Levéltári Közlemények, 38. (1967)
Levéltári Közlemények, 38. (1967) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A Szepesi Kamara tisztviselői a XVII–XVIII. században / 193–236. o.
A Szepesi Kamara tisztviselői a XVII— XVIII. században 199 Az írnokok számára annyira nem volt egzisztencia ez az állás, hogy mind a megyei tisztviselőség, mind pedig a „magánalkalmazás", különösen egyházi fórumoknál, csábítóan hatott rájuk. így pl. Kerekes András Sáros megye, Pataky István a jászói konvent jegyzője lett: de Szenczy Péter is, ki pedig már az alfogalmazói rangot elérte a szepesi kamaránál, elhagyta helyét az egri püspök titkárának állásáért, Cziffkay János pedig, ki a lajstromozói állást töltötte be, lemondott és az egri káptalan jegyzője lett. Olyan írnokról is tudunk, Erős Tamásról, aki a papi pálya kedvéért hagyta ott az irodát. A klerikus-írásbeliség kései utórezgései ezek a jelenségek a szepesi kamaránál: a pozsonyi kamaránál már sokkal jobban kifejlődött ekkor az alsóbb irodai személyzet önálló egzisztenciális léte. Volt olyan írnok is, Simonyi János, akit Kassa város alkalmazása vont el a kamarától. Viszont olyan, aki Kassa város szolgálatából került volna a kamarához, csak a tanácsosok közt akadt, Madarász Márton. Mint mindebből látható, a felsőbb hivatalnoki, tanácsosi kar és az írnoki kar között igen nagy volt a különbség. Bár az utóbbiak is túlnyomóan nemesek, az előbbiek birtokos, hatalommal és vagyonnal rendelkező, a közéletben is számottevő emberek voltak, az utóbbiak nagyrészt a maguk erejére utalt fiatal emberek, kiknek háta mögött szemmelláthatóan nem állt vagyoni, bázis, tehát megélhetésük érdekében munkájukra és tudásukra kellett hagyatkozniuk. Úgy látszik, voltak köztük polgári származásúak is. Az 1675-ben felesküdött Erhard János Mátyás, ki később levéltári segédőr lett, polgárcsaládból származhatott, melynek egyik tagja Bálint, 1650-ben városi funkcionárius volt Kassán. Jellemző az is, hogy egy másik írnok, az 1676-ban felvett Rechenmacher Lénárd neve mellől hiányzik a rangot jelző, különben általános „Dominus" rövidítése. Közvetlen felemelkedési lehetősége azonban még a nemesi születésű írnokoknak sem volt, annál kevésbé, mivel a tanácsosi állásokra, kivált 1670-től, Rottal János gróf felsőmagyarországi megbízásától kezdődően, a királyi központi kormányzat sokszor idegeneket nevez ki, hogy szándékainak következetes keresztülvitelét biztosítsa. A bennszülött birtokos urakat azonban akkor sem mellőzik. Ezeket a felsőmagyarországi felkelések korszakában legjellegzetesebben Holló Zsigmond képviseli a szepesi kamaránál. Krompachi Holló Zsigmondot nemcsak birtokos volta emelte a szepesi kamarai tanácsosok sorába. Apja, Holló Mátyás, 1628-ban Szepes^Ófalun, majd Sztropkón volt harmincados. Ennek halála után 1638-ban fia követte őt sztropkói állásában, melyet 1651-ig töltött be: innen Lőcsére majd Eperjesre került harmincadosnak; az utóbbi helyen a postamesterséget is ellátta. A kamarai pénzügyigazgatás jó ismerőjeként lett 1669-ben a szepesi kamara pénztárosa s egyben tanácsosa. Az uralkodó diplomáciai szolgálatban is felhasználta a lengyel királyi* udvarnál: szolgálatait 1675-ben magyar kamarai tanácsosi kinevezéssel méltányolta. 24 Holló tehetséges és az uralkodóhoz föltétlenül hű hivatalnok volt. A hatalom azonban, a 70-es években kibontakozni kezdő abszolutista korszakban a kamaránál mégsem az ő kezén volt, hanem különböző Bécsből küldött igazgatókén, kik közül Walsegg Wagele Bernát-Ferenc alsóausztriai kormánytanácsos tartott ki legtovább. 24 Uo. Lib. Deb. Lib. 7. f. 579; Lib. 8. f. 982; Lib. 9. f. 163; Lib. 11. f. 1—2; Lib. 12. f. 379; Lib. 13. f. 258; Lib. 14. f. 241, 282; Lib. 16. f. 3.
