Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A Magyar Kamara tisztviselői a XVII. században / 233–268. o.

248 Fallenbüchl Zoltán bár az adatok nem hiánytalanok —, hogy 1650 után a számvevőségi írnokok nagyobb része találta meg előmeneteli lehetőségét a kamara központján kívül, az irodai írnokok viszont inkább megtalálhatták a központban előbbrejutási lehetőségüket. A fogalmazók, lajstromozók a század második felében túlnyomóan az egykori irodai írnokok közül kerültek ki; a számvevőségi írnokok előmenetele nem volt ennyire könnyű, mert bár a számvevősegédi állásokat legnagyobbrészt velük töltötték is be, itt a máshonnan, feltehetően az udvari kamarától áthelyezett idegen tisztviselők elzárták előttük a magasabb beosztásokat, s így előlépési lehetőségeik megrekedtek. Az ilyen idegen hivatalnokok, mint Reitter Ferdinánd, Eisforth Pál, Meth Márton Lipót, Geissler János Frigyes kinevezése arra kényszerítette a ranglétra legalsó fokáról elinduló számvevőségi írnokokat, hogy a belső, kamarai központi állások helyett a harmincadosi pályával kárpótolják magukat. A XVII. században a pozsonyi kamaránál a nyugdíjak rendszere még nem alakult ki. Ha valaki öregsége miatt a további szolgálatra képtelenné vált, gratialé-ért, kegyadományért folyamodott. A futárok nyugdíjban való részesítéséről már a század legelejéről is vannak adatok, a hivatali munkát végzőknél ilyenről nem tudunk. A gratialék összege meglehetősen eltérő volt, az öreg tisztviselők szolgálati ideje, elért rangja szerint változott, de többnyire 600 és 1500 forint között mozgott, bár olykor ennél is lényegesen magasabb. Néha a gratiálét a fiskális javak terhére adták, s a hivatalnok birtokot kapott. A század végén például Mednyánszky Pál tanácsos részesült Szentgyörgyön ház-, szöllőés birtokrész-adományban (1686).

49 Többnyire azonban készpénzben fizették ki a gratialét. Ilyen kegyadományt kapott a tisztviselő olykor anélkül is, hogy hivatalától megvált volna, például valamilyen kiemelkedő szolgálat jutalmaképpen, néha egyszerűen csak azért, mert már régen szolgált. Nyugdíj (pensio) helyett kapott gratialét Franckh János 1663-ban; az 1500 forintnyi összeg felvétele után azonban tovább szolgált, holtáig.

50 Néhány évtizeddel korábban Doborgazy Balázs is folyamodott kegyadományért; ő 150 forintot kapott.

51 Nagovicz István 1622-ben azért részesült 500 forintnyi gratialéban, mert nyolc éven át kevés fizetésért szolgált.

52 Természetesen nemcsak a kamara központi hivatalnokai kaptak ilyen jutalom adományt, hanem más kamarai szolgálatban álló tisztviselők és alkalmazottak is. így például Szenczy György, aki előbb a kamara irodájában működött, a török háború idején gróf Rotthal oldalán tett szolgálataiért 1666-ban már mint onódi harmincados részesült gratialéban. 1500 forintot kért, de csak 500-at kapott.

53 Más esetekből is tudjuk, hogy a hivatalnokok a kért gratialé Összegére vonatkozóan előterjesztést tehettek, ezt azonban a kamara tanácsa és az uralkodó nem mindig fogadta el. Például Szolchány György futár, aki Bethlen támadása alkalmával nagy szolgálatot tett, 600 forintot kért, de csak 150-et kapott.

54 Teljes; szolgálatképtelenség esetén természetesen nagyobb gratialéra számíthatott a kérvényező: ez végkielégítésként tekinthető, s akkor is folyósították, ha valaki a pozsonyi kamara területét elhagyta. Raitter 48 OL, MKL, Lib. Deb., Lib. 18. fol. 682. 50 OL, MKL, Lib. Deb., Lib. 13. fol. 414. 51 OL, MKL, Lib. Deb., Lib. 11. fol. 259. 52 OL, MKL, Lib. Deb., Lib. 6. fol. 453. 53 OL, MKL, Lib. Deb., Lib. 14. fol. 124. 54 OL, MKL, Lib. Deb., Lib. 7. fol. 283, 369.