Levéltári Közlemények, 40. (1969)

Levéltári Közlemények, 40. (1969) 2. - Vörös Károly: A mikrofilmpublikációhoz / 233–243. o.

A mikrofilmpublikációhoz 237 helyett egy másik módszer kidolgozásán gondolkozzunk. Egész ilyen irányú munkánknak — véleményünk szerint — kulcskérdése ez. A megoldás, mely kézenfekvőként s a teljes fondok felvételezésénél sokkal hasznosabb megoldásként kínálkozik, a legtágabb értelemben véve tematikus mikrofilmpublikációk készítése lehet, — a „legtágabb értelem" alatt a tárgynak egy meghatározott irattípusban való kifejeződését is érthetvén. A lényeg azonban nem ez, hanem annak igénye, hogy a meghatározott tárgyon belül és esetleg bizonyos, ám nagyon pontosan meghatározott fond- vagy állag-keretek között a publikáció minden dokumentumot tartalmazzon, kivétel nélkül, a teljességre törekvőén, tekintet nélkül arra, hogy azt hány levéltárból, illetve fondból kellett összegyűjteni — és mindezt már nem levéltári, hanem történeti rendje szerinti csoportosításban. Ami a választott tárgy bemutatásának fenti igényét illeti, annak elemei közül látszólag kétségtelenül a teljesség igénye tűnik legtámadhatóbbnak: szükséges-e ilyen igény felállítása és elérhető-e ennek kielégítése? A teljes fondot filmrevevő módszer azonban szintén egyfajta teljesség igényével lép fel, — de végül is egy sokkalta tökéletlenebb, legfeljebb csupán sokkalta könnyebben elérhető teljesség igényét elégíti ki. Világos ugyanis, hogy a kutatóknak csak igen kis része érdeklődik egy fond vagy állag mint olyan iránt; aki mikrofilmet vásárol, azt sokkal inkább valamely tárgy, s így a fondban levő őt érdeklő adatok érdeklik. A fond azonban csak a legritkább esetben tartalmazza bármilyen tárgynak is egész dokumentációját: formális teljessége így lényegében súlyos tökéletlenséget takar. A tárgy szerinti filmezés formailag tökéletlennek tűnhet ugyan, de ha közöljük, hogy a tárgy bemutatását milyen fondok átnézése alapján végeztük el, így megadott határainkon belül feltétlenül magasabb fokú teljességet nyújtunk a használónak: lényegi, történeti teljességet. Amivel nem azt akarjuk mondani, hogy valamely fond önmagában nem tartalmazhatja egy tárgy dokumentumainak legalábbis túlnyomó részét, — de az is kétségtelen, hogy értékét ekkor elsősorban már nem formai, hanem tárgyi teljessége adja meg. A tárgy teljességének ilyen felfogása magától értetődővé teszi, hogy a tematikus mikrofilmpublikációnak szükségképpen ki kell terjednie minden olyan fondra, amely a tárgyra vonatkozó iratokat tartalmaz, tekintet nélkül arra, hogy az milyen levéltárban vagy kézirattárban, múzeumban,—vagy akár külföldi levéltárakban is őriztetik. És ebből magától értetődően következik, hogy a mikrofilm publikáció egyes darabjai között is a bemutatott összefüggéseknek történetileg és nem levéltárilag kell szervesnek lenniök: pl. egy több fórumot megjárt s ilyen módon részleteiben is több különböző szerv fondjában megmaradt ügynek iratai a mikrofilmpublikációban egymás után, az ügyintézés logikus rendjének megfelelően kell, hogy előjöjjenek. Sőt az is elképzelhető, hogy a publikáció körébe bizonyos esetekben sajtóanyagot is bevonjunk, méghozzá olyat is, amelyik nem (sőt még csak rendeltetésszerűen sem) a levéltári anyagban került megőrzésre. De ugyanúgy — hogy elképzelésünket meghatározott tárgyat is kifejező meghatározott iratfajta (vagy iratfajták) példáján is bemutassuk —: valamely megye különböző típusú úrbéri összeírásainak mikrofilm publikációjánál természetesen keverednek a közlésnek a kutatói igény szempontjából megállapított sorrendjében (pld. topografikus rend ABC-jében) a helytartótanács, a megye, valamely püspökség (mint földesúr) vagy az egyes földesúri családok fondjaiban levő és a meghatározott területre vonatkozó összeírások. Használatuk csak így lesz egyszerű és eredményes.