a magyarországi bányaügy adminisztratív-jogi irányítását a magyar kamarára bízta, annak kebelében külön bányászati ügyosztály felállítását rendelte el, s oda egy tanácsost, egy titkárt és egy sorjegyzőt nevezett ki. A bányászati ügyosztályt vezető kamarai tanácsosnak kellett egyszersmind a Curián a bányászati előadói tisztet is betöltenie. A magyar kamara bányászati ügyosztálya 1807. november 1-vel kezdte meg működését. Később az ügyosztály személyzete megszaporodott: az 1810. február 14-i udvari leirat az eddigiek mellé egy fogalmazó és egy fogalmazógyakornok alkalmazását is engedélyezte, közölte azonban, hogy csak szakképzett (bányászati akadémiát végzett) egyének jöhetnek számításba, akikre nézve a magyar kamara esetenként intézzen kérdést a bányászati hatóságokhoz, majd pedig terjessze fel javaslatát az uralkodóhoz. A leiratnak az utóbbi rendelkezése ellen" a kamara tiltakozást jelentett be. Vonatkozó felterjesztésében arra hivatkozott, hogy törvények biztosítják más hatóságoktól független működését, azt, hogy egyedül az uralkodótól függ, úgy azonban, hogy hatásköre szabályozva van, eszerint pedig a kebelében levő fogalmazói állásokat maga töltheti be. Emellett az 1808. december 21-i udvari rendelet azt a jogot is megadta neki, hogy az évi 400 forintnál nem magasabb fizetésű irodai alkalmazásokat a bányahatóságoknál is ő tölthesse be. A magyar kamara úgy vélte, hogy hatáskörének csorbítását a rendek is sérelmeznék, és a belső hivatali élet szempontjából visszásnak tartotta, hogy míg minden többi ügyosztálynak gyakornokait ő maga nevezi ki, egy osztály gyakornokaival különbség tétessék. Bécs azonban ragaszkodott a jelölések felterjesztéséhez, így akarta a bányakamara befolyását biztosítani a bányaügyeknek a magyar kamarán történő intézésében. A bécsi udvari kamara magyar alelnöke, gróf Koháry Ferenc ennélfogva elnöki levelet intézett a magyar kamara elnökéhez, s ebben leszögezte, hogy a magyar kamara nem kapott engedélyt a bányaügyben a „művészeti szakhoz" tartozó hivatalnoki állások betölSfi Uo. 1845, fons 4, pos. 6.