Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - IRODALOM - Szűcs László: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért 1944–1948. Összeállította, szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta: Jenei Károly, Rácz Béla, Strassenreiter Erzsébet. Budapest, 1966. / 336–337. o.

Irodalom 335 (lásd például H. O. Meisner ismertetését az Archivmitteilungen 1967. évi 5. számában — 206. old.). Magukat a jegyzőkönyveket is gondos szerkesztésben közli a kötet. Az 1914. július 7-e és 1918. október 22-e közötti idő minden egyes közös minisztertanácsi üléséről felvett jegyzőkönyv teljes szövege, mellékleteivel együtt megtalálható a kötetben, összesen 41 dokumentum közlésére került sor. A jegyzőkönyvek szövegei nem adják vissza szó szerint a konferenciákon elhangzottakat, csupán az előterjesztések és viták rövid összefoglalását nyújtják. Mégis híven tükrözik ezek a jegyzőkönyvek a konferenciákon résztvevők szándékait, állásfoglalásait, mivel a szövegeket maguk a résztvevő miniszterek javították — ezeket a javításokat a forrásközlésben nyomon kísérhetjük. így a jegyzőkönyvek s maga a kötet mindenképpen elsőrendű forrásanyag. Éppen erre a nagy forrásértékre való tekintettel a kötetben minden egyes jegyzőkönyvet az adott konferencia napirendjén szereplő témák előtörténetére, előzményeire vonatkozó ismertető szövegek vezetnek be — és a jegyzőkönyv szövegének közlése után, minden esetben találunk néhány mondatos tájékoztatást a tárgyalt témák fejleményeiről. A modern forrásközlési elveknek megfelelő mértékben alkalmazott magyarázó jegyzetek jól segítik a jegyzőkönyvek megértését. Ugyanezt a célt szolgálja a gondos munkával készült név- és tárgymutató. A kötet sikerére jellemző, hogy nem sokkal a megjelenése után megállapodás jött létre az osztrák történészekkel a közös minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-től 1918-ig terjedő teljes sorozatának közös gondozásban való publikálására. E vállalkozás keretében sor kerül majd a birodalmi minisztertanács 1849 és 1867 közötti időben keletkezett jegyzőkönyveinek közzétételére is. Ez a siker, úgy érzem kötelez is arra, hogy a megjelent kötetről szólva, részben ennek tanulságait felhasználva néhány megjegyzést fűzzek a közös minisztertanácsi és birodalmi minisztertanácsi jegyzőkönyvek teljes sorozatának kiadására irányuló tervekhez. Mindenekelőtt arról a kérdésről kell szólnom, amit Helmut Rumpler vetett fel Komjáthy Miklós kötetéről írt recenziójában (Südostforschungen 1967. XXVI. 405. old.) Rumpler a közölt, végleges, tisztázott szövegeknek a fogalmazványokhoz való viszonyát vetette fel, tehát azt az igényt támasztotta, hogy jegyzetek formájában kerüljön közlésre a fogalmazványban található, a tisztázattól eltérő szöveg is. Olyan igény ez, amelynek mindenki boldogan tesz eleget, aki forrást tesz közzé, hiszen a forrás létrehozóinak lehetőségeit, szándékait teszi érthetőbbé, hozzáférhetőbbé az olvasó számára. Komjáthy Miklós közölte is — számos példa található erre a kötetben — azokat az utólagos javításokat, a tisztázathoz képest mutatkozó eltéréseket, amelyek lényegesen egészítik ki a tisztázatot. Ezt a mértéktartást, úgy gondolom, a következő köteteknél is követni kell, hiszen stiláris eltérések jegyzetben való közlésének — az esetek túlnyomó többségében — nincs semmi értelme. Lényegesebb kérdésnek találom azt, hogy a kötetek bevezetőtanulmányának, magyarázó szövegeinek és jegyzeteinek megírásánál nagyobb mértékben kell támaszkodni — megítélésem szerint — a hazai levéltárak, elsősorban a Magyar Miniszterelnökség Levéltárának iratanyagára, mint ez a jelen kötet esetében történt. Ismert dolog, hogy a dualista állam két alkotó része között lényeges kérdésekben nyíltan, vagy a felszín alatt viták folytak. Hogy egyes közjogi kérdésekben elfoglalt, szinte csak árnyalatbeli eltérések milyen következményekkel, szívós, hosszantartó vitákkal jártak, arra nézve éppen Komjáthy Miklós bevezetőtanulmánya is figyelemreméltó megállapításokat tartalmaz. Teljesen érthető tehát, hogy ezeknek az éveknek a történelméről szólva, ha a dualista állam csupán egyik felének a tevékenységéből származó dokumentumokra támaszkodva értékeljük az eseményeket, bizonyos fokig más eredményre jutunk, mint ha csupán az állam másik felében működött intézmények által létrehozott dokumentumok bázisára támaszkodunk. Éppen ezért nem szabad a forrásoknak csak az egyik, vagy másik csoportjára támaszkodni s ezeknek a közös minisztertanácsi jegyzőkönyveknek a magyarázásánál, az osztrák levéltári anyag mellett messzemenően fel kell használni a magyar levéltárakban lévő forrásanyagot is. A magyar levéltári anyag hasznosítása azonban nem csak a régi monarchián belül folyt viták egyik oldalról való folytatásának a veszélyétől mentheti meg a szerkesztőket, hanem egész egyszerűen a jegyzőkönyvekben közölt tényeknek a történeti igazsághoz közelebb álló megvilágítását teszi lehetővé. Példaként szeretnék utalni az orosz békeszerződésről tárgyaló 1918 január 22-i koronatanács témájához kapcsolódóan Wekerle magyar miniszterelnök által a királyhoz január 23-án intézett előterjesztésre (OL. K 26. 1918. XVI. res. 602.), ami a jegyzőkönyvben foglaltakhoz képest egyfajta különvéleményt jelentett. Ezen túlmenően bizonyos fokig technikailag is megkönnyítheti a magyar szerkesztők munkáját a magyar levéltárakban való tájékozódás: a közös minisztertanácsi jegyzőkönyvek túlnyomó része ugyanis megtalálható a Miniszterelnökségi levéltárban, jórészt külön soro-