Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - Ember Győző: A levéltártörténet módszertanához / 155–176. o.

172 Ember GyŐző részletkérdése se maradjon figyelmen kívül, s a megfelelő összefüggésben kerüljön vizsgálat alá. Ha ezt elérte, a levéltártörténet módszertana teljesítette leglényegesebb feladatát. * Összegezve a levéltártörténet tárgyáról és abból következő módszeréről az eddigiekben elmondottakat, úgy gondolom, elfogadható az a következtetés, hogy a levéltártörténetnek módszerében fel lehet, sőt fel is kell használnia más, tárgyukban hozzá hasonló tudományágak módszerét, ugyanakkor azonban — sajátos tárgyából következőleg —- ki kell alakítania a maga sajátos módszerét is. A levéltáraknak mint igazgatási és tudományos intézményeknek a történetét az intézménytörténet megfelelő ágai módszerének alkalmazásával és hasznosításával lehet és kell vizsgálni. A levéltári épületeknek és általában a levéltári technikának a történeti vizsgálatában a technikatörténet megfelelő ágaira lehet és kell támaszkodni. A levéltári anyag és a levéltári munkának a levéltári anyaggal a legszorosabban összefüggő ágai történetét vizsgálva végül a levéltártörténet már nehezen használhatja más tudományágak módszerét. Ezen a sajátos területen, amelynek a tárgya a levéltári anyag és a levéltári anyaggal a legszorosabban Összefüggő levéltári munka története, a levéltártörténetnek saját magának kell kialakítania a maga sajátos, a tárgyának leginkább megfelelő módszert. Ezt a módszert tekinthetjük elsősorban a levéltártörténet módszerének. Valamely tudományág módszerét elsősorban tárgya határozza meg. így van ez a levéltártörténettel is. A fentiekben vázoltuk, hogy mit tekintünk a levéltártörténet tárgyának. Ezzel egyben módszerének legfontosabb kérdését is igyekeztünk tisztázni. Ezen túlmenő tárgyalására a levéltártörténet módszertanának e viszonylag rövid tanulmány keretében, amelynek magja a bevezetőben említett madridi kongresszuson előadott korreferátum volt, nem vállalkozhatunk. Á levéltártörténet módszertanát kialakítani és kifejteni e tudományág széleskörű és beható művelése során nyert tapasztalatok alapján lesz majd lehetséges. Azt azonban — úgy gondolom — a levéltártörténet tárgyáról és módszeréről a fentiekben mondottak alapján is elfogultság és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez a tárgy és a neki megfelelő módszer van annyira sajátos, a történettudomány más ágainak tárgyától és módszerétől eltérő, hogy ennek alapján a levéltártörténetről mint a történettudomány egyik önálló ágáról beszélhetünk. A levéltáraknak azonban — a levéltári intézményeknek, a levéltári épületeknek (a levéltári technikának) és a levéltári iratoknak (a levéltári anyagnak) egyaránt — nemcsak történetük van, nemcsak múltjuk, hanem jelenük is. És ez a jelen nem kevésbé érdemes arra, hogy tudományos vizsgálat tárgya legyen, mint a múlt. És ha a levéltárak múltjával foglalkozó tudományos vizsgálat tárgya és módszere alapján a történettudomány önálló ágának minősíthető, joggal mondhatjuk azt is, hogy a levéltárak jelenével foglalkozó tudományos vizsgálat önálló tudományág, joggal beszélhetünk levéltártudományról. E tudomány tárgya ugyanaz a jelenben, mint a levéltártörténeté a múltban. És miként a levéltártörténetnek, a levéltártudománynak is megvan a maga sajátos tárgyának megfelelő sajátságos módszere. E módszer természetesen sokban megegyezik a levéltártörténet módszerével. Ezt a módszert is a levéltár tu-