Levéltári Közlemények, 40. (1969)

Levéltári Közlemények, 40. (1969) 2. - Vörös Károly: A mikrofilmpublikációhoz / 233–243. o.

236 Vörös Károly vagy sokszorosításban rendelkezésre álló forrásanyag — talán a Mohács előtti korszakot kivéve —, (még ha egyáltalán hozzáférhető, és használatát, teljességét, keletkezési körülményeit illetőleg a csaknem kizárólag magyar nyelvű apparátus és bevezetések mellett az idegen kutató kielégítő felvilágosítást kaphat is) már nem elégséges, az elmélyülni nem kívánó kutató számára meg amúgy is sok. Törtéheti fejlődésünk periférikusnak tartott volta azonban még a komolyan érdeklődők közül is csak kevesek számára tette érdemessé a helyszíni kutatásokat, melyek a problémák és a forrásanyag nyújtotta lehetőségek megismerésétől még csak súlyosbított időhiány miatt többnyire ugyancsak nem vezettek teljes eredményekhez. A mikrofilmes forráskiadás a fentiekben már vázolt előnyei viszont lehetővé teszik a külföldi kutató számára is a történelmünk egyes problémáival való olyan mélységű foglalkozást is, mely nemcsak hogy — mint említők — segítheti történetünk fokozott és feltétlenül helyesebb szempontokkal történő bevonását az egyetemes történeti kutatások körébe, de éppen ezáltal a hazai kutatás számára is további hasznos, tágabb szempontokat lesz képes nyújtani. Ha mindezek a gondolatok és főleg remények kétségtelenül utópisztikusnak tűnnek is (kivált külföldi viszonylatban), annyi talán így is világos lehet, hogy a mindkét irányban — ha szerényebb mértékben is — de elérni kívánt eredményt: a hazai és a külföldi kutatók jobb forrásellátását, a mikrofilm-publikáció a forráskiadványoknál sokkalta messzebbmenően és tökéletesebben szolgálja. 3. A mikrofilmen történő forráskiadás elvével újból egyetértve, bizonyos aggályainknak kell azonban hogy kifejezést adjunk, nem annyira a forráskiadásnak a hivatkozott cikk szerinti amerikai módszereivel,—mint inkább azok általánosításával, nemzetközi normává válásának lehetőségével kapcsolatban. Itt (már nem annyira csupán elvi, mint inkább sajátosan hazai alapú gyakorlati okokból is) a teljes fondok mikrofilmen történő kiadásának helyességét, — és még inkább egyedül helyes voltát kérdőjelezve meg. Erre késztet egyrészt — s főleg a külföldi kutatás ilyen módszerű forrásellátásának, informálásának vonatkozásában — az a körülmény, hogy történelmünk — legalábbis belátható ideig — annyira nem lesz jelentős a kutatás számára, hogy az — különleges esetektől eltekintve — általában teljes fondok filmjeinek megszerzését igényelné. Másrészt — és ez a jelentősebb, már a hazai kutatás számára is fennálló korlát — az anyag tagolódását ma is meghatározó levéltári és irattári rendszereink mellett e

gy-egy fond teljes anyagának filmrevétele esetén — még akkor is, ha ezt az amerikai gyakorlatnak megfelelően előzetesen „megtisztítjuk" is — a felvételeknek igen nagy része jelentéktelen ügyek jelentéktelen iratait fogja tartalmazni, — szóval olyan elemeket, melyek nemcsak a felvételt, és így az eladási árat is — drágítják meg óhatatlanul, hanem egyúttal az anyag használatát is rendkívül megnehezítik. Elég, ha csak olyan példákra hivatkozunk, mint a magyar vagy az erdélyi kancelláriák Acta Generaliaira, vagy egyes minisztériumaink egymás után végtelen számsorban következő iratokból álló fondjaira vagy állagaira — jóllehet, bennük sűrűbbenritkábban elszórva mégiscsak nagy számban találhatók az állam leglényegesebb kérdéseire vonatkozó ügyiratok is. Arról nem is beszélve, hogy e tagolatlanságon túl a levéltári forrásanyagunkat annyira jellemző általános selejtezetlenség is mennyi felesleges, oda nem való irattal terhelné meg a fond egészét tartalmazó mikrofilmet. Úgy véljük, mindkét — de főleg az utóbbi érv — máris elég súlyosan szól amellett, hogy mikrofilmpublikációk esetén a teljes fondok vagy állagok felvételezése