Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - IRODALOM - Borsa Iván: Archiv für Diplomatik, Schriftgeschichte, Siegel- und Wappenkunde. Bd. 8–9/10. Hrsg. von Edmund E. Stengel. Köln-Graz, 1962–1964. / 107–110. o.

Irodalom 109 Dániel Misonne I. Ottó császár 969. december 16-án kelt privilégiumát teszi kritika tárgyává. A császár Thierry metzi püspöknek adta a waulsorti apátságot és az hastierei monostort. Az oklevél eredetije nem maradt fenn, s a két chartulariumban és további három másolatban meglevő szöveget a waulsorti okleveleket 1957-ben kiadó D. Despy valódinak fogadta el. M. az oklevél minden szövegvariációját feltüntető kritikai szövegkiadás után azt bizonyítja, hogy az oklevélnek az a része, amely az hastierei monostor adományozására vonatkozik — interpoláció. (Le diplőme de l'empereur Ottón Ier relatif ä Waulsort et Hastiére. 9—10. kötet 42—52.) Erich Wisplinghoff a II. Anno kölni érsek által alapított és 1066-ban felszentelt siegburgi bencés kolostor első okleveleivel foglalkozik. A kolostor levéltárában az oklevelek viszonylagos teljességben maradtak fenn. A négy variációban fennmaradt alapítólevél és a kolostor szép számú többi 11. és 12. századi oklevele, melyek közül nem egynek a pecsétje is megvan, sok problémát vet fel, mert ez a bencés kolostor nem volt mentes a hamisításoktól. (Untersuchungen zu den älteren Urkunden des Klosters Siegburg. 9—10. kötet 67—111.) Walter Heinemeyer a mainzi érsekséghez tartozó Líppoldsberg bencés apácakolostora alapító levelének (I. Henrik mainzi érsek 1166) a folyóirat 7. kötetében történt vizsgálata után tanulmányának második részében a kolostor 13. századi okíevélhamisításaival foglalkozik. Alapos vizsgálatainak eredményeképpen hamisnak ill. interpoláltnak (verunechtet) találta III. Henrik waldecki gróf 1204-i, II. Siegfried mainzi érsek 1209-Í, III. Siegfried mainzi érsek 1244-i és 1248-i privilégiumait, míg a kritika próbáját kiállta két megpecsételt feljegyzés (Niederschrift), Widekind bilsteini gróf 1236-i és III. Siegfried érsek 1240-i privilégiuma. Egyúttal megvizsgálta a kolostor krónikájának utólagos, 1235 és 1255 között keletkezett bejegyzéseit. 29 különböző szöveget vizsgált meg, amelyek a kolostorban keletkeztek, s öt különböző kéztől származnak, s egyedül az A-val jelölt kéztől 16 darab. A szerző feltételezi, hogy ez maga az 1235 és 1255 között élt apát Dietrich volt. — A két részben megjelent terjedelmes tanulmány konklúziójaként megállapítja, hogy a kolostor történetének első három századában 3 prépost játszott kimagasló szerepet. Az alapító Betto all. század végén, Günther a 12. század közepén templomot épített és újjászervezte a kolostori életet, majd Dietrich a 13. század közepén a ko' lostor gazdasági megerősítését tűzte ki célul és azt meg is valósította. Günther és Dietrich céljaik elérése érdekében egyaránt az oklevélhamisítás eszközéhez folyamodtak, de míg Günther a hiányzó alapítólevél megszerkesztésével korának gyermeke volt, addig Dietrichet már a feltűnő aktakorszak előfutáraként bürokratának tekinti. — Függelékként párhuzamosan közli IV. Miklós pápa 1289-i és IV. Kelemen 1268-i oklevelének szövegét. A IV. Miklós féle szöveg hamisítvány, amelyet IV. Kelemen levakart oklevelére írtak. IV. Kelemen oklevele szövegének elolvasása kvarcfény segítségével történt. (Dije Urkundenfälschungen des Klosters Lippoldsberg. 8. kötet 68—146.) Walter Heinemeyer a legutolsó kötetben is egy bencés kolostor, Helmarshausen legrégibb okleveleit és ezek kapcsán az apátság első századainak történetét kutatja. Az apátság okleveleit már vizsgálták. P. Kehr (1932) a királyi és a pápai, K. Honselmann (1939) pedig a magánokleveleket. Ezeket az eredményeket alapul véve és részben helyesbítve a szerző alapos vizsgálat alá vonja az oklevelek másolatban fennmaradt szövegét, s egybeveti fennmaradt registrumok és kéziratok szövegével ill. írásával. Tanulmányának zárófejezete a diplomatikai vizsgálódások eredményeire támaszkodva részletesen leírja az apátság történetét 997-ben történt alapítástól 1196-ig, amikor sikerrel véget ért a paderborni püspök fennhatósága ellen folytatott harca és biztosította közvetlenül a pápai kúria alá tartozást. Az oklevelek hamisítása ennek a harcnak az érdekében történt. (Ältere Urkunden und altere Geschichte der Abtei Helmarshausen. 9—10. kötet 299—368.) Karl Ulrich Jäschke terjedelmes tanulmánya, amelynek egyelőre csak első részét ismerhetjük meg, ugyan nem elsődlegesen bencés kolostor okleveleit vizsgálja, mégis itt kell szólni róla. Az osnabrückí püspökség tizedei ügyében perben állt a corveyi és a herfordi kolostorokkal, s a tizedekről szóló császári és királyi oklevelek a 17. századtól kezdve foglalkoztatták a tudományt. A 803 és 1079 között keletkezett 23 oklevél facsimiléjének 1899-ben történt kiadása a századfordulón többeket kisebb-nagyobb tanulmány megírására ösztönzött, s a tizedek ügye azóta is érdeklődés tárgya, különösen az oklevéltan művelői körében. Minthogy a témának nem volt összefoglaló feldolgozása és a tizedügyben szereplő II. Benno osnabrücki püspök életrajza közel 100 éves, a szerző vállalkozott a kérdés átfogó feldolgozására. Alapos forráskritikai vizsgálódás után sok részletre kiterjedően ismerteti az egyházi tized 9—10. századi történetét és az osnabrücki tizedper távolabbi előzményeit. IV. Henrik uralkodása külön fejezet a pápaság és a császárság történetében, s az egyház akkori sajátos helyzetének velejárói voltak a tizedviszályok. — Az osnabrücki tized ügyének tárgyalása a tanulmány második