Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 1. - Rácz Béla: A Belügyminisztérium újjászervezése, 1944. december–1948. július / 89–131. o.

90 Rácz Béla fejlődésnek így egyik kulcskérdése lett. Ennek hivataltörténeti módszerű rekonstruálása a korszak politikai történetéhez is igen tanulságos adatokkal lesz képes hozzájárulni. I. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány Belügyminisztériuma 1. Az M KP akcióprogramja, melyet az MNFF pártjai javaslatára az Ideiglenes Nemzeti Kormány is elfogadott, követelte a hazaárulók, a háborús bűnösök letartóztatását és a népbíróságok elé állítását; a fasiszta, népellenes, német zsoldban álló szervezetek feloszlatását, újraéledésüknek megakadályozását; a közigazgatási szervek, a karhatalom megtisztítását a nyilas, hazaáruló és egyéb népellenes elemektől; a bebörtönzött hazafiak szabadon bocsátását; a népellenes törvények hatályon kívül helyezését; az általános, titkos, egyenlő községenkénti, arányos, nőkre is kiterjedő választójog biztosítását a parlamenti és önkormányzati választásoknál; a sajtó-, gyülekezési és egyesülési szabadság biztosítását a társadalom demokratikus elemeinek.

1 Az említett feladatok megoldása, végrehajtása elsősorban az Ideiglenes Nemzeti Kormány Belügyminisztériumára, illetve a felügyelete alá tartozó szervekre — a rendőrségre, a közigazgatási apparátusra — várt. Az egyre terebélyesedő, izmosodó népi demokratikus forradalom sorsa, jövője nagyban függött a jelzett feladatok megoldásától, végrehajtásának módjától és mértékétől. Ezért nem volt közömbös, hogy ki kerül az Ideiglenes Nemzeti Kormány Belügyminisztériumának élére; kik kerülnek be az újjászervezett minisztériumi apparátusba s mindenekelőtt a rendőrség kötelékébe; kik kerülnek a törvényhatóságok élére. A felszabadulást követő hónapokban, de talán még az első évben is a Belügyminisztérium lehetősége az ügyek végrehajtásának befolyásolására a felügyelete alá tartozó szerveknél jóval kisebb volt, mint a háború előtti BM-nek, melynek jól működő adminisztráció állt a rendelkezésére, és a begyökeresedett függőségi és alárendeltségi viszonyok precízen funkcionáltak. E kapcsolatok a felszabadulással természetszerűleg felbomlottak, jelentős részben örökre megsemmisültek. Ugyanakkor a koalíciós kormányzásból fakadó helyzetben a miniszter a kulcspozíciókba — mind országos, mind vármegyei szinten — csak a pártközi megállapodások határozata alapján nevezhetett ki bárkit. Rákosi az 1945 június elején tartott kommunista főispáni és alispáni értekezleten egyes kommunista funkcionáriusoknak figyelmeztetésül szánva meg is állapította: ,,Nem ismerik az erőviszonyokat, nem tudják, hogy nem a minisztérium nevez ki, hanem a Kommunista Párt a pártnak biztosított funkciókba." „Ennélfogva nincs a minisztériumban senki, aki a Kommunista Párt kinevezését meg tudja változtatni," ha az illető nem követett el törvényellenes dolgot, — viszont a párt őt bármikor visszahívhatja.

2 Ettől függetlenül a belügyminiszter személye már az induláskor is igen fontos volt. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés által 1944. december 22-én megválasztott Ideiglenes Nemzeti Kormánynak — Dalnoki Miklós Béla kormányának—belügyminisztere Erdei Ferenc lett. A felszabadult Magyarország első belügyminisztere kinevezésének előzményeire így emlékezik vissza: 1 Az MKP--SZDP határozatai 1944—48. Bp., 1967. 38. o. a MSZMP KB Párttörténeti Intézetének Archívuma (továbbiakban: Pl Arch) f. 274/15—13.