Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - IRODALOM - Degré Alajos: Csizmadia Sándor: A magyar állam és az egyházak jogi kapcsolatainak kialakulása és gyakorlata a Horthy-korszakban. Bp., 1966. / 110–112. o.

110 Irodalom részében esedékes. (Studien zu Quellen und Geschichte des Osnabrücker Zehnstreits unter Heinrich IV. 9—10. kötet 112—285.) Erich Kittel pecséttanulmányában, amely a folyóiratban sorrendben az ötödik, a házaspárok közös pecsétjét teszi vizsgálat tárgyává, s ennek során 23 ilyen pecsét fényképét és részletes leírását is közli. A leírásban megnevezi a pecsét tulajdonosát (tulajdonosait), előfordulási évszámát, köriratát, a benne előforduló monogramokat, méretét, jelzetét, s esetleges irodalmi adatokat. (Siegelstudien, V. Ehegattensiegel. 8. kötet 290—308.) Jean-Yves Marione I. Frigyes császár és felesége által 1159-ben a clairvauxi apátság részére kiadott oklevél kapcsán lényegében Beatrix császárné eredetiben fenn nem maradt pecsétjét igyekszik rekonstruálni, összefüggésben a francia uralkodók pecsétjeivel, s tekintettel arra, hogy I. Frigyes házasságával megszerezte Burgundiát. A függelékben Beatrix császárnő 1183. május 12-i oklevelének szövegét olvashatjuk a bézei apátság részére. (Un acte imperial ä double sceau pour l'abbaye de Clairvaux. 9—10. kötet 286—298.) Anna-Dorothee v. den Brincken 1963-ban egy nagyszabású kiállítás (Monumenta Judaica — 2000 Jahre Geschichte und Kultur der Juden am Rhein) részére rajnavidéki zsidó pecséteket gyűjtött. Tanulmányában rövid áttekintést ad a rajnavidéki zsidók 14. századi pecséthasználatáról az 1349. évi pogrom előtti

: és utáni időben. Mindössze 13 pecsét képét tudja bemutatni, minthogy a fennmaradt emlékek igen kis számúak még abból az időből is, amikor a zsidók pecséthasználata pénzügyekben nem is volt korlátozva. (Rheinische Judensiegel im Spätmittelalter. 9—10. kötet 415—425.) Az Archiv für Diplomatik, Schriftgeschte, Siegel- und Wappenkunde című folyóirat kötetei, különösen a most ismertetettek, igen jelentős számban tartalmaznak olyan tanulmányokat, amelyek különböző bencés apátságok javára kiállított hamis vagy interpolált oklevelekkel foglalkoznak. Elgondolkoztató, hogy Nyugat-Európa bencés kolostoraiban szinte rendszer volt egyházi és gazdasági kiváltságokat saját készítésű oklevelekkel megszerezni illetőleg biztosítani. Egy-egy kiemelkedő, erős akaratú apát tevékenysége hovatovább elképzelhetetlen hamis vagy interpolált oklevél nélkül. Ez a körülmény is aláhúzza annak az újabban egyre többet hangoztatott igénynek az indokoltságát, hogy alapos vizsgálat tárgyává kellene tenni a magyarországi bencések, elsősorban a pannonhalmi apátság koraközépkori (tatárjárás előtti) okleveleit. A pannonhalmi alapítólevelet számtalan alkalommal tanulmányozták, interpoláltságára vonatkozóan nem egy feltevés született (folyóiratunkban legutóbb lásd Csóka J. Lajos: A pannonhalmi alapítólevél interpolálása 32. évf. 83—98). Más pannonhalmi okleveleket is sokan vizsgáltak főleg Erdélyi Lászlótól Csóka J. Lajosig (legutóbb: Adalbert és Walfer pannonhalmi 1153., illetőleg 1157. évi oklevelének hitelessége, 35. évf. 57—63), de a mai napig nélkülözzük a pannonhalmi okleveleknek egy olyan összefoglaló és átfogó vizsgálatát, amely azt tűzné ki célul, hogy a századok folyamán milyen hamisítási időszakok voltak, s kik voltak azok a markáns apátok (Péter, Uros?), akik céljaik érdekében ehhez a kétes értékű eszközhöz folyamodtak, továbbá mely esetben tették ezt meglevő jogok igazolása és mely esetben új jogok harácsolása érdekében. Az Archiv für Diplomatik-ban megjelent tanulmányok egyes bencés apátságok okleveleinek kritikájáról azt mutatják, hogy az ilyen típusú vizsgálatok több oldalú eredményeket ígérnek. S talán nem túlzott feltételezés, hogy ha a bencés apátságok oklevélhamisításainak ügyét a rend viszonylatában lehetne megvizsgálni, a bencések által behálózott akkori Európa társadalmi viszonyaira lehetne újszerű fényt vetíteni. Borsa Iván CSIZMADIA ANDOR: A MAGYAR ÄLLAM ÉS AZ EGYHAZAK JOGI KAPCSOLATAINAK KIALAKULÁSA ÉS GYAKORLATA A HORTHY KORSZAKBAN Bp. 1966. 442 p. Az állam és egyház egymáshoz való viszonya mind a feudális mind a polgári korszakban igen fontos kérdés volt, melyben nagyon sok vita folyt és gazdag irodalma keletkezett. Mert a két intézmény külcsönösen igényelte ugyan egymás támogatását, az állam főleg ideológiai segítséget saját rendjének, az osztályuralomnak fenntartásához, az egyház pedig főleg védelmet, és „brachium saeculare"-t saját követeléseinek behajtására. De az állam ennek ellenében befolyást követelt az egyház szervezeti ügyeibe, vagyonának felügyeletébe, gyakran az egy-