Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - Kávássy Sándor: Földosztó szervek és működésük Somogyban 1919-ben / 69–85. o.

72 Kávássy Sándor ködött. 13 A részletes kutatás majd feltérképezi, hogy egyáltalában hol is mű­ködtek birtokrendező bizottságok. Az tény azonban, hogy Réthfalvy Jenő szá­mításai szerint az 1919. március 21-ig kiküldött birtokrendező bizottságok sze­mélyi és dologi kiadásai 4 592 719 koronájába kerültek az államkincstárnak, 11 arra utal, hogy sokfelé és viszonylag nagy számmal működtek. Ugyanígy a további kutatás feladata lesz, hogy mérleget vonjon e bizottsá­gok működésének eredményeiről. Fasching Antal egykorú tudósítása szerint, a kiküldött bizottságok „nem a birtokreform végrehajtásán dolgoztak, hanem működésük kizárólag" a „termelésnek bármily úton való biztosítását célozta". 15 Hasonlóan nyilatkozik az események után készült összefoglalásban Réthfalvy Jenő is, aki szerint „az ország különböző részeibe kiküldött.. . birtokrendező bizottságok működése a néphangulat lecsillapítása céljából a földigénylők ösz­szeírására és a termelés folytonosságának biztosítására szorítkozott". 16 Ennél azonban — mint arra az alább ismertetendő somogyi adatokból következtethe­tünk — talán lényegesebben több is történhetett. Somogyban a birtokrendezés annak a 18 gazdabiztosnak 17 kiküldésével vet­te kezdetét, akiket a Földművelésügyi Minisztérium 1919 március elején ren­delt ki Kaposvárra, hogy Hamburger Jenőnek rendelkezésére álljanak. Hambur­ger Búza Barnától azt a megbízást kapta, hogy „Somogy vármegye területén mindazon gazdaságokat, ahol a termelés veszélyeztetve van, a XVIII. néptör­vény alapján, az ő nevében lefoglalhassa". 18 Hamburger — mint ismeretes — Kaposváron egy ad hoc központot létesí­tett, ahonnan „kellő karhatalommal ellátott és egységesen irányított szocialista gazdabiztosokkal" megkezdte a vármegye uralmainak elfoglalását. 19 A Hamburger által irányított központ mellett, valószínűleg attól függet­lenül, a megye területén más, a fent ismertetett szabvány szerint alakult birtok­rendező bizottságok is működtek. Ilyenek lehettek azok, amelyek a 18. sz. Ál­lami Földmérési Felügyelőség értesítése szerint 1919. március 10-én szálltak ki Nagyatád, Felsősegesd, Bolhó, Zamárdi, Berzence és Csököly községekbe. 20 Ezek működéséről, ez ideig, közelebbit nem tudunk. Tény azonban, hogy 1919 márciusának első harmadában Somogyban a tör­vény szavai szerint tulajdonképpen csak „ideiglenes birtokrendezés", vagyis a nagybirtok termelőszövetkezetté való alakítása folyt, földosztás csak szórványo­san fordulhatott elő. A tulajdonképpeni földosztás csak Nagyatádi Szabó neve­zetes március 11-i kaposvári útja után indult meg. Nagyatádi Szabónak ui. ku­darca ellenére is sikerült a Hamburgerrel és a somogyi szociáldemokrata veze­tőkkel kötött egyességben kikötnie, hogy a termelőszövetkezetek megalakítá­sával egyidejűleg a „kisgazda igényjogosultak" földigényeit is a „legmesszebb­menőleg" elégítik ki. 21 13 Réthfalvy Jenő i. h. 14 Uo. 15 Fasching Antal i. m. 16 Réthfalvy Jenő i. h. 17 Uo. 18 Uo. 19 Fasching Antal i. m. 80 KÁL, SMFI 569/1919. 21 Szabó István miniszter szankcionálja a termelőszövetkezetek létesítését. Somogyi Hír­lap, 1919. március 12. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom