Levéltári Közlemények, 40. (1969)

Levéltári Közlemények, 40. (1969) 2. - Vörös Károly: A mikrofilmpublikációhoz / 233–243. o.

240 Vörös Károly más fondokba: az illető fázisban eljárt szerv fondjaiba szórva szét. Nem új igény ez: ennek köszönheti a magyar történettudomány forráskiadványai és kéziratos forrásgyűjteményei nagy részét is, — csakhogy ezeknek mindig a gyűjtés és főleg a másolás, ill. a tervezett publikálás a teljességtől messze álló lehetőségei szabtak korlátokat, — nem is szólva a különböző levéltárfenntartók önös érdekeiről. Végső fokon tehát az általunk javasolt mikrofilmpublikáció az egy meghatározott témára irányuló források hagyományos, nyomtatottan vagy sokszorosítottan, könyv alakban történő közlésétől csak két, de nem lényegtelen pontban különbözik. Egyrészt (technikailag) abban, hogy a közlés módja nem a kritikailag megvizsgált szöveg újra nyomtatása, hanem formahű mikrofilmre vétele, — másrészt (tudományosan) abban (és ezt érezzük döntőnek), hogy a publikáció szerkesztőjét nem köti semmiféle terjedelmi megfontolás és korlát, és így módjában áll a tárgy maximálisan elérhető és összeszedhető teljes dokumentációjának közzététele. Lényegesen különbözik felfogásunk e ponton viszont az amerikai módszertől abban, hogy a teljesség nem fondra, hanem tárgyra irányul. 5. Olyan vonások ezek, melyek immár nemcsak a gyűjtésnek, de a mikrofilm publikációhoz készítendő tájékoztatónak (a ,,pamphlet"-nek) jellegét és problematikáját is meghatározzák, bizonyos vonatkozásokban eleve elütővé tévén azt mind a hagyományos nyomtatott forráskiadványokétól, mind a mikrofilmpublikáció tájékoztatójának az amerikai változatáétól. Elsősorban abban, hogy általános történeti bevezetést is megkíván : a tárgynak olyan részletességű bemutatását, melyek mellett az egyes, sokféle helyről összegyűjtött dokumentumok és összefüggéseik megérthető к legyenek. Ennek megfelelően a tájékoztató történeti bevezetésének mindenekelőtt szabályszerűen be kell mutatnia a szóban forgó probléma kialakulását, előzményeit, majd eseményszerű lefolyását, pontosan és állandóan utalva az egyes iratok vagy iratcsoportok közötti összefüggésekre : a fő cél itt az, hogy a bevezető nyomán minden irat helye a bemutatott probléma-komplexus egészén belül világos legyen. A dolgok természetéből következik, hogy legcélszerűbb, ha a kiadó magát az anyagot már eleve az ilyen összefüggéseket legvilágosabban kifejező csoportokban fogja össze. A bevezetésnek emellett legalább lexikálisan ismertetnie kell mindazokat a részproblémákat is, melyek a publikált anyagban előjönnek, — beillesztve őket a maguk logikai helyére. Egy szóval az, amit kívánunk nem más, mint a hagyományos forráskiadvány történeti bevezetője, azzal az igénnyel kiegészítve azonban, hogy — megfelelően a vonatkozó anyag teljességben történő közzétételének — fő célja ne az anyag történeti feldolgozása és a bemutatott probléma történetileg is teljes megoldása legyen, hanem a publikált anyag a történeti összefüggések ismeretében kialakított szerkezetét ezen összefüggések ismertetésén keresztül indokoló és ismertető bemutatás. Ezután keíl következnie — véleményünk szerint —• az anyag sajátosan levéltári leírásának : a felhasznált fondok megnevezésének, az őket létrehívó szerv vagy személy a tárgy megértéséhez szükséges mértékű ismertetésének, és (ami nagyon lényeges) mindennek alapján az egyes fondok forrásértéke meghatározásának. Ezt egészíti ki folytatólagosan immár az egyes iratok a felvétel rendjével egyező rendben közölt sorszámának, keltének, címének és jelzeteinek egyenkénti iratjegyzékszerű felsorolása, mely egyúttal megadja azoknak a filmen elfoglalt pontos helyét is (tekercs, cím, kocka). A címek megfogalmazásánál az általános forráskiadási gyakorlat szerint