Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 1. - IRODALOM - Vörös Károly: Manuel d'archivistique. Paris, 1970. / 163–167. o.

IRODALOM MANUEL D'ARCHIVISTIQXJE Paris, 1970. 806 1. (Ministére des Affaires Culturelles — Direction des Archives de Francé — Association des \ archivistes francais) Az elmúlt negyedszázad az egész világon a levéltárügy fejlődésében is új korszak kezdetét jelentette. A történész-levéltáros klasszikus korszaka, amely a feudalizmus hatalmas irathagyatékának átvételével kezdődött meg, annak feldolgozásával telt el és jutott el csúcspontjára, a II. világháború körüli években világszerte lezárult. A levéltáros ekkor kezdett új, az előzőkhöz képest minden szempontból más jellegű, természetű feladatokkal szembe kerülni — s kerül szembe azóta is szakadatlanul. E feladatok rendkívül sokoldalúak, összetettek — s ennek megfelelően megoldásuk is sokoldalú és összetett ismereteket követel. Mert ha a levéltáros mint lelkiismeretes és felelősségtudattól áthatott történész a jelen forrásanyagát is meg akarja őrizni a jövő számára, már egyre kevésbé elégedhet meg — elődeivel ellentétben—az ügyvitel által átselejtezett és átadott iratanyag egyszerű átvételével: éppen sajátos történeti problémalátására támaszkodva, egyre inkább kötelessége, hogy az e szempontból egyre érzéketlenebbé váló adminisztráció ilyen tevékenységébe is beleszóljon — ha persze mindenkor lehetőleg csak a rábízott történettudományi érdekek hatékony védelme által megszabott körben is. Ám ugyanígy a már levéltárba átvett anyag esetén sem elégedhet meg — elődeivel ellentétben — ánnák egyszerű őrzésével, rendberakásával, nyilvántartásba vételével: a kutatók megnövekedett száma és megnövekedett igényei új, hatékony és gyors feltárási, tájékoztatási tevékenységet követelnek meg tőle, és nemcsak az újonnan átvett anyag, hanem az egész levéltár vonatkozásában is — ennek során új technikai segédeszközök bevonását tevékenységi körébe —, s e kör kiterjesztését (teljesen új igényként) a levéltári anyag és a levéltári munka a kulturális életbe történő közvetlen bekapcsolásáig. Ám e közben munkáját mindhárom vonatkozásban: az átvételt, a feldolgozást és a kulturális felhasználást illetőleg is egyre nehezebbé teszi az anyag felhígulása: egyetlen ügy érdemét az üggyel rendeltetésszerűen foglalkozó egyre több szervnek egyre több iratából kell kibontani, és ezek közül a valóban lényeges irat kiválasztása egyre nehezebbé válik. Kétségtelenül megváltozott feltételek, feladatok és lehetőségek ezek, melyek az elmúlt negyedszázad alatt végül azt a megközelítési módot is megváltoztatták, amellyel a levéltáros e feladatok megoldásához korábban nekilátott. A megváltozott, kibővült feladatkörök így a sajátosan levéltári tudományosság körének kitágítását is megkövetelték — és meg is hozták. Az elmúlt negyedszázad így kezdte létrehozni á maga új levéltártani szintéziseit, kézikönyveit is — abban az ütemben, ahogy az egyes országok, társadalmi rendszerek levéltárügyei a levéltárügy hagyományos korábbi kereteit új igényekkel megkezdték, illetve kényszerültek áttörni. A harmincas évek végéig még a klasszikus levéltári feladatok jegyében, azok összefoglalásaként levéltári kézikönyvek, szintézisek egész sora látott napvilágot, vagy legalább készült el: legyen szabad itt csak mint legutolsókra Jenkinson, Casanova és Brenneke munkáira hivatkozni. Ellentétben velük, szovjet kortársaik munkái már ekkor is korántsem a lezárás, hanem inkább az új megalapozásának jegyében jelentkeztek: az állami levéltári fond deklarálásával és az iratképzés befolyásolásának kezdettől erős igényével. Tulajdonképpen ez a vonal az, amely végül is az adott államrendtől, társadalmi rendszertől természetesen függően kiteljesedve, de napjaink levéltári tudományosságában az elmúlt negyed évszázad fejlődésének eredményeképpen realitásként, reális igényként egyre erősebben jelentkezik. Áttekintés megszerzése, felügyelet kiépítése — lazább vagy szorosabb formákban — egy ország levéltári állományának minél nagyobb része felett —, ugyanakkor a jövő forrásanyagának biztosítása érdekében kísérlet az adminisztráció iratképző tevékenységének valamilyen befolyásolására, végül a levéltári anyag lehető legtágabb körű, közvetlen hasznosítása: az új levéltári tudományosság végül is jelentős mértékben e gondolatoknak és törekvéseknek jegyében áll. Azoknak a műveknek sorában, amelyek e gondolatoknak és törekvéseknek általában vagy egyes szakterületeken, vagy egyes országok viszonylatában való konkrét megvalósítását, vagy leg11*1.