Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 1. - IRODALOM - Stier Miklós: Helytörténeti forráskiadványok a felszabadulás és az élet megindulásának időszakából / 171–174. o.

172 Irodalom jogosíthat fel egyáltalán a fennmaradt iratok mennyisége és minősége. Az is kétségtelen továbbá, hogy legújabbkori forráskiadásunknak még nem alakultak ki szigorú szabályai — messzemenően érvényesülhetnek az iratpublikáló egyéni elképzelései s legkülönbözőbb indítékú meggondolásai —, úgyhogy itt objektív jellegű normatív mércével még a kritikus sem rendelkezik. (Erre vonatkozóan 1. Glatz Ferenc: Módszertani megjegyzések helyi forráskiadványainkról c. a Századok 1971. évf. 5. sz.-ban megjelent tanulmányát, amely elvi igénnyel veti fel az itt is érintett kérdéseket.) Nem is értékítéletet óhajtunk akkor felállítani, amikor a következőkben arra térnénk ki, melyik megyei kiadvány megoldása tűnik számunkra legszimpatikusabbnak, s meggyőződésünk szerint történetírásunk számára szaktudományos szempontból a leghasznosabbnak. Túl azon a törvényszerű és magától értetődő körülményen, hogy akik nagyobb periódust je" löltek meg tematikájuk dokumentálására, szükségszerűen kevesebbet nyújtottak a mélységet vagy> ha úgy tetszik, a részleteket illetően, s túl azon, hogy akik éppen ellenkezően kisebb periódusból hoznak nagyobb iratmennyiséget, a történeti folyamatnak szükségszerűen csupán villanásnyi keresztmetszetét adják — véleményünk szerint az a megoldás ad több nóvumot történeti szaktudományunknak, amelyik leginkább képes arra, hogy elősegítse helytörténetírásunk eredményesebb művelését, hogy betöltse azt a funkciót, amelyet a helytörténetírás szempontjai igényelnek a helytörténeti dokumentum-kiadványoktól, hogy így végül hozzájáruljon az országos történet mind gazdagabb,-árnyaltabb feltárásához. Meggyőződésünk szerint ezen ún. „helytörténeti" forráskiadványainknak mindenekelőtt az a funkciójuk, hogy a feldolgozás számára — az országos történeti, nagyobb ívű, szükségszerűen bizonyos absztrakciót már magában foglaló, általánosabb érvényű megállapításokat hozó, s ugyanakkor szempontszegényebb, kevésbé sokoldalú, mert kevésbé részletező és kevesebb forrást ismerő összefoglaló munkákkal szemben — olyan a mindennapi élet valóságos tarkaságát, sokszínűségét és bonyolultságát jelző és hordozó forrásbázist nyújtson, amelynek a történeim i folyamatok összképét felrajzolni akaró történész alkotó munkájában az a pozitív szerep jut, hogy megszólaltatásával, a belőle nyerhető számos új szempont kiaknázásával végül is a történeti valóság lehető leghűbb képét tudja megközelíteni. S erre a funkcióra — véleményünk szerint — nem az a dokumentumkötet a legalkalmasabb, amelyik az országos történetírás már ismert eredményeihez, megállapításaihoz válogatja az anyagot — mintegy dokumentálva, hogy történt ez vagy az az adott megyében, hanem az a forráskiadvány, amelyik bátran nyúl a tengernyi anyaghoz, s az iratközlés bizonyos, egyelőre íratlan szabályainak következetes betartásával, egy köteten belül legalábbis egységes alkalmazásával, vigyázva arra, hogy az előforduló ügyek mindegyikére hozzon megfelelő példát, minden különösebb mesterséges tematikai rend és csoportosítás nélkül kronológiai rendben sorakoztatja fel a forrásokat. A történeti források ugyanis önmagukért beszélnek — annak, akr meg tudja szólaltatni őket. Aki nem, annak számára így is, úgy is csupán példatár, csupán dokumentáló szereppel .bír a forrás. Akkor még mindig jobb, ha a tudományos szempontot tartjuk elsődlegesnek. A különböző témájú ügyek felbukkanása időbeli egymásutánban ugyanis valóban önálló képet ad a megye vagy város történetéről. Ahogy gazdagodik a problematika — úgy éled a város a harctéri aléltságból. így és csakis így követhető nyomon valóban az élet megindulása, majd a szerteágazódás, a tarkulás, a valóságos kavargás. A forráskiadás módszerével így „érthető tetten" a történelem talán a legplasztikusabban, s úgy véljük, erre a megoldásra legszebb példát Beránné Nemes Éva és Román János adták Borsod-Miskolci kötetükkel. Viszonylag rövid időszakból valóban gazdag forrásanyagot hoznak. Kiemelnénk emellett munkájuknak — véleményünk szerint — azon igen fontos pozitívumát is, hogy periódushatáraikat megyéjük történetének konkrét sajátosságait figyelembe véve szabják meg. Az első közölt irat egy Miskolc város felszabadulását követő napon kelt polgármesteri határozat (— amelyben a Miskolci Villamos Üzemek Vezetősége utasíttatik az energiaszolgáltató üzem működtetésére), s az utolsó az ország teljes felszabadulását megelőző napon tartott megyei törvényhatósági bizottsági gyűlés jegyzőkönyve, amelyben az eltelt négy hónapra vonatkozó egykorú értékelést, summázást kapunk. E két időpont között a megyében és Miskolcon minden területen megindult az élet. Kialakultak a politikai élet keretei, helyreállt a közigazgatás, működtek a legfontosabb üzemek és közlétesítmények. A későbbiekben e kezdet folytatása realizálódik — abból a korszakból már nem közölnek forrásokat. Ugyancsak meggyőző, gazdag, értékes anyag birtokába juttatja a Győr-Sopron megyei helytörténészeket Lengyel Alfréd, Sáry István és Tirnitz József mvinkája. Kétségtelen, hogy tudományosan is helyesen jártak el, amikor 1945 első negyedét választották kutatásaik kiinduló pontjaként — hiszen itt alapvetően más helytörténeti sajátosságokkal kell számolnunk, mint az ország keleti részein. Ezen a területen nem lehet figyelmen kívül hagyni a nyilas uralom tényét, majd következményeit, á sorozatos légitámadásokat, a néhány hétre sűrűsödő hadműveleti intézkedéseket, a fejvesztett német visszavonulást, s mindezeknek később is megmutatkozó anyagi és morális kihatásait. A felszabadulást közvetlenül megelőző hetek tényanyagainak ismerete nélkül valóban számos vonatkozásban tor-